Életbevágóan fontos, hogy egy gyülekezet kialakítása az Úrtól kezdődjön

Radu Gavrilut "És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára (a szentek helyreigazítására, a szolgálattétel végzésére, Vida), a Krisztus testének építésére” Ef. 4:11-12. Az Igében sok szó esik azokról a gyülekezetekről, amelyek Pál apostol és az ő munkatársai nyomán jöttek létre. Miért nem … Életbevágóan fontos, hogy egy gyülekezet kialakítása az Úrtól kezdődjön olvasásának folytatása

Oszlopok és szegek

"Mi azonban nem fogunk mértéktelenségig dicsekedni, hanem csak annak a mérővesszőnek mértékéig, amelyet Isten osztott ki nekünk akkor, amikor hozzátok is eljutottunk" (2Kor. 10:13, Csia) Isten minden egyes szolgájának megvan szolgálatkörének az a mértéke, amit Isten szabott ki az ő számára; minden egyes hívőnek van egy Isten által kijelölt pályája, amit meg kell futnia. Ha … Oszlopok és szegek olvasásának folytatása

Szent Szellemre hagyatkozva

"Beszédemet és igehirdetésemet nem bölcs szavak tették meggyőzőkké, hanem a Szellem és erő (hatalom) felmutatása" (1Kor. 2:4, Csia) Ha a legcsekélyebb mértékben is önmagunban bízunk, kétségtelen, hogy nem fogunk a Szent Szellemre hagyatkozni. Csak azok az emberek, akiknek önereje megfeszíttetett, ismerik és hajlandók megismerni, hogy hogyan hagyatkozzanak Isten Szellemére és az Ő erejére. Pál Krisztussal … Szent Szellemre hagyatkozva olvasásának folytatása

Teveszőr ruha és bőröv

Meg kell hoznod egy döntést: semmi közöm ehhez a világhoz. Ez a szilárd elhatározás kell, hogy tükröződjön lényeden. A fontos dolog a következő: vagy hozzáigazodsz, alkalmazkodsz ennek a világnak az elvárásához, vagy azt mondod: semmi közöm hozzá, elszakadtam tőle.