Részlet Norman Grubb: Rees Howells, a közbenjáró c. könyvéből Egy este, amikor Rees Howells és barátai a faluból hazafelé tartottak, elhaladtak egy olyan asszonyokból álló csoport mellett, akik még soha nem jöttek el az összejövetelekre. A hangjukról meg lehetett állapítani, hogy ittak. A társaság egyik tagja felsóhajtott: "Hol van az erő, ami megváltoztatja ezeket az … Ha énbennem maradtok, kérjetek… olvasásának folytatása
Címke: a gyülekezet imaszolgálata
Imádkozzunk a fiataljainkért
Radu Gavriluţ Az első dolog, ami nagyon sokat számít, a komolyság és a következetesség, ahogyan a szülők nevelik a gyermekeiket. Ez alatt arra gondolok, amit az Úr Jézus mondott: "odaszentelem magam értük, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban" (János 17,19). Itt rólunk beszél. Egy szülőnek meg kell szentelnie magát, ha azt akarja, hogy a gyermekei … Imádkozzunk a fiataljainkért olvasásának folytatása
Az Úrral való életünkben mindennek az alapja az imádság
T. Austin-Sparks Apostolok Cselekedetei 9:10-12: „Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, név szerint Anániás, és monda annak az Úr látásban: Anániás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És … Az Úrral való életünkben mindennek az alapja az imádság olvasásának folytatása
Az Úr eljövetelére felkészített nép, 1. rész
Christian Chen Az Úr eljövetelére felkészített nép 1. rész Lukács 1,17 „Ez Ő előtte fog járni az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet” (Károli) „Ő előtte fog járni Illés szellemével és hatalmával, hogy az atyák szívét a fiakhoz … Az Úr eljövetelére felkészített nép, 1. rész olvasásának folytatása
Tanulságok a gyülekezet történelméből, befejező rész
Részlet LANCE LAMBERT What is God doing? c. könyvéből: A teljes cikk itt olvasható: Lance Lambert: Tanulságok a gyülekezet történelméből További tanulságok Nem számít, hová tekintünk a gyülekezet történelmében, minden alkalommal, amikor Isten Szelleme megmozdult, visszatért az eredeti irányelvekhez. Mit értünk ezalatt? Hadd mondjam el nektek, hogy mi történt egyszer Lynmouthban. 1952-ben három van négy napos kiadós eső … Tanulságok a gyülekezet történelméből, befejező rész olvasásának folytatása




