Bűnös, míg be nem bizonyítja ártatlanságát

Eredeti cikk: Guilty until proven innocent, írta: Marshall Segal

A keresztyének között gyakran azért vannak szétválások, mert természet szerint mindig védekezőek. A gyülekezetben (különösen a személyes kapcsolatokban) túl sok szakadás gyökerezik abban a bizonytalanságban és védekezésben, amivel a valós vagy vélt vádakra reagálunk. Ezek a vádak két véglet közé bárhová eshetnek a nyílt, kemény feddéstől a burkoltan támadó törődésig.

Természetünkből fakadóan szenvedélyesen, sőt könyörtelenül, el vagyunk köteleződve a magunkról alkotott kép, jóhírünk fenntartása mellett, akár még az életünkben fontos barátságok és kapcsolatok árán is. Még azok az emberek is, akikben jobban bízunk, mint bárki másban (házastárs, szülő, testvér, legjobb barát), könnyen ellenséggé válhatnak egy rosszalló tekintet, megjegyzés vagy kérdés miatt.

Amikor minket kérdőjeleznek meg (becsületességünket, indítékainkat, munkamorálunkat, szeretetünket vagy odaszánásunkat), akkor bensőnk riadót fúj, és felfegyverkezünk, hogy megvédelmezzük magunkat. Miért? Mert annak ellenére, hogy a kereszt által meg vagyunk váltva, kétségbeesetten igazolni akarjuk magunkat. Méltók akarunk lenni Isten szeretetére – és mindenki más csodálatára.

Ha valaki azzal vádol, hogy tévedünk, azt akarjuk, hogy ők tévedjenek ebben. És azt akarjuk, hogy mindenki más is tudja, hogy ők tévednek.

Nincs kárhoztatás, nem kell pánikba esni

Ha Krisztusban vagy, akkor szabad vagy a kárhoztatásról (Róm 8:1). Semmilyen ítéletet nem hozhatnak ellened, ami elvenne abból, amit Krisztus megszerzett számodra a kereszten. Ő fizetett minden bűnödért – minden gyengeségedért, kudarcodért, minden esetért, amikor megbántasz valakit, vagy csalódást okozol, mindenért, ami nem helyes benned. Az biztos, hogy az örökkévalóságnak e földi oldalán fogsz hibázni. Fogsz vétkezni (1Jn 1:8). De senki – sem  a barátod, sem az apád, sem maga a Sátán – nem átkozhat téged, ha erről tudomása van, akármennyire igazuk is legyen.

Ha ez az ígéret igaz, hogy nincs semmi kárhoztatás ellenünk Krisztusban, akkor ennek radikálisan át kellene alakítania azt, ahogyan a kritikára reagálunk. A föld legkevésbé mentegetőző embereivé kellene válnunk, mert a bírói kalapácsütés elhangzott egyszer és mindenkorra, s szabadok vagyunk. A kérdéseket és vádakat félelem nélkül, alázattal és türelemmel fogadhatjuk. Ahelyett, hogy védenénk magunkat, ingerültek vagy ellenségesek lennénk, minden kritikát (bármilyen jellegű legyen, vagy bárkitől jöjjön is) nyugodtan és alaposan megvizsgálhatunk. Végső soron, csak egyetlen ítélet számít, és ez nem a barátaid véleményének tárgyalótermében születik meg. Krisztus által Isten már végérvényesen és örökre a te javadra döntött.

Vizsgáljunk meg mindent!

Nézzük meg ezt: tegyük fel, hogy bűnös vagy, amikor egy testvéred szembesít az életeddel. Nem azt mondom, hogy rögtön úgy válaszolj, mintha bűnös lennél. Ne vágd rá azonnal, hogy bűnös vagy, hanem hittel teljes, nem ítélkező tisztelettel állj hozzá, és légy kész megvizsgálni bármilyen kérdést tesznek föl neked, bármilyen vádat hoznak fel ellened!

A Biblia egyébként is azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat, attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak (2Kor 13:5; Gal 6:4). Ne gondold, hogy igazad van! Tegyél fel magadnak komoly, vizsgálódó kérdéseket hiteddel és életeddel kapcsolatban! Isten „Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat” (Zsolt 25:9). Miért ne használjuk akkor mások bíráló megjegyzéseit, mint alkalmat arra, hogy valóban megvizsgáljuk, van-e bennünk valami, ami nincs összhangban az evangéliummal? „Mindent megpróbáljatok [minden potenciálisan prófétai szót, ami rólad vagy ellened szól]; ami jó, azt megtartsátok!” (1Thessz 5:12). Nyitott Bibliával és alázatos szívvel, alkalmazd magadra szavaikat, és nézd meg illenek-e rád.

Meg vagyunk váltva hit által, de csak azáltal a hit által, ami állhatatos és gyümölcsöt terem – igazi hit által. Buzgón igyekezzünk, hogy megtapasztaljuk és láthassuk a gyümölcsöt, ami a valódi hit bizonyítéka. A kritika egy remek „ablak”, amin keresztül láthatjuk az aratást.

A bennük lévő Szellem

Ha gúnyolódunk vagy túl hamar visszautasítjuk testvéreinket Krisztusban, azzal lehet, hogy a rajtuk keresztül munkálkodó Isten (pontosabban a Szellem) munkáját utasítjuk el. Ha keményen vagy mentegetőzve reagálunk, minimálisra csökkenthetjük vagy elfojthatjuk azokat a valós dolgokat, amiket Isten mutat vagy tanít nekik Önmagáról és rólad.

Mivel a Szellem a Krisztus testének, a gyülekezetnek erein át lüktet, azt akarjuk, hogy munkálkodjon mindenféle szélsőség között. Mégis, az énünk, a biztonságérzetünk és magunkkal való elégedettségünk szereti elzárni a gyülekezet artériáit, legalábbis azokat, amelyet hozzánk legközelebb vannak. Örülünk, amikor a Szellem kiigazít valakit, változást munkál más tagokban, de reflexszerűen hevesen reagálunk, amikor közelünkbe jön.

Az Ő Szelleme mellett, Isten a hívő barátaidnak és családodnak adta a Bibliát, hogy megfeddjen és helyreállítson téged. „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3:16). Isten írt egy könyvet, részben azért, hogy felszerelje az életedben az embereket, hogy orvosolhassák azt, ami nem helyes benned.

Ezért „teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben” (Ef 4:2), és őket különbnek tartván magadnál (Fil 2:3), úgy fogadd kérdéseiket és kritikájukat, mint Isten irántad való szeretetét. Nem biztos, hogy mindig igazuk van, de akár tetszik akár nem, ez Isten egyik leggyakrabban használt eszköze abban, hogy Magához hasonlóvá tegyen.

Fiatalok és idősek

A  Szellem, a Könyv, és a megbízatás, hogy téged Jézushoz egyre hasonlóbbá tegyen, az életedben minden hívőre vonatkozik; az idősebb és nálad érettebb hívőkre, akik társaid a hitben és a szolgálatban, de a fiatalabbakra és nálad éretlenebbekre is. Az biztos, hogy ezeknek a különböző csoportoknak nagyon eltérő szerepe lesz a növekedésedben és megszentelődésedben, de ne vedd semmibe a kritikát, csak mert nem olyantól kapod, aki jóval előtted jár.

Pál azt mondja a korban és hitben fiataloknak: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban” (1Tim 4:12). Arra gondolt Pál, hogy ez a példa csak megerősítés az idősebb hívőknek? Nem, tudta, hogy az ő fiatalabb, gyermekibb életük is kiigazíthatja a hitben idősebb, érettebb férfiak és nők életét. Ne vesd hát meg, vagy ne utasítsd el azonnal egy keresztyén feddését sem, még azokét sem, akik fiatalabbak, vagy úgy tűnik, hogy nem olyan érettek, mint te.

Áldottabb, aki kap

Amikor dorgálásról van szó, talán sokkal áldottabb dolog kapni, mint adni. Jézus ígérete így szól: „Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mt 23:12; Jak 4:10). Az alázat félre teszi jóhírének mániás védelmezését. Az alázat elfogadja a helyreigazítást és a felelősségre vonást, mert nagyobbra értékeli az igazságot és a kegyességet, mint a saját magáról kialakított képet vagy megbecsültséget. És a végén az alázatosság az, ami elnyeri jutalmát.

Az alázat a végén elnyeri jutalmát, és végig az úton kapja a kegyelmet. „De [majd] nagyobb kegyelmet ad; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (Jak 4:6). Ha többet szeretnénk tapasztalni Isten nekünk szánt kegyelméből, meg kell aláznunk magunkat. Amikor megtagadjuk az ösztönös felindulást, hogy mentegetőzők, ingerültek vagy ellenségesek legyünk, Isten még többet ad nekünk az Ő erejéből, bölcsességéből és szeretetéből – többet az Ő kegyelméből.

Valójában áldás, ha kritizálnak, még ha hamisan vádolnak is.

„Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak” (Mt 5:11-12).

Tényleg hisszük ezt? Ha így lenne, nem kelnénk ki magunkból olyan könnyen, amikor kérdőre vonnak vagy becsmérelnek, különösen akkor nem, amikor a kritika olyan emberektől jön, akik tudjuk, hogy szeretnek minket és az Urat. Akkor ellenállnánk védekező természetünknek, örülnénk Isten fenyítésének és végső jutalmának, és türelmesen vizsgálnánk magunkban igazságot és hibát.