Az üdvösség öröme

George Cutting (1843-1934) részlet a Safety, Certainty and Enjoyment című írásából

A Szentírás tanításában azt találod, hogy miközben Krisztus munkája által üdvösséget nyertél, és Isten Igéje biztosít téged efelől, a Szent Szellem, aki minden üdvösséget nyert ember testében lakozik, vigasztalásban és örömben tart téged.

Most pedig szem előtt kell tartanod, hogy minden üdvözült emberben még mindig ott van “a test”, vagyis az a gonosz természet, amellyel természetes emberként született, és amely talán már akkor megmutatkozott, amikor még tehetetlen csecsemőként az anyja ölében feküdt. A hívőben lakozó Szent Szellem ellenáll a testnek, és szomorúan figyeli annak minden tevékenységét, legyen az indíték, szó vagy tett. Amikor “az Úrhoz méltóan” jársz, akkor a Szent Szellem az Ő áldott gyümölcseit – “szeretetet, örömöt, békességet …” – termi az életedben. (lásd Galata 5,22). Amikor testi, világi módon jársz, a Szellem megszomorodik, és ezek a gyümölcsök kisebb-nagyobb mértékben hiányoznak. Hadd fogalmazzam meg ezt így nektek, akik hisztek Isten Fiában:

Krisztus munkája és a ti üdvösségetek együtt áll vagy bukik.

A ti járásotok és örömötök együtt áll vagy bukik.

Ha Krisztus munkája összeomolhatna (és, áldott legyen az Isten, soha nem fog), az üdvösségetek is összeomlik vele együtt. Ha a járásodban elbuksz (és légy résen, mert megtörténhet), az örömöd is vele együtt bukik.

Így mondják az első tanítványokról hogy “az Úr félelmében és a Szent Szellem vigasztalásában jártak” (ApCsel 9,31). És ismét az ApCsel 13:52-ben: “A tanítványok pedig megtelének örömmel és Szent Szellemmel”. Miután üdvözültem, a belső szellemi örömöm arányos lesz a járásom szellemi jellegével.

Most már látod a hibádat? Összekeverted az örömöt és az üdvösségedet – két nagyon különböző dolog. Amikor az önimádat, a mértéktelenség, a világiasság stb. miatt megszomorítottad a Szent Szellemet, és elvesztetted az örömödet, azt gondoltad, hogy aláástad az üdvösségedet. De még egyszer megismétlem.

Az üdvösséged Krisztus érted végzett munkáján alapszik.

A bizonyosságod Isten hozzád szóló Igéjén alapszik.

Az örömöd pedig azon alapszik, hogy nem szomorítod meg a benned lakozó Szent Szellemet.

Ha Isten gyermekeként bármit teszel, amivel megbántod Isten Szent Szellemét, akkor az Atyával és a Fiúval való közösséged egy időre gyakorlatilag felfüggesztésre kerül; és csak akkor áll helyre a közösség öröme, ha megítéled magad és megvallod bűneidet.

A gyermeked valamilyen vétséget követett el. Arcán nyilvánvalóan látszik, hogy valami nincs rendben vele. Fél órával azelőtt még élvezte a sétát veled a kertben, csodálta, amit te csodáltál, élvezte, amit te élveztél. Más szóval, közösségben volt veled, az érzései és örömei közösek voltak a tieddel.

Most azonban mindez megváltozott, és mint egy rosszcsont, engedetlen gyermek áll a sarokban, ő a nyomorúság képmása. Ha bűnbánóan bevallja, hogy rosszat tett, te megbocsátást biztosítasz számára, de büszkesége és önzése miatt ott fog tovább zokogni.

Hol van már a fél órával ezelőtti öröm? Minden eltűnt. Miért? Mert megszakadt a közösség közted és közte. Mi lett abból a kapcsolatból, amely fél órával ezelőtt még létezett közted és a fiad között? Az is eltűnt? Megszakadt? Biztosan nem. Az ő kapcsolata veled a születésétől függ; a közösség viszont a viselkedésétől függ.

De jelenleg megtört akarattal és megtört szívvel jön ki a sarokból, és az egészet bevallja az elsőtől az utolsóig, úgyhogy látod, hogy ugyanúgy gyűlöli az engedetlenséget és a csintalanságot, mint te, és a karjaidba veszed, és csókjaiddal borítod el. Öröme helyreáll, mert a közösség helyreállt.

Amikor Dávid olyan súlyosan vétkezett Uriás feleségének ügyében, nem azt mondta: “Add vissza nekem a te üdvösségedet”, hanem: “Állítsd helyre a te üdvösséged örömét” (Zsoltárok 51,12).

De hogy illusztrációnkat egy kicsit tovább vigyük, tegyük fel, hogy miközben a gyermeked a sarokban duzzog, az egész lakásodban felhangzik a “Ég a ház!” kiáltás. Mi lesz akkor vele? Ott marad a sarokban, hogy az égő, leomló házzal együtt elpusztuljon? Lehetetlen! Nagyon valószínű, hogy ő lenne a legelső, akit kivinnél. Ó, igen, jól tudjuk, hogy a szeretet-kapcsolat egy dolog, de a közösség öröme egészen más.

Nos, amikor a hívő bűnt követ el, a közösség egy időre megszakad, és az öröm elromlik, amíg megtört szívvel el nem jön az Atyához, és meg nem vallja bűneit. Ekkor, Istent szaván fogva, tudja, hogy megbocsátást nyert, mert az Ő Igéje világosan kijelenti, hogy “ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsátja nekünk bűneinket, és megtisztít minket minden igazságtalanságtól” (1Jn 1,9).

Ó, kedves hívő, tartsd tehát mindig szem előtt ezt a két dolgot, hogy nincs semmi olyan erős, mint a kapcsolatot összekötő kapocs; és nincs semmi olyan gyengéd, mint a közösséget alkotó szál.

Az előbbit a föld és a pokol minden egyesített ereje és tanácsa sem tudja szétszakítani, míg az utóbbit egy tisztátalan indíték vagy egy meggondolatlan szó elrontja.

Ha nyugtalanít egy borús félóra, hajolj meg Isten előtt, vizsgáld meg utadat. És ha a tolvajt, aki örömödet elrabolta, felismerted, rögtön vonszold a fényre, valld meg bűnödet Isten és Atyád előtt, és a legkíméletlenebbül ítéld meg magad, amiért a lelkiállapotodban nem vigyáztál, és gondatlanul hagytad, hogy a tolvaj ellenőrizetlenül behatoljon. De soha, soha, SOHA ne keverd össze az üdvösségedet az örömöddel.

Ne képzeld azonban, hogy Isten ítélete egy fikarcnyival is elnézőbb a hívő bűnére, mint a hitetlenére. Isten nem kétféleképpen bíráskodik a bűnnel, és nem mehet el a hívő ember bűne mellett anélkül, hogy megítélné azt, mint ahogyan nem mehet el drága Fiának elutasítója bűnei mellett sem. De nagy különbség van a kettő között, nevezetesen az, hogy a hívő bűnei mind ismertek Isten előtt, és mind az Ő saját gondviselő Bárányára hárultak, amikor a Golgotai kereszten függött, és hogy ott és akkor, egyszer és mindenkorra, bűnösségének nagy “büntetőjogi kérdése” felvetődött és eldőlt – az ítélet a hívő helyett az áldott Helyettesre esett, “aki a mi bűneinket a saját testében a fán hordozta” (1Péter 2,24).

A Krisztust elutasítónak a saját személyében kell viselnie saját bűneit a tűz tavában örökre. De ha egy hívő elbukik, a bűn “büntetőjogi kérdését” nem lehet felvetni ellene, hiszen azt maga a Bíró rendezte el egyszer s mindenkorra a kereszten; de a közösség kérdését a Szent Szellem veti föl benne, ahányszor csak megszomorítja a Szellemet.

Befejezésül engedjétek meg, hogy egy másik illusztrációt is adjak. Gyönyörű holdfényes éjszaka van. Telihold van, és a szokásosnál ezüstösebb fényességgel ragyog. Egy férfi elmélyülten néz le egy mély, csendes kútba, ahol látja a hold visszatükröződését, és így jegyzi meg egy barátságos járókelőnek: “Milyen gyönyörűen szép és kerek a hold ma este! Milyen csendesen és fenségesen ragyog!” Éppen befejezte a beszédet, amikor barátja hirtelen egy apró kavicsot dob a kútba, és most felkiált: “Nahát, a Hold darabokra tört, és a darabok a legnagyobb rendetlenségben rázkódnak!”

“Micsoda durva abszurditás!” – válaszolja megdöbbenve társa. “Nézz fel, ember! A hold egy jottányit sem változott. A holdat tükröző kút állapota változott meg.”

Nos, hívő barátom, alkalmazd magadra az egyszerű ábrát. A szíved a kút. Amikor nincs beengedve a rossz, Isten áldott Szelleme felfogja Krisztus dicsőségét és drágaságát, és kijelenti neked Őt vigasztalásodra és örömödre. De abban a pillanatban, amikor egy rossz indítékot dédelgetsz a szívedben, vagy egy meggondolatlan szó kiszökik a szádon, meg nem ítélve, a Szent Szellem elkezdi megzavarni a kutat, boldog tapasztalataid darabokra törnek, és nyugtalan és zaklatott leszel belül, amíg összetörtségben Isten előtt meg nem vallod a bűnödet (a zavaró dolgot), és így ismét helyreáll a közösség nyugodt, édes öröme.

De amikor a szívedben ilyen nyugtalanság van, megkérdezem, megváltozott-e Krisztus munkája? Nem, nem. Akkor üdvösséged sem változott.

Megváltozott-e Isten Igéje? Bizonyára nem. Akkor üdvösséged bizonyossága sem remegett meg.

Akkor mi változott? A Szent Szellem működése benned, az változott meg, és ahelyett, hogy Krisztus dicsőségét venné át, és az Ő méltóságának érzésével töltené el a szívedet, szomorúan fordul el ettől a gyönyörködtető munkájától, hogy helyette a bűneid és méltatlanságod érzésével töltsön el téged. Elveszi tőled a jelenlegi vigasztalásodat és örömödet, amíg meg nem ítéled magad, és nem állsz ellen a gonosz dolognak, amit Ő megítél és aminek Ő ellenáll. Amikor ez megtörténik, az Istennel való közösség ismét helyreáll.

Az Úr tegyen minket egyre inkább féltékennyé önmagunkra nézve, nehogy megszomorítsuk “Isten Szent Szellemét, akivel el vagytok pecsételve a megváltás napjára” (Efézus 4,30).

Kedves olvasó, bármennyire is gyenge a hited, abban biztos lehetsz, hogy az áldott Megváltó, aki elnyerte a bizalmadat, soha nem fog megváltozni.

“Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8).

Az általa elvégzett munka soha nem fog megváltozni.

“Amit Isten cselekszik, az ÖRÖKKÉ marad: semmi sem tehető hozzá, és semmi sem vehető el belőle” (Préd 3:14).

Az általa kimondott szó soha nem fog megváltozni.

“A fű elhervad, és virága elhullik: De az Úr szava örökké megmarad” (1Péter 1,24-25).

Így bizalmam tárgya, üdvösségem alapja és bizonyosságom talaja egyformán ÖRÖKKÉ VÁLTOZHATATLAN.

“Isten legyen igaz, és mindenki hazug” (Róma 3,4). “Aki az Ő bizonyságtételét elfogadta, az megpecsételte, hogy Isten igaz” (János 3,33).

Legyen a tiéd, kedves olvasó, most és “amíg Ő el nem jön”, az az örömteli bizonyosság, hogy birtokában vagy ennek a “nagy üdvösségnek.”

“Ezeket írtam nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, hogy tudjátok, hogy örök életetek van…” (1János 5,13)

(A bibliai idézetek angolból vannak fordítva.)