Követendő példák

Radu Gavriluţ (2019. okt. 30)

Efézus 5,16: “áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak.”

Két rövid szó található itt a görögben. Az angolban úgy van lefordítva, hogy megvásárolva magatoknak a “lehetőséget.” A két szó, ton kairon, szó szerint azt jelenti: a lehetőség. Ez a két szó nem általánosságban utal az időre, hanem inkább egy konkrét időpontra, egy válsághelyzetre, egy körülményre, egy lehetőségekkel teljes pillanatra, ami gyorsan elmúlik, és amit meg kell ragadnunk, és teljesen ki kell használnunk, mielőtt az elmúlik. Benne van a jelentésében, hogy nincs sok ilyen kedvező pillanat, mert a napok gonoszak; olyan, mint a kopár sivatag, ahol helyenként ráakadunk egy-egy virágra; tépjük le, amíg lehet; vagy mint egy üzleti lehetőség, ami az életben csak ritkán adódik; vegyük meg, amíg megvan rá a lehetőségünk. Igyekezzünk minden áron megszerezni a szellemi dolgokat; ne legyünk bölcstelenek, hanem értsük meg, mi Isten akarata. „Járjatok körültekintően, nem mint oktalanok, hanem mint bölcsek, megvásárolva magatoknak a lehetőséget.” Néha az időnek egy olyan pillanata ez, amit nem szabad elpazarolnunk; vagy egy lélek, akit Krisztushoz kell vezetnünk; vagy alkalom arra, hogy szeressünk; vagy alkalom a türelemre; vagy néha a bűn és kísértés fölötti győzelem alkalma. Vegyük meg ezeket az alkalmakat! (A. B. Simpson)

Azzal kezdeném, hogy mi Krisztus elvégzett munkája által vagyunk megváltva. Az Ő Golgotán elvégzett munkája által vagyunk megváltva. Ahogy a zsidó népet az Úr az egyiptomi rabság idején meglátogatta, nem volt könnyű ez a harc, hogy kiszabaduljanak Egyiptomból. Nagyon sok harcuk volt, és így van ma is. Vannak harcok, amiket mi fel sem fogunk.

Ezzel kapcsolatban egy dolgot szeretnék mondani. Mikor ők Egyiptomból kijöttek, kifosztották az egyiptomiakat és nagyon sok értéket hoztak el magukkal. Ők azt gondolták, hogy azok a dolgok az ő számukra vannak. Nagyon meglepődtek, mikor megtudták, hogy az Úrnak kell adniuk valamit. Ő ad nekünk, hogy mi adhassunk Neki. Természetesen örülünk annak, amit az Úrtól kapunk. Ő nekünk adja ajándékait, hogy mi visszaadjuk azokat Neki. Ameddig hústestiek vagyunk, mindent magunknak veszünk el. Minden a miénk. Ha van egy autónk, az a miénk. Ha van egy házunk, az a miénk. Ha pénzünk van, az a miénk. Minden a miénk. De jön az Úr és azt mondja: nem így van!
Tehát, végül megtudták, hogy amit ők elhoztak Egyiptomból, azt az Úrnak kell adniuk. És mielőtt tényleg az Úrnak adták volna ezeket a dolgokat, jött Áron, akit a nép kényszerített, és azt mondta: adjátok ide az aranyat, hogy készítsek belőle egy borjút. Nagyon sok aranyat és ezüstöt adtak, és végül készítettek egy aranyborjút, amelyet Mózes összetört, majd a vízbe szórta és megitatta velük a vizet, mint a bűneik következményét. Ez a legnagyobb probléma, hogy ha mi nem adjuk az Úrnak azt, ami az Övé, eljön a gonosz és elveszi és az mindörökre elvész. Az arany, amit odaadtak és amiből az aranyborjú készült, mindörökre elveszett. Azt már nem tudták használni az Úr számára.

Tehát, mi az által vagyunk megváltva, amit az Úr tett. A népnek nem volt látása. Ők az elején csak annyit láttak, hogy az Úr gondot visel rájuk. Mi is látjuk egy adott pillanatban, hogy az Úr Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért. Ő hordozta a mi bűneink büntetését. Ő szenvedett a bűn miatt, amit magára vett, hogy mi örülhessünk az életnek. Így történt ez Izráellel is. Örültek, hogy az Úr meglátogatta őket, hogy az Úr védelmébe vette őket a tíz csapás idején, ott Egyiptomban. Végül megáldozták a bárányt, a vérével meghintették az ajtót és megették a húst. Ezt sietséggel kellett enniük, mert készülni kellett az útra. Minden nagyon szép volt, és mindenben látták az Úr kezét, ahogy gondot viselt rájuk az alatt az idő alatt, míg eljutottak a Sinai hegyhez, az Úrhoz. Így hordoz az Úr minket is ma. Jövünk Hozzá, meghallgatja az imáinkat, a szükségeinket, sasszárnyakon hordoz bennünket, ahogy olvastuk. Mi azt szeretnénk, ha így folytatódnának a dolgok az életünk végéig. Szeretnénk egy olyan Istent, akiről azt gondoljuk, hogy Ő van mi érettünk.

Valakiről hallottam most, hogy megharagudott. Nem jár az Úrral és nem is hiszem, hogy újjászületett ez a személy, de volt kapcsolata hívőkkel és úgy hiszem, hogy bizonyos mértékben kereste azt, hogy elkerülje a rosszat, hogy ne úgy éljen mint más emberek. Úgy gondolta, hogy ezáltal Istennek számon kellene tartania az ő cselekedeteit és segítse őt. És ez az ember azt mondta, hogy Isten nem segített neki. Voltak valami személyes dolgai, és várta, hogy Isten segítsen. De ő még csak nem is járt az Úrral. Ez a felfogás, hogy az Úr van miérettünk, elég sokáig tart. Egyesek egész életükben nem szabadulnak meg ettől. Úgy gondolják, hogy az Úr van őértük. Ezek az emberek nem is jutnak messzire.

A nép tehát eljutott a Sinai hegyhez. Tudjátok, mit tett Mózes, amikor a Sinai hegyhez ért? Isten hívta őt fel a hegyre, vagy ő ment fel? Mózes felment a hegyre, és Isten felhívta. A kettő nem ugyanaz. Mert ő ezalatt az idő alatt, amit az Úrral töltött, és annyi megtapasztalása volt és látta az Urat, amikor az Úr hegyéhez érkezett, elindult egyenesen felfelé a hegyre. Mikor odaért a Sinai hegyhez, ez a vágy volt a szívében, hogy megismerje az Urat. És Isten odahívta őt, hogy menjen fel, de mielőtt Isten hívta, ő már elindult a hegy felé. Ott kapott a nép először kijelentést.

Érdekes a Biblia és az, ahogy az események történnek a Bibliában. Nézzétek, Pál börtönben van Rómában. Hallotta mi történik, tudott mindenről. Ezt bizonyítják a levelek is, amelyeket írt, mert voltak testvérek, akik meglátogatták és beszámoltak neki mindenről. De mindezek ellenére, amik történtek, ő ezt írja a Filippi levélben: örüljetek az Úrban. Ha az utolsó leveleit olvassuk, amelyeket Timóteusnak írt, láthatjuk, hogy Pál nem volt elkeseredve. Elősorol bizonyos dolgokat, de nincs elkeseredve. Azt mondja: mindenki elhagyott, mindenki elment, az első védekezésem alkalmával senki nem volt mellettem. De mégsem volt elkeseredve.

Arra gondoltam, voltak olyan helyzetek, amikor Isten el akarta pusztítani a népet, egyszer a Sinai hegynél és egyszer Kádes-Bárneánál. Vajon tényleg el akarta Isten pusztítani a népet? Mert ha tényleg el akarta volna őket pusztítani, akkor nem teszi oda Mózest. Mózes közbenjárása által tudott a nép tovább menni. De úgy hiszem, hogy Isten annyira elégedett volt, mert Ő mindent tud, Őt nem érik meglepetésszerűen a mi bukásaink. Őt semmi sem lepi meg. De én úgy hiszem, hogy annyira örült Mózes hozzáállásának. Az első alkalommal, amikor Isten azt mondta: hagyd, hogy elpusztítsam őket és téged nagy néppé teszlek, Mózes könyörgött. Ismerjük azokat a szavakat. De az 5Mózes 9. részében azt írja az ige, hogy Mózes 40 nap és 40 éjjel állt az Úr előtt, ennyire azonosította magát a néppel és a szívén viselte a sorsukat. Mikor Isten látta, mi történik, mit tesz Mózes, nem tudott mást tenni. Mert Ő mindig ezt mondja: keresek egy embert. Ő tudja, hogy nem sok embert talál.

A dolgok össze vannak bonyolódva, sok probléma van a kereszténység körében és nagyon könnyen eltérnek a helyes iránytól. A jó kezdet után hamarosan azt látjuk, hogy már messze eltértek az igazságtól. Ezért mondja Martin Shake: Mózes könyörgött az Úrhoz, és egyes fordítások azt mondják: meggyőzte, rábeszélte az Urat. Nem mondhatjuk, hogy ez történt, mert ő egyszerűen csak közbenjárt és az ő közbenjárása mutatta meg tulajdonképpen az Úr szívét a nép iránt. Isten nem akarta őket elpusztítani.

Ha nem lett volna egy közbenjáró, ha ma az Úr Jézus Krisztus nem lenne közbenjáró, aki éjjel és nappal közbenjár értünk az egekben, mi elvesztünk volna. Mert honnan tudja Ő hogyan járjon közben? Milyen könnyen megjelennek dolgok a szívünkben, milyen nehezen engedünk Istennek és milyen könnyen becsap bennünket a gonosz!

Úgy hiszem, hogy Isten elégedett volt, amikor látta Mózest. El tudjuk képzelni, hogy 40 nap és 40 éjjel nem evett, nem ivott, arccal a földre borult és közbenjárt ezért a népért. És akkor felállt és imádkozott, és Isten azt mondta: megbocsátok. Ezért annyira fontos a közbenjárás.

Mondtam valakinek, aki meg akart házasodni: miután beleszerettél egy személybe, nincs értelme, hogy imádkozz. Mert minden dolgot kedvezőnek látsz ahhoz viszonyítva, ami a szívedben van. Egy testvérünk, aki meghalt, azonnal, miután megbetegedett, ha a rádióban hallgatott egy igehirdetést, ha olvasott valamit, bárhonnan, azt találta, hogy ő meg fog gyógyulni. Végül már azok is, akik mellette voltak, elhitték, hogy ő meg fog gyógyulni. Ha bekapcsolta a rádiót, éppen arról beszéltek, és azt gondolta, ez nem lehet véletlen, hogy az igehirdető gyógyulásról beszél. Az ember szíve csalárdabb mindennél, és gonosz és keresi azokat a dolgokat, amiket kedvel. Szeretnéd megtudni az Úr akaratát? Ez nem olyan könnyű, ha ilyen körülményekben élsz. Mózes 40 nap és 40 éjjel arccal a földre borult és ezáltal megmutatta, hogy törődik ezzel a néppel. Isten nagyon elégedett volt.

És mikor Pál mondja Timótheusnak, a vége felé, a második levélben, mikor a dolgok elromlottak, nagyon eltértek, és ő egyetlen embernek írja ezt a levelet. 2Timótheus 3,10: “te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet.” Követted nem csak az elméletet és az én prédikációimat és a tudományomat, hanem láttad a tűrésemet közöttetek, megfigyelhetted az én hosszútűrésemet, láttad az én járásomat, viselkedésemet ti közöttetek. És biztatja Timótheust: te láttad, és tudod mit kell tenned.

Ha mi elgondoljuk, hogy azok közül, akik Egyiptomból kijöttek, két személy járt az Úrral egy olyan sokaság közepette, akik csak az Úr tetteit látták. Ha az Úr kedvükre tett, akkor örültek, ha Isten nem kedvük szerint járt el, akkor megharagudtak és nem látták az Úr útjait. Mózes felment egyenesen a hegyre. 40 napig, míg a hegyen volt, nem evett és nem ivott semmit. És ott hallotta azokat a nagy kijelentéseket, amelyeket végül tovább adott a népnek.

Mi volt Isten célja, mikor odaértek a Sinai hegyhez? A törvényt akarta nekik adni? Nem. Isten vágya az volt, hogy az ő népe között lakozzon. Csináljatok egy sátrat, egy templomot. És itt először látta a nép, hogy mit kíván Isten. Ugyanúgy, ahogy mi jövünk az Úrhoz és megtérünk. Mi az Ő célja? Az az Ő célja, hogy én örüljek azoknak a dolgoknak amiket Ő ad nekem? Annak, hogy nem jutok a pokolra? Most, mikor jöttem valaki megkérdezett: el lehet-e veszíteni a kegyelmet? Ez is foglalkoztat bennünket, hogy a kegyelmet nem lehet elveszíteni. De csak ennyi? Mi nagyon könnyen tudunk örülni egymásnak és annak, hogy megértettünk valamit a megváltás folyamatából, de nem jutunk túl messze. Kevés dolgot értünk meg. Mert mikor a nép odaért a Sinai hegyhez, az Úrhoz, ott először értették meg, hogy mi célból hozta ki őket az Úr Egyiptomból.

Mi az Ő terve, hogy kihozott téged ebből a világból? Az, hogy egy kényelmes életet élj és örülj az Úr védelmének? Tudjuk, hogy van ez az elmélet az eleve elrendelésről. Itt, a Mózes 5. könyvében sokszor találjuk ezt: tudd meg, hogy nem a te szíved tisztasága miatt hozott ki téged az Úr. Nem szól arról sem, hogy az Úr szeret, és hogy mi egy különleges nép vagyunk, egy nép aki sok mindent megért. Tudd meg, hogy az Úr bevisz arra a földre, mert el akarja pusztítani azokat a népeket, amelyek ott vannak, az ő gonoszságuk miatt. Ezért visz oda be téged. Ne hidd, hogy te különb vagy, mint mások. Te egy makacs nép vagy. És az Úr kezdi megmutatni nekik nagyon sokszor, mielőtt bemennének az országba, hogy kik is ők valójában.

Másodszor, mikor a nép Kádes-Barneában van, ott ahol már be akartak lépni az országba, mondja nekik: menjetek be az országba. Elküldik azokat a kémeket, akik mindenféle hírekkel jönnek vissza és elbátortalanítják a nép szívét. A nép teljesen összezavarodik, elkeseredik és haragszik Mózesre, Áronra és a két kémre, és akkor Isten azt mondja: hagyd, hogy elpusztítsam őket. El akarom pusztítani ezt a népet. És akkor Mózes újra, ugyanúgy mint azelőtt, 40 nap és 40 éjjel arccal a földre borult, nem evett kenyeret és nem ivott, és közbenjárt ezért a népért. És az Úr ismét megbocsátott. Istennek szüksége van ilyen eszközökre. Őt valóban felhasználta az Úr.

Pált felhasználta az Úr, hogy tudja tovább vinni az evangéliumot, úgy ahogy ő mondja: mert én az Úrtól kaptam, amit előtökbe adtam. Nem X-től kaptam és nem tanultam, hanem egyszerűen úgy vettem az Úrtól és ezt közlöm veletek is. Szükség van erre ezekben a mostani zavaros időkben. Ebben az összevisszaságban, ami ma van, nemcsak a szavainkkal, hanem a életünkkel is, valami mást kell bemutatnunk. Azokon a helyeken ahol élünk, megalkuvás nélkül kell élnünk. A trombitának tiszta hangot kell adnia, hogy a körülöttünk levő emberek lássák, mi mások vagyunk.

Azzal kapcsolatban, amit vasárnap olvastam, elmondtam, hogy Pál nagyon világosan beszélt és amit mondott, azt nagy hangsúllyal mondta. Mi ma úgy látjuk, hogy ha hallunk valamit, ami nem népszerű, egyes embereket meg kell győzni: ez így van! Az alapvető dolgokban. Nézzétek a Filippi 3,7-8: “de amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt, annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” Nem félig-meddig. A szemetet ki kell takarítani a házból! 9-11. vers: “és találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján. Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához. Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.” Folytatja tovább, és aztán van az a szó, ami egy hozzáállást, egy eljárást jelent, valami sokkal többet, mint a gondolat. És aztán azt mondja a 18. vers: “mert sokan járnak másképpen, kik felől sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei.”

Az irány nagyon világos. Ez az út, és Pál azt mondja: legyetek az én követőim, és figyeljetek azokra (egyes fordításokban: jegyezzétek meg azokat), akik úgy járnak, amiképpen mi néktek példátok vagyunk. Ha ezt elolvassuk, láthatjuk, hogyan gondolkozott Pál. Azokat keressed és jegyezd meg őket. Mi hibázhatunk, de a mi életünk ebbe az irányba kell, hogy haladjon. Ebben a zűrzavaros világban, amelyben élünk, ebben a mai összevisszaságban, nagyon világosan kell mutatnunk az utat azoknak, akik utánunk jönnek. Megalkuvás nélkül. Ez nehéz. Nehéz, hogy olyan embereket találj, akik, ahogy Pál mondja: legyetek az én követőim.

A 2Korintus 1,19: “mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit köztetek mi hirdettünk, én és Szilvánusz és Timótheus.” Érdekes ez a kifejezése Pálnak, mert Korintusban voltak mások is. 19b: nem lett igenné is, meg nemmé is, hanem igenné vált Benne. Én azt hiszem, ez egy csoda, hogy ma így kövesd az Urat. Hogy ne hagyd magad meglopni, ahogy a Mózes idejében is volt. A sokaság nagyon furcsa volt, elégedetlenek voltak. Józsué és Káleb mások voltak. Amikor minden összezavarodik, az emberek gyanakvóak, nem látják az utat, kevéssel megelégszenek. Az Úr azt akarja, hogy legyenek olyan személyek, akik vele járnak végig az úton.

Mózes, amikor odaért a Moáb mezejére, még akkor is mikor megtudta, hogy nem megy be az országba, azzal foglalkozott, hogy bátorítsa Józsuét, és hűségesen tovább foglalkozott a néppel, ugyanúgy mint azelőtt, mintha semmi sem történt volna. De egy adott pillanatban, ott a Moáb mezején, látva az országot, azt mondta: Uram, engedd meg, hogy bemenjek az országba. És azt mondja az ige, hogy Isten megharagudott rá. Azt mondta: elég, ne folytasd, mert nem mész be az országba. Felvitte Mózest egy hegyre, onnan látta az egész országot és ő tovább készítette Józsuét, hogy be tudja vinni a népet az országba.

Arra gondoltam, vajon hogyan haragudhatott meg Isten Mózesre? Hogyan nyilvánulhatott meg Isten haragja Mózes felé? Mert Mózes nem olyan volt, mint mások. Azt mondja az ige, hogy Mózes szemtől szembe látta Istent. Senki nem volt olyan mint Mózes, ilyen módon. Egy prófétának Isten megjelent egy bizonyos módon, de Mózes szemtől szembe látta Istent. Mózes átformálódott, megváltozott. Bizonyítéka annak, hogy ő megváltozott, az, hogy mi történt vele ezután. De úgy hiszem, hogy akkor ő nem tudta megérteni, hogy Isten valami nagyon jót tartogat számára. Mi sok kommentárt láttunk ezzel kapcsolatban, amelyek nagyon keményen szólnak arról, hogy Isten nem engedte, hogy Mózes bemenjen az országba. Nemrég olvastam valami nagyon szigorú dolgot, hogy Isten megbüntette. Én nem hiszem, hogy így van. Isten haragjának a hátterében az volt: Mózes, légy türelmes.

Isten nagyra értékelte őt. Végig vezette ezt a népet a pusztán, közbenjárt értük és azokban a helyzetekben nem hátrált meg Mózes, amikor arról volt szó, hogy a népért közbenjárjon. Nem bátortalanodott el. Gondoljuk meg, Isten azt mondta: nagy néppé teszlek téged, hagyd, hogy elpusztítsam őket. Miattad semmit sem tehetek, ahogy az angyallal is történt, mikor kiment, hogy Szodomát elpusztítsa, és ott volt Lót, akiért Ábrahám imádkozott. Nem tehetek semmit, amíg te itt vagy. Nehezen tudjuk elhinni, hogy így van. Hagyd, hogy elmenjek, mert felkel a hajnal. Nem hagylak, míg meg nem áldasz (Jákób Penielnél).

Istennek nem bátor emberekre van szüksége, hanem olyan emberekre, akik ismerik Őt. Mert Mózes bátorsága onnan eredt, hogy ő ismerte Istent. Az Úr munkálkodjon a mi életünkben is, hogy olyan személyek legyünk, akik ismerjük Őt és tudunk benne bízni a nehéz helyzetekben, és olyanok legyünk, mint Mózes, hogy ne bátortalanodjunk el az Úr népe miatt, hanem tudjunk közbenjárni értük. Ámen.

 

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.