Gondolatok a halálról

Gondolatok a halálról (Dr. Kiss Ferenc, orvosprofesszor, 1889-1966)

A tapasztalati keresztyének, az első mártíroktól kezdve egészen napjainkig megoldották a halál kérdését. A halállal való szembenézésüknek és állásfoglalásuknak egyetlen titka az, hogy új életerőt nyertek az új magból, és ezt többre becsülték, mint a régi mag életét. Az első keresztyének nem új tanokért, hanem az új életerőért haltak mártírhalált.

Ilyen életerőt csak a tapasztalati keresztyénség tud felmutatni. Hangsúlyozom, hogy csak a tapasztalati keresztyénség áll meg, míg a holt tanokon nyugvó, dogmatikus keresztyénség romokban hever. Amint tehát említettem az evangéliumból és Krisztus példájából, hogy ti. az új mag szemben áll a régi maggal, az itt van a szemünk előtt. Mert amikor a névleges, dogmatikus keresztyénség üldözi a tapasztalatit, akkor tulajdonképpen újra meg újra gyilkolja az új magot. Ez a pozitív hitnek és a hitetlenségnek örökös harca. Ez természetes következménye a két magnak, és ez nem is fog megszűnni soha, míg mindkettő itt lesz a Földön.

Meg kell még említenem egy szomorú dolgot. Az öngyilkosság tekintetében sok nép között vezetünk. Ha szeretettel beszélünk ezekkel az emberekkel, tíz közül tízen elismerik, hogy cselekedetük lelki erőtlenség következménye volt. Hogy ezért a lelki erőtlenségért ki mennyire felelős, azt én nem akarom itt fejtegetni. De a tapasztalati keresztyén ember az új élet erejével néz szembe a halállal.

Ha a határon túli szülővárosomba [Nagyszalontára] megyek, gyakran igen nehéz helyzetbe kerülök, mert olyan betegekhez hívnak, akikről már minden helyi orvos lemondott, de azért még engem is megkérdeznek, hogy mint pesti orvos, talán tudok rajtuk segíteni. Ha úgy ítélem meg a beteg állapotát, legtöbbször megmondom neki, hogy halála közel van. Megjegyzem azonban, hogy ehhez kellő lelki erő szükséges az orvos részéről. Így láttam embereket saját szemem előtt szembenézni a halállal. Megható volt pl. egy eset. A beteg, aki nem tudott járni, sőt addig fel sem tudott állni, szavaim és a vele való ima után kikísért a kapuig és csak azt kérte, hogy legalább még egyszer találkozzunk. Ez meg is történt. Mintha felfüggesztetett volna a betegség és a halál légköre!

Egyszer az orvosbarátomat egy haldoklóhoz hívták. Ő valami miatt nem mehetett, és engem kért, hogy látogassam meg a beteget. Látva, hogy orvosilag reménytelen tüdőbajról van szó, feltártam a beteg előtt a halál és az örök élet közelségét. Elfoglaltságom miatt csak harmadnapra tehettem ígéretet újabb látogatásra, de a beteg fiatalember azt mondta, hogy addig ő még élni fog. Édesanyja harmadnap ezzel fogadott: „Látom, hogy addig nem hal meg a fiam, míg önnel még egyszer nem imádkozik.” A fiatalembert teljesen ép, tiszta öntudatban találtam. Lelki beszélgetés és imádkozás után úgy váltunk el egymástól, mint akik nem találkozunk többé az életben. Az anyától aztán megtudtam, hogy alig érhettem lakásuktól a villamosmegállóig, a fiú már meghalt.

Sok olyan eset vonul el előttem, amikor súlyos betegségek megálltak az új életnek csak az említésére is. Furcsa ezt hallani, de ez a valóság, sőt láttam eseteket, amikor az orvosilag megoldatlan betegség úgy eltávozott, mint a rossz levegő a friss levegő beáramlására. Ez rámutat arra, hogy az új erő most is erősebb a réginél. Ez azonban természetesen nem ment fel bennünket az alól, hogy át ne menjünk a halálon. De nagy különbség, hogy új életben, új természettel megyünk-e át rajta, vagy csak a régi, ádámi természettel. Nagy különbség, hogy halálfélelemmel, vagy az új élet erejével fogok-e a halálos ágyon feküdni.

Itt megközelítettük azt a rendkívül fontos kérdést, hogy vajon az új élettel beoltattunk-e a belső emberben, vagy nem? Mert amint vettük a mi külső emberünket a régi magból, azonképpen lehetünk új emberekké az új magból a mi belső emberünkben. Külsőnkben ugyan nem változik semmi. Ha magas voltam, magas leszek ezután is; ha tehetséges voltam, az maradok ezután is; de bensőnkben egy új lelki termékenyítést nyerünk. Ezzel a szemlélettel nézve a halált, elmegyünk annak titkáig, sőt erejéig. Most már megértjük, hogy miért nem tudja megoldani a tudomány ezt a kérdést. Azért, mert a kilométert literrel méri. A tudomány ott veszíti el a játszmát, hogy amit az isteni igazságok megvilágosítottak neki a halálról, azt nem fogadja el, hanem saját eszközeivel akarja lemérni, vagyis a kilométert literrel méri. A tudomány egyetlen helyes megállapítása e kérdésben az, hogy számára a halál megoldhatatlan!

Ha valaki mégis meg akarja oldani ezt a nagy kérdést, mert hiszen olyan téma ez, amely mindnyájunkat érdekel, akkor ne a tudomány vonalain induljon el vizsgálódásában. Ha épületet, vagy bútort akar valaki csináltatni, azt megbeszélheti szakemberekkel, de ha a halál kérdésével akar szembenézni, akkor induljon el az új ember vonalán. Erősödjön meg az ő belső emberében, és erőt állítson szembe a másik erővel. Itt ti. olyan nagy energiával állunk szemben, amely megszünteti az életet is. Ezért merem én megmondani a halállal szembenézőnek, hogy meg fog halni, de ezt az új ember világosságával és erejével teszem, és a haldoklónak új erőt kell adnom. Ezért pedig rendszerint igen hálás az illető. Természetfeletti világosságot támaszt benne ez a csodálatos, új teremtés (mag). Az energiával tehát még nagyobb energiát kell szembeállítani.

Összefoglalva: a halál a tudománynak megoldatlan problémája, az új belső embernek azonban a halál – legyőzött ellenfele. Az első esetben az ember veszít, a halál felül marad, a második esetben az ember marad felül. Hogy a második a helyes út, mutatja a tapasztalás, mert amint mondtam, nem szükséges tudnom, hogy mi az elektromosság, fontos az, hogy különböző célra használhatom, és különböző kísérlet bizonyítja, hogy létezik anélkül, hogy tudnám, micsoda. Ugyanígy van a halállal is: tények mutatják, hogy van, és tények mutatják, hogy ereje megtörhető, Ez az egyetlen célravezető út. Célom tehát, hogy helyes úton, helyes adatokat közöljek tapasztalataim alapján. Ha érthető voltam, akkor ebből haszna lesz mindazoknak, akiknek szükségük lesz rá.

Akár az öngyilkosság kísértésével, akár más módon lép elénk a halál, ne legyünk egyedül, hanem az új, belső ember felülről való erejével áldjon meg Isten mindnyájunkat!

Forrás: Vetés és Aratás, 2007/4