Jákób megtérése

Paris Reidhead

Elhangzott: New York, 1962. jan. 21. Részlet

Az 1Mózes 28. fejezetében olvashatjuk, hogy annak a helynek, amelynek korábban Lúz volt a neve, Jákób a Bétel neve adta. Ez egy kisváros volt, körülbelül 20 kilométerre Jeruzsálemtől északra, a Sikembe vezető úton. Isten ott nyilatkoztatta ki magát Jákóbnak a kegyelem Isteneként.

Jákób először az igazságszolgáltatás elől menekülve érkezett Bételbe, miután becsapta és átverte testvérét, Ézsaut. Anyja, emlékezve arra, hogy Isten megígérte neki, hogy Jákób kapja az elsőszülöttségi jogot, összejátszott vele, és az ígéret teljesítésének eszközét kivette az Úr kezéből. Kételkedve abban, hogy Isten meg tudja ezt tenni, Jákób maga intézte el a dolgot úgy, hogy kecskebőrrel borította be a karját, és utánozta Ézsau hangját. Ezután, féltve az életét, elmenekült Ézsau haragja elől; elhagyta Beérsebát és Háránba ment. Amint beesteledett, egy kopár, sziklás, sík vidékhez ért, amely kaktuszokkal és egyéb kellemetlen dolgokkal volt tele. A puszta földön feküdt le a porban, párna gyanánt egy kő, takaróul pedig a sötétség szolgált.

Milyen találó kép ez a bűnös állapotáról. Milyen találó kép rólad és rólam, amikor Isten igazságossága és haragja elől menekülve ránk esteledik, és arccal a porban találjuk magunkat. Hiszem, hogy ez az egyetlen hely, ahol Isten kinyilatkoztathatja kegyelmét. Azért térnek meg ma olyan kevesen, mert annyira vonakodnak hagyni, hogy Isten elvigye őket oda, ahol Jákób volt: lent a porban, arcra borulva, sötétségbe burkolózva, aludva. Amikor ez bekövetkezhet, amikor Isten szeretetének eszközei munkálkodnak a bűnös szívében, akkor meglátjuk a valóságot: Isten szeret segíteni a gyámoltalanokon. Amikor teljesen méltatlannak és erőtlennek érezzük magunkat, amikor semmit sem tudunk hozni Neki, és amikor ezt tudjuk, akkor vagyunk igazán esélyesek a kegyelemre. A kegyelem csak a méltatlan bűnösnek mutatkozhat meg. És Jákób ebben az állapotban volt.

Amikor félelemmel telve, az igazságszolgáltatás és testvére haragja kísértetétől üldözve az életéért menekült, Isten éppen ott, azon az éjszakán adta neki azt a földet. Isten mennyire szereti megtalálni azt az embert, akinek semmije sincs, csak a saját nyomorúsága, tisztátalansága és bűne, aki teljesen tehetetlen és reménytelen, – és neki adni mindent. Egyetlen feltétele van: aki részesülni akar Isten kegyelméből, annak előbb a porba kell hullnia, összetörve, arcra borulva. És így történt, hogy amikor Isten el tudta juttatni Jákóbot – és téged – erre a pontra, akkor tudott kijelentést adni az Úr Jézus Krisztusról. Ezt tapasztalta meg Jákób, a felébredt bűnös, a szökevény.

forrás: