Egyedül Krisztus

A. B. Simpson

Ő Maga

Jézusról szeretnék nektek beszélni – egyedül Róla. Gyakran hallom, ahogy az emberek azt mondják: „Bárcsak meg tudnám ragadni a mennyei gyógyulást, de nem tudom.” Néhányan pedig ezt: „Megvan, az enyém!” És ha rákérdezek, hogy mi a tiéd, akkor az a válasz, hogy „Enyém az áldás”, vagy „Enyém az ismeret”, vagy néha, hogy „Enyém a gyógyulás”, vagy „Enyém a megszentelődés”. De hálát adok Istennek, hogy nem az áldás, nem a gyógyulás, nem a megszentelődés a valami; nem ezek az a valami, amit akarsz, hanem valami sokkal jobb. Az a „valami” Krisztus, Ő Maga! Milyen gyakran látszik ez az Ő Igéjéből: „Ő (Maga) vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket” (Mt 8,17), „bűneinket maga vitte fel testében a fára” (1Pt 2,24)! Jézus Krisztus személye az, amit mi akarunk. Sok ember megérti az elméletet, de nem használ nekik semmit. Beveszik a fejükbe, lelkiismeretükbe és akaratukba, de valahogy Őt nem fogadják be az életükbe és szellemükbe, mert nekik csak az van meg, ami a szellemi valóságnak csak a külső megnyilvánulása vagy jelképe.

Egyszer láttam egy képet, amin az Egyesült Államok alkotmánya volt nagyon ügyesen egy réztáblára vésve, és ha közelről olvastuk, akkor nem volt több egy írásnál, de ha egy kicsit távolabbról néztük, George Washington arcát lehetett kivenni. Az arc a betűk árnyékából látszódott meg egy kicsit távolabbról, és láttam az emberi arcot, a személyt, de a szavakat vagy gondolatokat nem. Ekkor azt gondoltam, hogy ugyanígy kell a Szentírásra is tekintenünk, és megértenünk Isten gondolatait, hogy lássuk a szeretet arcát átragyogni rajtuk; nem a gondolatokat, hitelveket, hanem Jézust Magát mint Életet és Forrást, a mi egész életünket fenntartó Jelenlétét.

Sokáig imádkoztam, hogy megszentelődjek, és néha azt gondoltam, hogy már az enyém. Egy alkalommal éreztem valamit, és kétségbeesetten ragadtam meg, félve, nehogy elveszítsem, ezért egész éjjel ébren voltam, nehogy elmúljon. De elmúlt, amint jött egy másik érzés, egy másik hangulat. Természetesen elveszítettem, mert nem Őt ragadtam meg. Csak vettem egy kis vizet a ciszternából, pedig mindig kaphattam volna az Ő teljességéből a nyitott csatornákon keresztül.

Elmentem összejövetelekre, és hallottam, ahogy az emberek örömről beszélnek. Még azt is gondoltam, hogy nekem van örömöm, de nem maradhatott meg, mert nem Ő Maga volt az örömöm. Végül, nagyon gyengéden, így szólt hozzám az Úr: „Gyermekem, csak végy Engem, és hadd legyek Én benned mindezeknek állandó forrása, Én Magam.” És mikor végül levettem szemeimet a megszentelődésről és annak megtapasztalásáról, és a bennem lévő Krisztusra emeltem tekintetemet, megtaláltam – a megtapasztalás helyett- Krisztust, Aki hatalmasabb, mint a pillanatnyi szükség; azt a Krisztust, Aki minden, amire valaha is szükségem lehet, Aki nekem adatott egyszer s mindenkorra! És amikor így láttam Őt, ez olyan megnyugvás volt. Minden a helyére került, minden örökre rendeződött. Mert nemcsak az volt az enyém, amit egy röpke óráig megtarthatok, hanem Őbenne minden, amire szükségem lehet a következő, az azt követő, és minden további órában; míg néha bepillanthatok abba, hogy mi lesz majd egy millió évvel később, amikor fénylünk majd, mint a nap a mi Atyánk országában (Mt 13,43), és miénk lesz Istennek egész teljessége.

Azt is gondoltam, hogy a gyógyulás is lehet az a valami; hogy az Úr majd fog engem, mint egy öreg, lestrapált órát, felhúz, és elindít, mint egy gépet. Ez egyáltalán nem ilyen. Rájöttem, hogy inkább Őmaga volt, aki betért hozzám, és adta azt, amire akkor éppen szükségem volt. Azt akartam, hogy hatalmas tartalékom legyen, hogy gazdagnak érezzem magam. Sok évre felhalmozott nagy „raktárt” akartam, hogy ne függjek Tőle a következő nap, de Ő sohasem adott nekem ilyen tárhelyet. Soha sem volt több szentségem vagy gyógyulásom egyszerre, mint amennyire abban az órában szükségem volt. Így szólt: „Gyermekem, Hozzám kell jönnöd a következő lélegzetért, mert annyira szeretlek, hogy azt szeretném, mindig gyere Hozzám. Ha nagy készletet adnék neked, nélkülem is boldogulnál, és nem jönnél olyan gyakran. Így viszont minden másodpercben jönnöd kell, és keblemen pihensz minden pillanatban.” Ő nagy vagyont adott nekem, ezreket és milliókat, de a csekfüzetet egy feltétellel adta: „Soha sem vehetsz többet, mint amennyire egyszerre szükséged van.” De minden alkalommal, amikor kellett a csekk, az Úr Jézus neve volt rajta, így több dicsőséget hozott Neki, megtartotta az Ő nevét a mennyei világ előtt, és Isten megdicsőült az Ő Fiában.

Meg kellett tanulnom, hogy belőle merítsem szellemi életem minden percét, hogy Őt lélegezzem be, magamat pedig ki. Tehát a szellem számára is pillanatról pillanatra, és a test számára is pillanatról pillanatra kapnunk kell. Azt mondod: „Nem szörnyű kötelék ez, hogy mindig Őrá legyél szorulva?” Hát erőltetett-e azzal lenned, akit szeretsz, drága Barátom? Ó, nem! Ez olyan természetesen, olyan önkéntelenül jön, olyan mint egy szökőkút, tudatosság és erőlködés nélkül, mert az igazi élet mindig könnyű és túláradó.

És most, hála Istennek, Ő az enyém. Nemcsak az, amire van bennem hely, hanem az is amire nincs; de lesz, percről percre, ahogy megyek az örökkévalóság felé. Olyan vagyok, mint egy üvegpalack a tengerben: annyira tele, amennyire csak lehet. A palack a tengerben van, és a tengervíz a palackban; így vagyok én Krisztusban, és Krisztus bennem. De azon az üvegnyi tengervizen túl, egy egész óceánnyi van még – a különbség az, hogy annak az üvegpalacknak újra és újra be kell telnie, mindig, minden nap.

A kérdés most mindannyiuk számára nem az, hogy mit gondolsz Bét-Seánról, vagy a gyógyításokról, hanem az, hogy mit gondolsz Krisztusról? Volt olyan időszak, amikor ott volt egy kis dolog köztem és Krisztus között. Egyik barátommal való beszélgetéssel tudnám szemléltetni, aki ezt mondta: „Hit által gyógyultál meg” – „Ó, nem” – mondtam – „Krisztus által!” Mi a különbség? Nagyon nagy a különbség! Volt idő, amikor úgy tűnt, még a hit is Jézus és közém tud állni. Azt hittem, nekem kell kimunkálnom a hitet, ezért azon fáradoztam, hogy megszerezzem. Egyszer aztán azt gondoltam, hogy az enyém, és ha teljes valómat ráhelyezem, akkor maradandó lesz. És amikor azt gondoltam, van hitem, akkor azt mondtam: „Gyógyíts meg”. Magamban bíztam: a saját szívemben és saját hitemben. Arra kértem az Urat, hogy tegyen értem valamit egy olyan dologért, ami bennem volt, nem pedig Őbenne. Ezért az Úr megengedte, hogy az ördög megpróbálja a hitemet, az ördög pedig elnyelte azt, mint ordító oroszlán, és úgy összetörtem, hogy azt hittem, semmi hitem sem maradt. Isten megengedte, hogy elvegyék tőlem, egész addig, míg úgy éreztem, egy csepp hitem sincs. Majd Isten szerető hangján szólt hozzám: „Ne bánd, gyermekem. Nincs semmid, de Én tökéletes Erő, tökéletes Szeretet vagyok, Én vagyok a hit, Én vagyok az Életed, Én vagyok az áldást készítő, és Én vagyok az Áldás is. Én vagyok minden belül, és minden kívül, minden örökké.” Ez egyszerűen csak a hit Istenben (Mk 11,22). „Az élet amit most testben élek”, nem az Isten Fiában való hitben, hanem „az Isten Fiának hite által élem” (Gal 2,20 – KJV angol ford.). Ez az. Ez nem a te hited. Neked önmagadban nincs hited, épp úgy, ahogy nincs sem életed, sem másod önmagadban. Neked nincs semmid csak hiány és űr, neked csak nyitottnak és késznek kell lenned, hogy befogadd Őt, Aki mindent megcselekszik. Vedd az Ő hitét, ahogy az Ő életét és gyógyítását, és csak ennyit kell mondanod: „Az Isten Fiának hite által élek.” Az én hitem nem ér semmit. Ha valakiért imádkoznom kellene, nem támaszkodnék egyáltalán az én hitemre. Azt mondanám: „Uram, itt vagyok. Ha akarod, hogy az áldás csatornája legyek ennek a valakinek, csak leheld belém mindazt, amire szükségem van.” Ez egyszerűen Krisztus; egyedül Krisztus.

A testedet átengedted Krisztusnak, hogy Ő lakozhasson és munkálkodhasson benned? Az Úr Jézus Krisztusnak van teste, éppen úgy mint neked, csak az Övé tökéletes; ez a test nem emberé, hanem az Embernek Fiáé. Gondolkodtál már azon, hogy miért nevezik Ember Fiának? Az Ember Fia azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, mindent átfogó, egyetemes és mindent magába foglaló minta Ember. Jézus az az ember, Akiben benne van mindaz, aminek minden embernek lennie kellene, és mindaz, amire minden embernek szüksége van. Mindez Krisztusban van. Az Istenség egész teljessége és a tökéletes emberiség egész teljessége Krisztusban testesült meg, és Ő mindannak összessége, amire az embernek szüksége van. Az Ő szelleme az, amire a te szellemednek szüksége van, Ő csak adja Magát nekünk. Az Ő teste birtokában van mindannak, amire a te testednek szüksége van. Az Ő szíve azzal az erővel ver, amelyre a te szívednek szüksége van. Szervei és azok működése túláradnak élettel, de nem a Maga számára, hanem az emberiség számára. Neki nincs szüksége erőre a Maga számára. Az az erő, mely képessé tette Őt, hogy feltámadjon és kijöjjön a sírból, minden természeti erő fölött áll, és nem a Maga számára volt. Az a csodálatos test a te testedhez tartozik; te egy tagja vagy az Ő testének. Szívednek joga van az Ő szívéből meríteni mindazt, amire csak szüksége van. Fizikai életednek joga van segítséget és erőt meríteni az Ő fizikai életéből, így tehát ez nem te vagy, hanem Isten Fiának a drága élete. Ha így veszed Őt Magát ma, akkor nem csak puszta gyógyulásban lesz részed, hanem új életet kapsz minden szükségedre, az élet áradatát, amely elsöpör minden betegséget, és azután az élet forrása marad minden jövőbeli szükségedre. Ó, fogadd el Őt az Ő teljességében!

Ha csak egy kis talizmánt hoztam volna ma nektek, ha Isten adott volna nekem egy kis titkot mindenkinek, aki itt van, és azt mondta volna nekem: “Menj és mondd el nekik, ha elfogadják, akkor ez egy erő talizmán lesz, bárhová is mennek, és átviszi őket nehézségeken, veszélyeken, félelmeken, életen, halálon, örökkévalóságon”; ha kiállhatnék erre az emelvényre, és azt mondhatnám: “A mennyből megkaptam a gazdagság és a siker titkát, amelyet Isten ingyenesen, a kezemen keresztül ad mindenkinek, aki elfogadja”, biztos vagyok benne, hogy nagyobb teremre lenne szükségünk az emberek számára, akik eljönnének.

De drága barátaim, az Ő Igéjéből egy olyan igazságot mutatok, ami ettől sokkal drágább. Pál apostol elmondja nekünk, hogy van egy titok, egy nagy titok, ami el volt rejtve ősidők és nemzetségek óta (Kol 1,26), amit a világ hiába keresett, amit a keleti bölcsek reméltek, hogy megtalálhatják, és Isten azt mondja, hogy ez „most kijelentetett az Ő szentjeinek”; Pál bejárta a világot, hogy elmondja ezt azoknak, akik be tudták fogadni; és ez az egyszerű titok a következő: „Krisztus bennetek a dicsőségnek ama reménysége”.

A „rejtély” szó titkot jelent; ez a nagy titok. És ma elmondom nektek, sőt, odaadom – ha elfogadjátok Tőle (nem tőlem!) -, egy titkot, ami számomra olyan csodálatos volt! Évekkel ezelőtt bűntudattal és félelemmel terhelten jöttem Őhozzá; kipróbáltam ezt az egyszerű titkot, és Ő elvette minden félelmemet és bűnömet. Évek múltak el, és azt láttam, hogy bűneim legyőznek, és kísértéseim erősebbek nálam. Másodszor is Hozzá jöttem, és Ő azt súgta nekem: „Krisztus benned”, és győzelem, nyugalom és áldás lett a részem.

Majd a testem ment tönkre különféle módon. Mindig keményen dolgoztam, és 14 éves koromtól fáradságot nem sajnálva tanultam és dolgoztam. 21 évesen egy nagy gyülekezetnek a felelősségét vettem fel; féltucatszor omlottam össze teljesen, és utolsó csepp erőm is elfogyott. Sokszor féltem, hogy holtan esek össze a szószéken. Nem tudtam a lépcsőn felmenni fulladásérzés nélkül összetört szívem és kimerült idegrendszerem miatt. Hallottam az Úr gyógyításáról, de küzdöttem ellene. Féltem tőle. Azt tanították a teológiai szemináriumokon, hogy a természetfölötti korszak ideje lejárt, és nem tudtam elszakadni attól, amit korábban tanultam. Utamba állt a „fejem”, de végül, amikor eljutottam a „dogmatikám temetésére” (ahogy Mr Schrenck fogalmaz), az Úr ezt a titkot súgta nekem: „Krisztus benned”, és attól az órától kezdve befogadtam Őt az én testem számára, úgy, ahogy a lelkem számára tettem. Olyan jól lettem, és olyan erős, hogy a munka tökéletes boldogsággá vált. A nyári pihenésemet évekig a forró New Yorkban töltöttem, prédikáltam és dolgoztam az emberek között, ahogy korábban soha. Emellett végeztem a munkát otthon és a bibliaiskolában, sőt egy nagyszabású könyvtári munkát, és még sok egyebet. De az Úr nem csak egyszerűen elvette a szenvedéseimet. Ez több volt, mint egy egyszerű gyógyulás. Annyira adta Magát, hogy elvesztettem a fizikai szervek fájdalmas tudatát. Ez az egészség legjobbja, amit Ő ad. Hálát adok az Úrnak, hogy megőriz minden beteges, fizikai tudatosságtól, és hogy a test aggódó gondoskodás tárgya legyen, és egy egyszerű életet ad, ami gyönyörűségből és a Mesternek való szolgálatból áll, ami nyugalom és öröm.

Az én értelmem elég gyatra, nehézkes és akadályozott, nem tudok gyorsan gondolkodni, dolgozni. Szerettem volna Krisztusért írni és beszélni, és hogy jó memóriám legyen, hogy az a kis ismeret, amit szereztem, mindig rendelkezésemre álljon. Krisztushoz mentem emiatt, hogy van-e számomra valamije ebben a dologban. Így felelt: „Igen, gyermekem, Én vagyok a te bölcsességed.” Mindig hibákat követtem el, amiket megbántam, és azt hittem, majd nem követem el őket újra. De amikor az Úr azt mondta, hogy Ő az én bölcsességem, hogy Krisztus értelme lehet a miénk, hogy Ő le tud rontani elképzeléseket és foglyul tud ejteni minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak, hogy Ő helyre tudja állítani az agyat és a gondolkodást, akkor elfogadtam Őt mindezekben. Azóta szabad vagyok az értelmi gyengeségtől, és a munka pihenés. Korábban két igehirdetést tudtam írni egy héten, és három napomba telt, mire egyet befejeztem. Most írásos munkámban számtalan oldalnyi írnivalóm van a hetente meglévő összejövetelek vezetése mellett, és mindez örömtelien könnyű a számomra. Az Úr segített nekem értelmemben, és tudom, hogy Ő a Megváltója úgy a mi elménknek, mint szellemünknek.

Korábban ingatag volt az akaratom. Kérdeztem: „Nem lehetnél te az én akaratom?” – „Igen, gyermekem, Isten munkálja benned az akarást és a véghezvitelt.” Majd megtanította nekem, hogyan és mikor legyek szilárd; hogyan és mikor engedjek. Sok embernek van elszánt akarata, de nem tudják, hogyan tartsanak ki a megfelelő pillanatban. Így hát újra Hozzá jöttem erőért az Ő munkájához, és minden forrásért az Ő szolgálatában, és Ő nem hagyott cserben.

Azt mondom, tehát, hogy ha ez a drága kis titok, hogy „Krisztus benned” segít, akkor a tiéd lehet. Bár használnád még jobban, mint én tettem! Úgy érzem, csak most kezdtem el tanulni, milyen jól működik. Vedd el, és folytasd alkalmazását időn és örökkévalóságon át – Krisztus a minden, kegyelem kegyelemre, erő erőre, dicsőség dicsőségbe, mostantól fogva mindörökké.

Ő Maga

A.B. Simpson

Egykor áldását akartam, most csak az Urat,

Egykor az érzés volt fontos, most az Ő Szava.

Egykor ajándéki, most Ő kell, semmi más,

Egykor gyógyulást kerestem, most csak Őt Magát.

Egykor fájó erőlködés, most teljes bizalom,

Egykor csak félig üdvösség, most a nyugodalom.

Egykor én fogtam Őt, most Ő tart erősen,

Egykor állandó sodródás, most horgonyt vetetten.

Egykor szorgalmas tervezés, most bízó ima,

Egykor aggodalmaskodás, most minden Rá bízva.

Egykor akaratom, most amit Jézus mond,

Egykor szüntelen könyörgés, most hála ajkamon.

Egykor az én szolgálatom, mostantól az Övé,

Egykor én használtam fel Őt, most Érte élek én.

Egykor erőt kértem, most Ő kell, az Erős,

Egykor én voltam a fontos, most egyedül csak Ő.

Egykor reméltem Jézusban, most tudom: Ő enyém.

Egykor lámpásom pislákolt, most ragyogóan ég.

Egykor halált vártam, most eljövetelét.

És reménységem bizton van vetve csak Őbelé.

Albert Benjamin Simpson (1843-1919) korának egyik legfontosabb keresztyén munkása volt. Buzgó lélekmentő, aki tevékenyen segítette új hívők fejlődését és keresztyén munkások képzését. Presbiteriánus lelkészként kezdte szolgálatát, de később lemondott, mert felismerte, hogy milyen sok minden gátolja az Úr szolgálatát a felekezeti keretekben. Több mint 70 könyvet írt a Bibliáról és a hívő életről. Énekei és versei telve vannak ihletettséggel és igazsággal. Ő alapította a Keresztény Misszionárius Szövetséget.