Aki elveszíti a maga életét, megtalálja azt

Beszélgetés LANCE LAMBERT testvérrel (2013. december)

Kérdés:
A kérdésem egy kissé összetett. Engem személy szerint ez a probléma foglalkoztat: miért olyan nehéz Isten gyermekének teljesen átadni az életét Istennek? Tudom, hogy a testvér üzenetei alapvetően erről szólnak, teljesen átadni az életünket Istennek. Nem régóta vagyok hívő, de az én tapasztalatom az, hogy nem olyan egyszerű átadni magamat. A kérdésem az, hogy ha nincs megfelelő látásom az Úr nagyságáról, mi az én felelősségem ebben? Mert szeretném, hogy az Úr többet kijelentsen nekem Önmagáról, szeretnék eljutni oda, hogy ne tartsak vissza semmit az életemből magamnak.

Válasz (Lance Lambert):
Azt gondolom, a te problémád a kezdetekhez vezethető vissza, amikor a Sátán odajött Évához, és azt kérdezte tőle: „Valóban azt mondta Isten, hogy nem ehettek a jó és rossz tudásának fájáról?” És a Sátán válasza nagyon érdekes: „Bizony nem haltok meg, hanem olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói”. Ők sohasem voltak eltiltva az Élet Fájától. Tehát ez a Jó és Rossz Tudásának Fája teljes mértékben bukott természetünkkel van kapcsolatban. Kis istenekké lettünk. Mi hozzuk meg saját döntéseinket, nem függünk Istentől, a saját fejünket használjuk az Ő bölcsessége helyett. Ez egyfajta gát, akadály az életünkben. Isten gyermekének lenni azt jelenti, hogy egy teljes átformálódásnak kell végbemennie. Ennek a gyökere az akaratunk. A lelkünkben három dolog van: akarat, érzelem, értelem. A szellemünkben, ami ugyanaz a lényegi dolog, mint Istennek a szelleme, melyet Ő lehelt belénk: ebben van a lelkiismeret, az intuíció, és az a képesség, hogy megismerjük Istent. Amikor valakinek nagyon erős a lelke, aki nem érti a teljes üdvösséget, egész lényünk üdvösségét, annak ez a problémája. Mert te meg akarsz térni, de még mindig megvan az akaratod, értelmed, érzelmed, mert egyiket sem adtad át, nem engedted át Istennek. Ez azt jelenti, hogy sohasem növekszünk Istenben, egy helyben állunk. Meg vagyunk ugyan mentve, újjá vagyunk születve, de nem értjük üdvösségünk alapelvét. És a nagyobb dolog az Úr Jézus uralma felettünk. Ő kell, hogy irányítson és Ura legyen az életünknek. Jézus ezt nagyon egyszerűen elmondta: „Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.” De sok hívő nem hallja az Úr hangját, ezért nem is követik Őt. Tehát mit teszel? Teszed a saját dolgaidat. Követed a saját akaratodat, saját célodat. Bizonyos szempontból a probléma óriási. Minden probléma, ami a gyülekezeti életünkben van, énünk életéből fakad, mert nem adtunk fel minden önmagunkhoz való jogot és sohasem engedtük meg az Úrnak, hogy valóban Úr legyen fölöttünk. Nem csak az a kérdés, hogy meg vagyunk-e váltva Jézus vérével az Ő bevégzett munkája által, amely hatalmas, hanem az, hogy igazán belépjünk a hívő életbe, és igazán megismerjük az Urat, és Vele járjunk, meghalljuk az Ő hangját. Lennie kell egy teljes átadásnak, amikor akaratunkat átadjuk Neki, és ez a probléma. Azt gondolom, különösen férfiaknál, de nőknél is, ez a nagy probléma, hogy akaratukat átengedjék az Úrnak. Részemről ez a válasz erre a problémára. Mert azt persze akarjuk, hogy az Úr rendbe tegye a dolgokat, amiket mi elrontunk. Foltozza be, hogy mi jól érezzük magunkat, hogy tisztának érezzük magunkat. De nem vagyunk készek arra, hogy teljesen átadjuk magunkat Neki. Ez a probléma a keresztyénségben. Ez végleges, teljes. Nincs köztes megoldás, középút. Vagy teljesen az Úré vagy, vagy nem vagy. És mi nem akarunk teljesen az Úrért élni. Akarjuk az Úr erejét, az Úr ajándékait és az Úr áldását, és minden mást, de nem akarjuk, hogy az Úr mondja meg nekünk, hogy mit tegyünk, hogy tedd ezt, vagy tedd azt, menj erre, vagy menj arra. Nem tudom, hogy ez választ jelent-e a kérdésedre, de ez a probléma.
Bizonyos szempontból egy válsághelyzetbe kell jutnunk. Egyszer Watchman Nee testvér mondta, hogy az egész hívő élet válságok sorozata. Vagy éppen egy válsághelyzetbe jutsz, vagy éppen egy válsághelyzetből kerülsz ki. És valójában ez így is van. Az én készségem, hogy teljesen, abszolút Őérte legyek az Ő kormányzása alatt. Emlékszem egy nagyon különös történetre W. Nee testvérrel kapcsolatban. Egyik nagyon jó, dániai barátom, Szófia, néhány éven keresztül Kínában volt misszionárius W. Nee-vel, és aztán W.Nee azt mondta neki, „Menj vissza Dániába, és kezdj el imádkozni Dániáért”. És ő vissza is tért Dániába. Ott talált egy hasonló lelkületű testvérnőt, akivel együtt kezdtek el imádkozni Dániáért. És amikor W. Nee 1938-ban elment Dániába, természetesen találkozott Szófiával és Annával is. Anna nagy imaharcos volt, az Üdvhadsereghez hasonló szervezetben rangos szerepet töltött be. Amikor elhaladt W. Nee mellett, megkérdezte Szófiától, „Ki ez a testvérnő?” Szófia azt mondta, „Ő az én imatársam”. Erre W. Nee megrázta a fejét. Szófia nem értette, hogy miért rázza a fejét. „Miért rázod a fejed?”, kérdezte. „Ennek a testvérnőnek még nagyon nagy válságon kell keresztülmennie, mielőtt teljesen átadja az életét az Úrnak.” És ez történt egy évvel később. És nagyszerű szent lett. Nagyon érdekes, hogy W. Nee testvér ezt látta. Ezt tudom a kérdésedre válaszolni. Mindegyikünknek megvan ez a problémája. Lehet, hogy meg vagyunk váltva a bűntől, tudjuk, hogy mit kell tennünk a bűnünkkel: megvallani és Jézus vére megtisztít minket, de még mindig megvan ez az akaratunk. És amikor ez az akarat az érzelemhez vagy az értelemhez kötődik, akkor ez szinte lehetetlen. Az Úrnak el kell vinnie minket oda, ahol Őt teljesen követjük. „Ha valaki utánam akar jönni, adjon fel minden önmagához való jogot, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” „Aki elveszíti a maga életét, megtalálja azt, aki pedig ragaszkodik a saját életéhez, elveszíti azt.” Remélem, ez választ ad a kérdésedre.