James McConkey, A Szent Szellem hármas titka, részlet a “Teljességének titka” c. fejezetből:
[…] Mások lassan és fokozatosan engednek Istennek, és tapasztalatuk is fokozatos jelleget ölt. Valahogy így szemléltethetjük: te egy értékes földbirtok tulajdonosa vagy. Kellő megfontolás után úgy döntöttél, hogy eladod, és ezt jóhiszeműen meg is tetted, és most készülsz átruházni. Egy nappal az átadás előtt, amikor végig sétálsz rajta, meglepetésedre felfedezel egy szép, élő vízfolyamot, amelynek létezéséről korábban nem tudtál, és amely nagyban növeli birtokod értékét. Jelentős küzdelmedbe kerül, hogy ezt a földdel együtt elengedd, mivel az eladáskor nem tudtál róla. De becsületes ember vagy, és végül elengeded, mert a birtokot annak minden tartozékával együtt eladtad. Nem sokkal ezután ugyanezen a farmon szénréteget fedezel fel, és ráébredsz, hogy egy értékes szénbánya is van a birtokodon. De már túl késő, és súlyos küzdelem után úgy döntesz, hogy a szénbányának is mennie kell, mivel az eladás abszolút és fenntartás nélküli volt. Ahogy közeledik az átadás napja, egy nap aranynyomokat fedezel fel a patak medrében, és hamarosan megdöbbenve hallod a hírt, hogy eltűnőben lévő birtokod a kontinens egyik leggazdagabb aranytartalmú területe. És most jön a hatalmas küzdelem, a legfőbb próba. Megpróbálod meggyőzni magad, hogy az aranybányák nem tartoztak az adásvételhez: hogy az ár szerencsétlenül alacsony: hogy téged nem kötelez a becsület, hogy teljesítened kelljen az átruházást. De szíved mélyén tudod, hogy az adásvétel fenntartás nélkül történt: mindenre kiterjedt, még a levegőre is, ami a birtok felett van, és a földre, ami alatta rejlik. Istentől kapott lelkiismereted szüntelenül könyörög, míg végül, nagy küzdelem után, engedsz, és kezeddel és pecséteddel aláírod az okiratot, amely sokkal többet visz el, mint amire valaha is számítottál.
Így van ez sokak életében. Teljes mértékben és fenntartás nélkül átadjuk magunkat Istennek, és ez, ami az Ő számára elfogadható, nyilvánvaló áldást hoz a lelkünkbe. De ekkor még nem kezdjük el felismerni az ilyen Krisztusnak való szentelés teljes terjedelmét és jelentőségét, és ha felismernénk is, talán megdöbbenve hátrálnánk vissza, ha már a kezdet kezdetén teljes egészében látnánk a jelentőségét. Áldott Urunk tudja ezt, és milyen könyörületesen és gyengéden oldja ezt meg! Örül meghajlott akaratunknak, és hamarosan feltár valamilyen dédelgetett bálványt, és megmutatja, hogy az úgyszólván üres kézzel való átadásunkban ez is benne rejlik. Lehet, hogy küzdünk és ellenállunk, de az átadásunk őszinte és becsületes volt, ezért engedünk neki. Lépésről lépésre vezet most tovább, megmutatva nekünk, olyan mértékben, ahogyan csak el tudjuk azt hordozni, hogy ez az átadási aktus hogyan foglalja magában mindazt, ami nekünk kedves. Végül, az Ő szeretetébe vetett, e tapasztalatokból fakadó további hittel, szemtől szembe hoz minket az aranybányánkkal, az Izsákunkkal, az önakaratunk, a ragaszkodásunk vagy a büszkeségünk valamelyik kincsével, amelynél inkább feladnánk minden mást az életben, sőt, magát az életünket is. De az okiratot már kiállították: nem lehet semmit visszatartani, mindennek mennie kell. És így, ebből a harcból jön ki az önátadásnak az a tökéletesedése, amely elhozza szívünkbe az Ő áhított Szellemének teljes megnyilvánulását.
Nagyon kell örülnünk annak, hogy vannak bátor lelkek, akiknek a kérdését, “Uram, mit akarsz, hogy tegyek?”, Ő az átadás terjedelmének és hatókörének kinyilatkoztatásával válaszolja meg, és amelynek azonnali, félelem nélküli elfogadása az Ő teljességének azonnali megnyilvánulását hozza magával. Mégis milyen szép, hogy a félénkebb és tétovább lelkeket Ő így, szeretettel és türelemmel vezeti fel az átadott élet aranylépcsőjén, amíg lépésről lépésre ők is el nem érik azt a boldog magasságot, amelyet mások egyetlen lépéssel meghódítanak.”
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 