Elveszett állapotból örömbe

Testvérek, két dolgot szeretnék még ezekkel az Igékkel (Lukács 15.) kapcsolatban ide tenni. Az egyik az elveszett állapot. Tehát, elveszett juh, elveszett drahma, elveszett kisebbik fiú, elveszett nagyobbik fiú, mert az is elveszett, csak másképpen. És ha megfigyeljük az Igében, mindegyik ott volt az atyai házban, illetve, a drahma az asszonynak a házában.

A juh ott volt a nyájban, de úgy veszett el, ha elolvassuk a Máté evangéliumából, hogy eltévelyedett. Tehát nem úgy, mint a kisebbik fiú, hogy készakarva elment, hanem eltévelyedett. Lehet úgy is elveszni, hogy valaki eltévelyedik a nyájtól. Nem gonoszságból, nem készakarva, hanem vigyázatlanságból, ismeret hiánya miatt, gondatlanságból vagy sokféleképpen, de el lehet tévedni. És elvész. Utána ment a pásztor.

A drahma elgurult a házban. Ott veszett el valahová, de mindenesetre, hasznavehetetlen volt az a pénz. Azzal nem lehet fizetni, ami a szekrény alatt, valahol az ágy alatt, vagy ki tudja, hol van. Az a helyzet, hogy vannak ilyen elveszett életek is a „házban”, a gyülekezetben, hogy semmi haszna, nem tudja az Úr semmire használni. Nincs semmi szolgálata, nincs semmi olyan, amit Isten rá tudna bízni, amiből másoknak a javára tudna bármit is tenni.

A harmadik a kisebbik fiú. Az is elment az atyai házból. Elment készakarva, nem elveszett, mint a juh. Készakarva ment, úgy gondolta, jobb lesz neki a világban. Elég volt az atyai házból. És most inkább magunkra gondoljunk, hívő emberekre, akik tudjuk, hol az atyai ház. Isten gyermekei vagyunk, gyülekezet. Innen is el lehet menni. Készakarva is el lehet menni. De vissza is lehet találni. Ez után nem ment az Atya. Ez után nem ment. Az elveszett, elkóborolt, eltévelyedett után utána ment, de ez után nem ment utána az Atya, de várta haza, nagyon várta. Van, amikor nekünk is a szemünkre vetik, hogy miért nem megyünk ez után vagy az után? Nem megyünk, mert készakarva ment el. Nem eltévedt, ő választotta, figyelmeztetés ellenére.

És ott van a nagyobbik fiú. Az, mint a drahma, otthon maradt, de haszontalan volt. Kérdezhetnénk, de hát hogy volt haszontalan? Azt mondja: „mennyi ideje szolgálok neked, soha a parancsolatodat át nem hágtam”. De az apa másképpen gondolkozott: „Fiam, én mindenkor veled vagyok, mindenem a tied”, de ez nem volt elég ennek a fiúnak. Mert fizikailag otthon volt, külsőleg mindent megcsinált, de a szíve távol volt az Atyától.

Ilyen elveszett ember is lehet Isten népe között. Mindent megtesz külsőleg. Nem megy bele bűnökbe, csak éppen a szíve valahol nem kötődik össze az Atyával. És hogy ez hol látszik, ez a második, amit szeretnék mondani.

Megfigyelhető itt az Igében, hogy mind a négy elveszett embertípusnál az a vége, hogy amikor megtalálják, akkor örülnek és örvendeznek. És ennek a nagyobbik fiúnak is azt mondta végül az Atya, hogy „örülnöd és örvendezned kellene neked is”. Például azt mondja az elveszett juh példázatában: „ha megtalálta, felvette a vállára örülvén és hazamenvén egybehívja barátait, szomszédjait, mondván nekik: örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom nektek, ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre”. Örült a pásztor, örültek a szomszédok, összehívta őket, és öröm van a mennyben is. Ezzel fejeződik be, hogy utána megy, megtalálja, hazahozza, és nagy öröm van. Mindenki örül, nyilván a juh is örül, hogy haza talált. Amikor elgurul a drahma, az is ezzel fejeződik be: „És ha megtalálta egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: örüljetek énvelem, mert megtaláltam a drahmát, melyet elvesztettem vala. Ezenképpen, mondom nektek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén”. Mert az is bűn ám, mikor haszontalanul eltékozoljuk, mint hívő emberek a gyülekezetben az életünket. Az is bűn. De ha Isten kézbe vehet, akkor örül és örülnek a többi emberek is, akiknek tudomására jut. És akkor, amikor haza került ez a kisebbik fiú, akkor azt mondta az Atya: „együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És kezdének vigadni.” Öröm volt az atyai házban. Mindenki örült. Egyvalaki nem örült. A nagyobbik fiú nem örült. És azt mondta neki az Atya: „vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, és elveszett, és megtaláltatott”.

És most ezt szeretném ide tenni testvérek, ezt az örömöt. Olyan sok helyen beszél az ige az örömről. És valamiképpen ez egy fokmérője annak, hogy hogyan is vagyunk mi az Atyával. Aki közel van az Atyához, akit megtalált az Úr, aki vele közösségben van, az örül. És Isten akarja is, hogy örüljünk. „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” – olvassuk az Igében. Már az Ószövetségben is olvassuk. Volt, amikor be kellett vinni az áldozatot az Úrnak, és több helyen mondja az Ige, hogy „és örüljetek az Úr színe előtt. Ott egyétek meg, és ott vigadjatok és örüljetek. Az Úr öröme a ti erősségetek”. A 118. Zsoltárban olvassuk: „Vigasságnak és szabadulásnak szava van az igaznak sátorában. Az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett.” Vigasság szava. Aki megszabadult, az örül, az vigad. Másik zsoltárban olvassuk, hogy mikor megtértek a fogságból Izráel fiai, míg fogságban voltak, addig szomorkodtak. És ahhoz hasonlítja itt az Ige, hogy „aki vetőmagját sírva emelve megy tova”, az majd a kévét emelve örülni fog. Van a hívő ember életében is, amikor nehéz és sir, de annak mindig meglesz a jó gyümölcse, a bére és akkor örül.

“Vigasságnak és örömnek szava van az igaznak sátraiban.” És Dávid például, amikor az Úrnak a ládáját felhozták, örült neki, nagyon boldog volt. És mi az. oka, ha nem tudunk örülni? Vagy az az oka, hogy eltévelyedtünk, valahogy távol kerültünk az Úrtól. Vagy az az oka, hogy külsőleg nem kerültünk olyan távol, nem kerültünk bele bűnökbe, de valahol mégis magunknak éltünk, olyan haszontalan lett az életünk, valahova elgurultunk. Valami sötétség csak ott van az életünkben, mert ez az asszony világosságot gyújtott és úgy söpörte ki az egész házat. Valahol valami kár és szemét dologba kezdtünk bele, valami földi dologba. Minden kár és szemét Krisztus nélkül. De aki haza talál az atyai házhoz, az örül. Ez a kisebbik fiú elvesztette az egész atyai örökséget. Egyet nem vesztett el: az Atyával való közösséget. És igazából ennek van értéke. A mi életünkben is ennek van értéke. Ez az, amit a nagyobbik fiú nem értékelt. Az összes többije megvolt. Amit a kisebbik fiú elvesztett, neki mindaz megmaradt.

És ez az a farizeusi lelkület, és bennünket, hívő embereket, nagyon kísért ez a farizeusi lelkület. Különösen, ha gyermekkorunk óta gyülekezetbe járunk, és korán hívők lettünk. Akkor így gondolkodunk: de én mennyi ideje szolgálok neked Uram, de én nem hágtam át a te törvényedet, én nem éltem úgy, mint más haszontalan emberek, bűnökben. De, és mit mondott? És itt van a fokmérő, a vigasság: „soha nem adtál nekem egy kecskegidát, hogy a barátaimmal vigadjak”. Soha életemben nem vigadtam. Itthon vagyok, de nem vigadtam soha. Vannak ilyen megsavanyodott hívők, hogy hát igen, csináljuk, szolgálunk az Úrnak, vigyázunk és külsőleg minden olyan nagyszerű, de a szívben nincs öröm, nincs felszabadultság. Nincs. És akkor az Atya azt mondja: „Fiam, mindenem a tied”. Hát itt vagy velem. És ezzel a mindennel nem tudott élni.

Testvérek, mi olyan sokszor el szoktuk mondani igeszolgálat közben is, meg beszélgetés közben is, hogy milyen csodálatosan mindent kaptunk az Úr Jézus Krisztusban, hogy „Aki tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” A korinthusi levélben azt mondja, hogy minden a tietek, akár Pál, Kéfás vagy Apollós, vagy világ, minden a tietek, ti Krisztusé, Krisztus meg Istené. És mégis, mintha semmink nem volna. Rossz értelemben, mintha semmink nem volna, mert jó értelemben is mondja az ige, hogy mint semmi nélkül valók, de mindennel bírók. Ez a kisebbik fiú ilyen volt, már semmi nélkül való volt, mégis mindennel bírt, mert megvolt az Atyával a kapcsolata. Örült és boldog volt.

Valahol felhívja az Úr a figyelmünket, hogy ha nincs örömünk, valami baj van, mert az van megírva, hogy a szellem gyümölcse szeretet, öröm. És ha nincs örömünk, akkor az Atyával nem jó a kapcsolat. És hiába nyugtatjuk magunkat: de külsőleg nem követtem el bűnt, de én nem vagyok olyan haszontalan, de én jobb vagyok egyeseknél. Hiába mentegetjük magunkat, valahol mégis nincs meg Istennel, Jézus Krisztussal az a bensőséges kapcsolat, és ha ez nincs meg, akkor nincs semmink. Mert nekünk csak Őbenne van minden. Mert vele együtt ajándékozott nekünk mindent. Ha ez megvan, akkor ezt érezzük is. Ha ez megvan, akkor boldogok vagyunk, és akkor örvendezünk. Bár így legyen mindannyiunk életében. Hogy bele ne essünk abba a szörnyű állapotba, amibe ez a nagyobbik fiú volt, hogy ott, az atyai házban soha, de soha egész életében nem örült. Tehernek tartotta mindazt, ami az öröm forrása lehetett volna. Vannak ilyen emberek, akik tehernek tartják azt, hogy Isten közelében lehetnek. Tehernek tartják azt, hogy jaj, ezt is, meg azt is meg kell tartani, jaj, nehogy ezt csináljam, vagy azt csináljam. Sok mindent tehernek tart, félelemben él, mint a rabszolga. Nehogy ilyen legyen a szívünkben, hanem inkább az Atyával, Jézus Krisztussal való kapcsolatunkban igazi felszabadult öröm és hála. Ámen.

Elhangzott: A.I. Debrecen, 2013. május 22.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s