Kérdés és válasz az örökségről

Radu Gavrilut

Kérdés: Az Efézusi levélben említett kétféle örökség kapcsán van kérdésem. Olvasok néhány igeverset. Az első, amiről szó van az efézusi levélben, az az örökség, ami Krisztusban a mienk. A Józsué 1,3-ban ez van: Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.” Ez a Jordán előtt van, és az Úr bemutatja az országot: ezt nektek adtam. Ez jelképezné mindazt, amit Krisztusban kaptunk?

A másik oldal, van néhány igevers a Józsué 17, 14-18: „József fiai pedig szóltak vala Józsuéval, mondván: miért adtál nekem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok, mivelhogy ez ideig megáldott engem az Úr. Józsué pedig monda nékik: ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a perizeusoknak és Refaimnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye. És mondának a József fiai: nem elegendő nékünk ez a hegy, a kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vas-szekerük van, úgy azoknak, akik a Béth-Seanban és mezővárosaiban, mint azoknak, akik a Jezréel völgyében vannak. Szóla pedig Józsué a József házának, Efraimnak és Manassénak, mondván: sok nép vagy te és nagy erőd van néked, nem lesz néked csak egy sors szerint való részed. Mert hegyed lesz néked. Ha erdő az, úgy irtsd ki azt, és annak szélei is a tieid lesznek, mert kiűzöd a kananeust, noha vas-szekere van néki, és noha erős az.”

Tehát az ő felelősségük, hogy kiszélesítsék azokat a területeket. Ezzel kapcsolatban az én kérdésem ez: ez Krisztus bennünk levő örökségét példázza?

Válasz: Bemenni és elfoglalni az országot, és megtapasztalni azt, hogy ahova lépsz, az a tied – itt a tapasztalatról van szó. Amit örököltünk Krisztusban, azért nem kell nekünk harcolnunk, hanem egyszerűen hit által belépünk abba, amit Krisztus elkészített a számunkra. A mi örökségünk, hogy Isten megbocsájtotta a bűneinket Krisztusban, a mi örökségünk az örök élet Jézus Krisztusban. Ezekért a dolgokért nem kell lépést tennünk, hanem ezeket el kell hinnünk. Itt nem a megtapasztalásról van szó, hanem a hitről. De amikor Kánaánról van szó, minden hely, ahová léptek, ott volt az ellenség, és ők nem tudtak bemenni az országba. Teljes mértékben minden a mienk Krisztusban. Krisztus a mienk, de bemenni és megtapasztalni Őt, ehhez kellemetlen helyzetekbe kell kerülnünk, és meglátnunk, hogy ezekben a kellemetlen helyzetekben megtapasztalhatjuk, hogy ha az Úrnak gondja van a madarakra, akkor  “mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál.” Egyszeriből megnyílnak a szemeid és meglátod ezt. Számtalanszor elolvashatod ezt az igeverset, és mégsem látod, hogy te értékesebb vagy sok madárnál. De egyszeriből megnyílnak a szemeid és látsz, és minden megváltozik, annak ellenére, hogy a körülmények lehet, hogy nem változnak meg. Ezt jelenti tulajdonképpen megtapasztalni valamit ebből az országból. Tehát minden helyen, ahol ők bementek az országba, harcolniuk kellett.

Ha a Józsué könyvét elejétől olvasod, meglátod, hogy harcolniuk kellett azért, hogy elfoglalhassák ezt az országot. Azt mondja: nektek adtam, de harcolnod kell azért, hogy birtokba vehesd. Az ellenség nem könnyen enged. Én veled leszek, de neked kész kell lenned arra, hogy elmenj a harcba.

Itt, a tizenhetedik fejezet is erről szól. Itt különleges helyzetek voltak, mert az ellenségnek vas-szekereik voltak. Vannak nagyon erős ellenségek, amelyek nem akarnak egykönnyen távozni, és nem akarják elhagyni azt a helyet, ahol vannak. Emlékeztek, Káleb Hebront kérte. Az a három óriás, akik ott maradtak, tudták, hogy körül vannak véve Izráeltől, de ők nem akarták elhagyni azt a helyet. Káleb azt mondta: add nekem azt a helyet, és én harcolni fogok. Harcolt ellenük, és kiűzte őket és birtokba vette azt a helyet.

És mi történik tulajdonképpen? A dolgok hátterében ez nem csak annyi, hogy te megnézel egy filmet, vagy eltöltöd az idődet olyan dolgokkal, ami nem épít. Az ellenség nagyon boldog, ha te klasszikus zenét hallgatsz. Vannak zeneszerzők, akiknek kellemes, megnyugtató zenéjük van, és egész nap hallgathatsz klasszikus zenét. Elmehetsz képkiállításra, nem Van Gogh-ra, hanem valami klasszikusra. Mi a rossz ebben? Nincs ebben semmi rossz, de ha te az idődet ezzel töltöd, ennek a hátterében sátáni erők vannak, és ezek a sátáni erők azért vannak ott, mert bennünk szövetségesre találtak és ő a kezében tart minket. És míg a te elméd egy kicsit meg nem világosodik, hogy meglásd ezt a dolgot, addig azt mondod: mi rossz van ebben? Nem mondja senki, hogy rossz, de nekik van egy szövetségesük, és ez te vagy, aki igazat adsz nekik és tetszik neked és hallgatod, mint a világi emberek.
Nálunk ez nem így van, hogy van egy törvényünk, hogy nem szabad ezt tenni. Van valami több ennél, ami nem törvény. Itt arról van szó, hogy mi egy másik királyságnak a képviselői vagyunk. Mi egy másik Királyt képviselünk, Aki teljesen másként gondolkozik. Ő nem olyan, mint azok, akik ebben a világban élnek. E miatt van ez a dolog, hogy ahhoz, hogy bemenj és örökölj valamit, először meg kell, hogy szabadulj az ellenségtől. És ez a negatív oldala a dolognak.

A pozitív oldal az, hogy bemenj az örökségbe és azokban a helyzetekben, amelyekben vagy, megtapasztald valamiképpen Krisztust. Pl. a Róma 5, 1-4 a tapasztalatról szól:

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz. A békességes tűrés pedig próbatételt (kipróbáltságot, tapasztalatot), a próbatétel pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg.”

Ha nincs tapasztalatod, nincs reménységed. Tehát a lényeges kérdés: azokban a helyzetekben, amelyekben vagy, tudd megtapasztalni az Urat, és ne a problémák megoldását keresd. Úgy tapasztalhatod meg Krisztust, hogy egyszerűen jön a Szent Szellem egy élő igével, és az a tied lesz, és egyszeriből szabad leszel. Egy ige élővé válik, nem halott ige. Ez nem úgy van, hogy én megpróbálom magamnak bebeszélni, hogy igen, így van, az Úr velem van. Nem azt mondom, hogy ez semmi, de amikor az Úr szól és egy ige élővé lesz a számodra, a helyzet már meg is változott. Ezt kell kérnünk az Úrtól: Uram, nem a problémáim megoldását akarom, hanem Téged szeretnélek megtapasztalni.
Nem azt mondom, hogy könnyű. Ha tévedünk, az sem egy súlyos dolog, mert az Úr kegyelemmel teljes irántunk. Az Úr soha nem ítél el bennünket. Ő soha nem mondja: te nem vagy jó semmire. Ő újra és újra közeledni akar, meg akarja mutatni nekünk: ez az út, amelyen járj. Nem kell, hogy elbátortalanodjunk.

Egy adott pillanatban kell, hogy legyen az életünkben egy fordulópont, ahol nagyon világosan meg tudjuk különböztetni: ez az Úr és ez nem az Úr. Aki vádol, az nem az Úr. Mikor az Úr rá akarja tenni a kezét valamire az életünkben, Ő ezt azzal a szándékkal teszi, hogy foglalkozni akar azzal a dologgal. Te csak annyit kell, hogy mondjál: Uram, itt vagyok, foglalkozz Te ezzel a dologgal az én életemben. És Ő elkezd munkálkodni.

Efézus 1, 11-12: „Ő benne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleve elvégezése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik. Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban.”

Tehát itt Őbenne lettünk örökösökké. Ez a mi örökségünk. De amikor arról beszél, hogy „világosítsa meg elmétek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között (szentekben)”, ez egészen más. Itt az Ő örökségéről van szó. Amit először olvastunk, ott arról van szó, amit mi örököltünk. Ezért feltevődik a kérdés: az örökség ajándék vagy jutalom?

Ha csak ajándék lenne, akkor nem kellene harcolnod. Mert ha olvassátok a Józsué könyvét, ott azt mondja: menj, és harcolj azzal a királlyal, mert a te kezedbe adtam. De nem birtokolhatta a győzelmet, csak akkor, ha harcolt. Nektek adtam. Krisztus a mienk. Meg kell Őt tapasztalnunk. Szeretnéd, hogy a te határaid kiterjedjenek? Így imádkozott Jábec: „Uram, terjeszd ki az én határaimat.” Ha szeretnéd Őt megtapasztalni és oda jutottál, hogy valami többre vágysz, és nem elégszel meg azzal, amit kaptál, úgy ahogy Káleb tett és elkérte Hebront, elkérte Debirt, és azt mondta: aki megszerzi, annak adom a lányomat. És volt valaki, aki megszerezte, és két jutalmat is kapott.

Tehát először mi volt az ő örökségük Őbenne? Az Ószövetségben mi volt ez? Nem Kánaán. Az örökségük már azelőtt megvolt, mielőtt bementek Kánaánba. Isten volt az ő örökségük. Ők az Úr népe voltak. Az Úr népe voltak, rögtön, mikor megáldozták az áldozati bárányt, ők az Úr népévé lettek, és örökölték mindazokat a dolgokat, amik az Úréi voltak. Ők az Úr népe voltak. Isten volt az ő örökségük Krisztusban. De mindaz, ami Kánaánnal kapcsolatos, Krisztust ábrázolja: Krisztus felosztva minden egyes nemzetségre. És azért, hogy ennek a résznek a birtokába jussanak, hogy ezt tulajdonba vegyék, harcolniuk kellett.

Olvassuk az Efézusi levélben: „hogy megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben.” Miért kell, hogy a külső ember – a lélek az ő kívánságaival – legyen mindig az erősebb, és a belső ember a gyengébb? „Hogy lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben, a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe (együtt),” hogy együtt tudjatok bemenni az örökségbe. Ez a helyes. Mindegyik be kell, hogy menjen az ő örökségébe, amit az Úr készített mindegyiknek.

Ez nagyon fontos. Közülünk mindenkinek megvan a saját örökrésze. Ha elvéted, az Úrnak megvannak az Ő útjai, hogy végül be tudj menni, mert végül mindenki be kell, hogy menjen az örökségbe. De neked nagyon sokba fog kerülni, úgy, ahogy Naóminak is sokba került: sok szenvedés, sok fájdalom árán. Mert ő nem tudott megmaradni az Úr keze alatt, mikor az ránehezedett, hogy megalázkodjon, és ott maradjon az országban az ő örökségében. Három halott volt az ára, hogy Naómi visszajöjjön és elfoglalja az örökségét. Így lesz velünk is. Az örökségünk világos, meg van határozva. Mindenkinek megvan az öröksége. De ha nem teszed most önként?

Tudjátok mi történt a József idejében, mikor éhség volt? Olvassuk el az 1Mózes 41, 5o-54:

„Józsefnek pedig született két fia az éhség esztendejének eljötte előtt, kiket szüle néki Aszenáth, Potiferának, az On papjának leánya. És nevezé József az elsőszülöttnek nevét Manassénak: mert úgymond, elfelejteté énvelem Isten minden én vesződségemet, és az én atyámnak egész házát. A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel, úgymond, megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén. Eltele tehát a bőség hét esztendeje, amely vala Egyiptomnak földén. És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint mondotta vala József, és lőn éhség minden országban, de Egyiptom földén mindenütt vala kenyér.”

Ez a nagy nyomorúság előképe. Tehát előbb született Manassé: „elfelejteté én velem Isten minden én vesződségemet.” És azután következik a termés, a bőség: „megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.”

54-57 vers: „és elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta József, és éhség volt minden országban, de Egyiptom földén mindenütt volt kenyér. De megéhezék egész Egyiptom földe is és kenyérért kiáltott a nép a Fáraóhoz. Monda pedig a Fáraó mind az Egyiptombelieknek: menjetek Józsefhez, és amit mond néktek, azt tegyétek. És az éhség mind az egész földön volt. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja az Egyiptombelieknek, mert nagyobbodott az éhség Egyiptom földén. És mind az egész föld Egyiptomba megy Józsefhez gabonát venni, mert nagy volt az éhség az egész földön.”

1Móz. 43,1: „az éhség pedig elhatalmasodott az országon.”

47,13-23: „és kenyér nem volt az egész föld kerekségén, mert igen nagy volt az éhség, és elalélt Egyiptom földe az éhség miatt. József pedig mind összeszedé a pénzt, ami találtatik vala Egyiptomnak és Kánaánnak földén, a gabonáért, amelyet azok vesznek vala, és bevivé József a pénzt a Fáraó házába. És mikor elfogyott a pénz Egyiptom földéről is, Kánaán földéről is, egész Egyiptom Józsefhez méne, mondván: adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz? És monda József: hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért, és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összességéért. Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a második esztendőben, és mondának néki: nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, amint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért vesszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? Végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Fáraónak, csak adj magot, hogy éljünk, s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Megvevé azért József egész Egyiptom földét a Fáraó részére, mert az Egyiptombeliek mind eladák az ő földjüket, mivelhogy erőt vett rajtok az éhség. És a föld a Fáraóé lőn. A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Egyiptom egyik határszélétől másik széléig. Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Fáraótól és abból a szabott részből élnek vala, amit nékik a Fáraó ád vala, annak okáért, nem adák el az ő földjöket. És monda József a népnek: ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Fáraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet.”

Lassan- lassan az éhség kényszerítette őket, először, hogy a pénzüket adják oda, aztán az állataikat, aztán a földjüket és végül minden a Fáraó kezébe került. És majd akkor adott nekik magot. Hogyan tevődik fel a kérdés? Ha a mi életünkben ez a dolog nem megy végbe most, hogy mindent átadjunk „József” kezébe, ha most nem tanuljuk meg, akkor majd a nyomorúságban fogjuk megtanulni. Ezt ma kell megtennünk önként. Most van az a nap, mikor ezt meg kell, hogy tegyük. Csak akkor, mikor ezt megtették, adott nekik magot, addig nem.

A mag nagyon fontos. A mag az, amikor az Úr elkezd szólni hozzánk és amikor Ő szól hozzánk, Ő lassan-lassan minden dologra rá akarja tenni a kezét. Tehát a nehéz helyzeteknek van egy céljuk. Az Úr valamit munkálni akar általuk. Itt az éhség kényszerítette őket és úgy lesz a nagy nyomorúságban is. Kényszerítve leszel, hogy megtegyél bizonyos dolgokat, tanulni fogsz, de most ezt önként teheted.

Róma 12,1-2: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

Ezt ma kell megtennünk, amikor az Ő szeretete szorongat és az Ő keze megérint. Ezek nagyon fontos dolgok. Akkor megértjük és elengedjük azokat a dolgokat, amelyeket másként nem tennénk le. Kell, hogy lássuk az Úr szeretetét. Az Úr szeretetét természetes módon senki sem láthatja. De egy napon az Úr szeretete megszorongat, az Ő keze megérint, és mikor az Ő keze megérint, akkor érzed, hogy egy erő érintett és látni fogsz úgy, ahogy a testvérekkel is történt. Szabad vagy.

Ez nem azt jelenti, hogy véglegesen megtanultuk a leckét. Lehet, hogy megtanultuk az A és B betűket, de az X-ig még sok minden van, ami következik. Birtokba venni Krisztust, megtapasztalni Őt, ez jelenti az Ő örökségét a szentekben. Az Ószövetség legnagyobb része ezzel foglalkozik: a Kánaán, átkelés a Jordánon, a harcok, a háborúk, amelyek nagyon hosszú ideig tartottak. Sok helyet könnyen elfoglaltak, de maradtak egyes dolgok, úgy, ahogy a mi életünkben is maradtak egyes ártatlan dolgok, de a dolgok hátterében sátáni erők vannak.

Nincs semmi csak úgy. Ott volt Hebron. Hebron egy fontos erődítménye volt az Úr népének Izráelben. De ott volt három óriás. Jerikóban nem volt három óriás, bár egy erős vár volt. De ott, ahol a Júda fiai voltak, tudjátok, mit nem tudtak bevenni? Jebuzt. A jebuzeusokat csak Dávid tudta kiűzni. Miért volt így? Ők nagyon erősek voltak. Ott volt Káleb, ő nagyon erős volt. Mindez Jeruzsálem miatt volt. Foggal, körömmel ragaszkodtak hozzá. „Ide senki sem fog bejönni.” De végül bementek. A jebuzeusok mögött sátáni erők voltak. Nagyon hosszú időbe telt, míg elfoglalták Jeruzsálemet.

És látjátok, az évek folyamán mi történik Jeruzsálemmel? Most is az övék, de a Templomhegy a palesztinok fennhatósága alatt van. Olyan szigorú felügyelet van ott, mint a repülőtéren. Nem mehetsz be akárhogy. Az Olajfák hegyén egy szállodában voltunk, ott is más a tulajdonos. Annak ellenére, hogy Jeruzsálem az övék, mások uralják ezeket a helyeket. Vannak utcák, ahova a zsidó emberek nem mernek bemenni. Ilyenképpen nagyon össze vannak zavarodva a dolgok, de a szellemiekben még nagyobb a zűrzavar. Miért nem értenek az emberek? “Mert e világ istene megvakította a szemeiket, hogy ne lássanak.”

Nem látod, hogy az Úr kell, hogy irányítson, Ő kell, hogy uralkodjon, Ő el kell, hogy foglalja az Ő helyét a gyülekezetben. Neki kell a középpontban lennie. Nem lehet úgy, hogy mi valamit összehozunk, oda teszünk egy csoportot, hogy énekeljen, mi pedig jól érezzük magunkat. Ez nem működik. Nem megy semmi emberi tákolmány. Az Úr jelenlétének a valósága kell, hogy ott legyen az alkalmakon. Ha valaki egy ének által fejezi ki az ő örömét, mint Mózes, ez nagyon jó dolog. De ne legyen egy ének magáért az énekért. Egy éneket lehet helyesen és helytelenül is énekelni. Ha nem éljük azt, amit énekelünk, az helytelen, de mondjuk azt: Uram, segíts, hogy ez valóság legyen az én életemben is.

2019. júl. 26.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s