Gondolatok a Gyülekezettel kapcsolatos alapelvekről

“A tizennyolcadik században Isten kegyelme újra kiáradt Angliában. A megreformált régiókat legnagyobbrészt megbénító gonoszság, világiasság és élettelenség állóvizét erőteljesen fölkavarták az utazó prédikátorok, úgyis mint Wesley, Whitefield és sokan mások – ám még ennek a kegyes mozgalomnak sem sikerült tisztáznia bizonyos fontos témakörökkel  (pl. a Gyülekezet természetével) kapcsolatos zűrzavart. Wesley például élete végéig az államegyház klerikusa maradt. Még amikor követőivel az anglikán papi ellenfelek hatására arra kényszerültek, hogy különálló vallási egyesületekben csoportosuljanak, akkor is teljesen téves és hibás alapon gyűltek össze: a tagsághoz elegendő volt a jelentkezőnek, ha „vágyott a lelke üdvösségére”, miközben Isten valóságos Gyülekezetébe csak azok tartoznak, akik valóban újonnan születtek, és akikben a Szent Szellem lakozást vett a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Az ebben a korszakban a szív- és az életszentségre helyezett erős hangsúlynak azonban áldásos, és a reformáció korszakán túlmutató hatásai voltak…