Az Úrral való életünkben mindennek az alapja az imádság

T. Austin-Sparks

Apostolok Cselekedetei 9:10-12: „Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, név szerint Anániás, és monda annak az Úr látásban: Anániás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látásban, hogy egy Anániás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.”

A tizenegyedik vers utolsó szavai, „ÍME, IMÁDKOZIK.” Ezekből a versekből láthatjuk, hogy Pál apostol élete az Úr Jézussal való kapcsolatát tekintve imádsággal kezdődött. Jóllehet, a Damaszkuszi úton már beszélt az Úrral, igazán ez volt az Úrhoz való imádság első alkalma. Talán meglepődtök azon, hogy ez az imádság Pál és az Úr Jézus között három napon és három éjjelen át tartott. Vajon közülünk hányan imádkoztak már folyamatosan három nap és három éjjel? Nos, egy három napi és három éjszakai imádság egy igen jó alapot fektet le a keresztyén élet számára, és kétség kívül ez az idő fektette le az alapot az apostol élete számára is.

Rájöttetek-e, hogy a legcsodálatosabb dolgok közül, amit az Úr valaha is kijelentett, néhányat Pál apostol imaéletén keresztül kaptunk? Elég csak emlékezetbe idéznünk néhány imádságát, és látni fogjuk, hogy olyan kijelentések voltak, amilyeneket nem találhatunk máshol. Ha megnézzük az Efézusi levelet, láthatjuk azokat a csodálatos dolgokat, amelyek Pál imádságaiból fakadtak. Ugyanez igaz a Kolossébeliekhez írt levélre; és a többi leveleiben is sok más imádsága van Pálnak. Azokban a levelekben elmondja nekünk, hogy miért imádkozott, és azok Isten gondolatainak csodálatos kifejezései voltak. Ma este nem fogjuk ezeket az imádságokat tanulmányozni. Elolvasni sem fogjuk őket. Hanem egyszerűen arra mutatunk rá, hogy az imádság egy csodálatos módja annak, ahogyan Isten megismerteti Önmagát, és az imádság minden másnak is az alapja az Úrral való életünkben.

Feltételezem, hogy szeretnétek tudni, vajon Pál miért imádkozott az alatt a három nap és három éjjel alatt. Ha válaszolhatnánk erre a kérdésre, akkor elég jó alapunk lenne az imádkozáshoz. Megérthetnénk, mi az igazi imádság, megismernénk néhány dolgot, ami az igazi imát alkotja. Azt gondolom, néhány dolgot megemlíthetek, amiről azt gondolom, benne voltak Pálnak ebben az első csodálatos imádságában. Úgy érzem, ezek azok a dolgok, amelyeknek mindig benne kellene lenniük imádságainkban.

Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy az első dolog abban az első imádságban a megalázkodás és bűnvallás volt. Ez egy összetört, bűnbánó szív imádsága volt. Meg vagyok győződve, hogy ez volt az első dolog Pál imádságában. Most döbbent rá, hogy mit is tett az életével. Röviddel ezelőtt adta éppen a beleegyezését annak a rendkívüli fiatalembernek a megkövezéséhez, akit Istvánnak hívtak. Azt olvashatjuk, hogy a tanúk egy Saul nevű fiatalember lábaihoz tették le ruháikat. Saul pedig egyetértett a halálával. Aztán felhatalmazást nyert a főpaptól, hogy férfiakat és nőket vessen börtönbe. Maga Pál mondja el, hogy távoli városokba űzte az egyházat. Azt is olvashatjuk, hogy Saul, fenyegetést és öldöklést lihegett ez Útnak követői ellen. És most ismerte fel, milyen nagy hibát követett el. Milyen rettenetes dolgot cselekedett. Mennyire megbántotta az Úr Jézust. Szellemben és elvben felelős volt Krisztus megfeszítéséért. Bűne valóban a keresztre szegezte Jézust.

Most ébredt rá erre a szörnyű igazságra. Imádsága, tehát, mély alázattal és megtört szívvel kezdődött. Bizonyára megvallotta az Úrnak, milyen nagyon tévedett, és az Úr bocsánatáért esedezett. Tudjátok, kedveseim, ez az első része bármilyen igaz imádságnak, beismerni saját bűnösségünket, és megvallani, mennyire nem vagyunk méltók Isten irgalmára. Sohasem jöhetünk az Úr jelenlétébe anélkül, hogy ne lennénk bűnösségünk tudatában. Sohasem állhatunk meg Előtte úgy, hogy ne hajtanánk le fejünket méltatlanságunk miatt. Semmilyen büszkeség vagy önigazság nem engedhető meg Isten jelenlétében. Isten szava azt mondja, „Arra tekintek én, aki szegény és megtörött szellemű” (Ézs. 66,2). Bizonyos vagyok benne, hogy ez a szellem volt ebben az emberben is első imádságában. Abban is eléggé biztos vagyok, hogy sok könnyet ejtett Pál az alatt a három nap és három éjjel alatt.

A második dolog abban az imádságban, meggyőződésem szerint, az Úrnak való meghajlás és átadás lelkülete volt. Az Úrnak való abszolút alárendelés szelleme volt benne. Önmaga teljes odaszánása az Úr Jézusnak. Azt követően sokszor nevezte magát úgy, mint az Úr foglya, és leveleiben sokszor azt írja, „Pál, Jézus Krisztus rabszolgája.” Bizonyos vagyok benne, hogy ebben az első imádságában vette fel Pál ezt a pozíciót, mint Jézus Krisztus foglya és rabszolgája, Jézusnak, mint Mesterének való abszolút alárendeléssel és átadással. És bizonyos vagyok benne, hogy egyetértetek velem abban, hogy minden imádságunknak ez kell, hogy legyen a jellemzője. Először is, saját bűnösségünk megvallása, aztán pedig teljes alárendelés az Úr Jézusnak, mint az Ő foglyai és rabszolgái.

Aztán volt egy harmadik dolog is, amiben eléggé bizonyos vagyok, hogy benne volt Pálnak ebben az imádságában. Teljes igazodás az Úr akaratához. Eddig az ideig saját akaratát követte, engedte, hogy saját akarata uralja életét és cselekedeteit, ő irányította saját életét, és ezt mondta, ’Az én akaratom legyen meg.’ Láthatjuk is, mennyire alaposan kereste, hogy saját akaratát tegye. Most azonban, ekkor elkezdett igazodni az Úr akaratához. Ha nem is pontosan ezeket a szavakat használta, biztos vagyok benne, hogy erre gondolt, ’Többé ne az én akaratom, Uram, hanem a Tied legyen meg az életemre.’ Ez jellemezhette ezt az imádságot, mert annyira egyértelmű, hogy ettől kezdve élete végéig csak egyetlen dolog volt, amiért élt, és ez az ÚR AKARATA volt.

Míg ez kell, hogy legyen a hozzáállásunk hívő életünk kezdetén, mindig ez kell, hogy jellemezze imaéletünket. Hívő életünkben sok olyan út van, ahol az Úr akaratához kell igazodnunk. A hústestünk számára az Úr akarata nem mindig könnyű; és olyan gyakran igazi csatát kell vívnunk, hogy az Úr akaratához igazodjunk egy bizonyos dologban; és az imádság az az idő, amikor ennek az igazodásnak meg kell történnie. Lehetséges, hogy néhányan itt közülünk ma este harcot vívnak az Úr akarata fölött valami miatt. Nos, ez az ideje annak, hogy végére jussatok ennek a kérdésnek. Az imádságra szánt időnk nagy lehetőséget ad számunkra, hogy összhangba kerüljünk Isten akaratával minden kérdésben.

Mielőtt továbbmennénk, foglaljuk össze ezeket a dolgokat. Az igazi imádság a bűnvallás és megalázkodás imádsága! Az igazi imádság az Úrnak való abszolút odaszánás, átadás és alárendelés alkalma! Az igazi imádság alkalom arra, hogy az Úr akaratával minden dologban összhangba kerüljünk!

Ezt a három dolgot negatív dolgoknak nevezhetnénk. Természetesen nem negatívak, amikor szembe kell néznünk velük, hanem nagyon pozitív dolgok. De amikor a negyedik dologhoz érkezünk, akkor egy kissé egy másik oldalra billenünk. Bizonyos vagyok benne, hogy Pál esetében az imádságnak ez az első alkalma a mély imádat ideje is volt. Miből fakad az imádat? Mi vezet bennünket az imádathoz? Mi az imádat szelleme és igazi természete? Hát nem egy mély kibeszélhetetlen hála Isten kegyelméért?! Olyan mértékben tudunk imádni, amennyire értékeljük Isten kegyelmét. Biztos vagyok benne, hogy ez az ember a térdein az alatt az idő alatt a szívét öntötte ki hálával Isten irgalmáért. Felismerve, hogy miféle ember volt, felismerve bűnösségét, hogy Krisztusnak milyen ellensége volt, és mégis az a feltámadott, üldözött Úr lejött, hogy megmentsen egy olyan embert, mint ő, ez arra késztette Pált, hogy kiöntse szívét legmélyebb hálával Isten kegyelméért és irgalmáért. Emlékeztek, Pál szívesen kezdte leveleit ezzel a három szóval: „Kegyelem, irgalom és békesség adassék nektek.” Pál számára ez volt mindennek az alapja. Csodálatos kegyelem, megmagyarázhatatlan kegyelem; határtalan irgalom; és békesség Istennel. Bizonyosan ez volt ennek az embernek a tudatában imádsága alatt. A mély imádat imádsága volt Isten kegyelméért, és ennek helye kell, hogy legyen minden igazi imádságban.

Megfigyelhetjük, hogy ha meg van ez a négy dolog, akkor ezek nyitott utat biztosítanak az Úr számára, hogy belépjen. Az Úr szemei ezen az emberen voltak abban a szobában, amint imádkozott. Tudta, mit csinál a Tárzusi Saul. Azt mondta Anániásnak, „Íme, imádkozik.” Az Úr tudta, miért imádkozott. És azt is tudta, hogy ez a négy dolog alkotta az imádságát. EZEK UTAT NYITNAK AZ ÚR SZÁMÁRA. Tehát az Úr azt mondta Anániásnak, „Menj el egy bizonyos utcában lévő bizonyos házba, ehhez az emberhez, a Tárzusi Saulhoz. Imádkozik. Anániás, menj be, tedd rá a kezeidet, hogy visszanyerje látását és megteljen Szent Szellemmel.” Az Úrnak egy nyitott útja volt, hogy találkozzon azzal az emberrel. Először is, hogy megnyissa vak szemeit. Fizikailag vak volt, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy akkor szellemileg megnyíltak a szemei. Ha a Tárzusi Saul még mindig sűrű homályban volt amint ott térdelve imádkozott, ha még mindig sötétség borította be elméjét, amikor Anániás rátette kezét a fejére, és ezt mondta, „Saul atyámfia”, akkor minden sötétség eltűnt; és szíve megtelt a menny Világosságával.

Másodszor, Pál megtelt Szent Szellemmel. A Szent Szellemet így is nevezzük, hogy a Megváltásunk Pecsétje. „Megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével.” (Efézus 1:13). „A Szent Szellem, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” (Efézus 4:30). Tudjátok, ez mit jelent az üzleti életben. Ha a pecséted rajta van egy árun, akkor jogod van igényt tartani rá. Bárhová mehetsz, és azt mondhatod, „Ez az enyém, birtokba veszem.” Hasonlóképpen, a Szent Szellem Isten pecsétje, Krisztus pecsétje. A Szent Szellem annak a pecsétje, ami Krisztushoz tartozik, és bármikor igényt tarthat rá. Nagyon nagy dolog, ha az Úr pecsétje az életünkön van.

Tudjuk, hogy megkapni a Szent Szellemet azt jelenti, képességet kapunk életünk feladatához; mert Anániás ezt mondta Saulnak (később Pál), „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az Ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál” (Ap.csel. 22:14-15).

Ez a három dolog történt akkor, amikor Anániás Saul fejére tette a kezét, és ezt a csodálatos szót használta: „Saul atyámfia.” Ez a kegyelem győzelme volt! Az Úrnak nyitott útja volt, hogy belépjen abba az életbe, és ezt az a négy dolog tette lehetővé, ami abban az imádságban foglaltatott. Ez egy kicsit segíthet nekünk is imádságunk alkalmain, nem csak ma este, hanem minden imaalkalmon. Ha ily módon imádkozunk szívünk szerint, akkor az Úrnak egyértelmű útja lesz velünk.

(1964. Március 10.)

Forrás: That they may all be one

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s