A tesszalonikabeliek példája

Radu Gavrilut

„Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban; Szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságát, az Isten előtt, a mi Atyánk előtt”  1Tesz. 1:2-3.

A páli levelek időrendi sorrendjét tekintve a két Tesszalonikabeliekhez írott levél az elsők között van, mégis a Bibliában eléggé hátulra kerültek. A levelek nem  keletkezésük sorrendjében helyezkednek el. Isten Szellemének terve volt ezzel az elhelyezéssel, azzal, hogy hátrább tette és nem például a Rómabeliekhez írt levél elé. Ezt az állítást támasztja alá, hogy a Tesszalonikabeliekhez írott levelek és a Biblia vége felé lévő János apostol leveleiben van valami közös.

Ami közös a fent említett levelekben az, hogy bemutatják az Úrnak azt a vágyát, amivel az ő gyermekeihez vonzódik. Tudjátok, mi azt mondjuk, hogy az embert az Ő képére és hasonlatosságára teremtette. És ez valóban így van. Az 1Tesszalonika első rész utolsó verseiben így van megírva: „És várjátok az Ő Fiát az égből, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.” (1Tessz.1,10). Amikor a Biblia várakozásról beszél, akkor a szeretetről beszél. Mert csak az tud várakozni, aki szeret.

A görög nyelv az agapét használja ennek a szeretetnek a kifejezésére, aminek egy nagyon mély jelentése van. Ez nem csak szimpátiát, rokonszenvet jelent, nem csak valami ésszerűt, hanem ennek be kell költöznie a szívünkbe. Pál ezekben a levelekben sokszor mondja a teszalonikabelieknek, hogy a ti szereteteteknek növekednie kell, addig míg túlcsordul és nemcsak egyik a másik iránt, hanem mindenki iránt. Nem kell, hogy elbátortalanítson az, hogy nem látjuk ennek a kiáradását. Mivel mindenféle akadályba ütközünk, emiatt nem növekedünk az Úr megismerésében.

Az Urat vonzza a szeretet, akárcsak az embereket. Milyen boldog egy ember, mikor látja, hogy szereted. Sokszor találkoztam olyan emberekkel, akiknek szükségük volt szeretetre. Vagy azért, mert különféle körülmények között éltek és nem kaptak a családban  szeretetet, nem kaptak vigasztalást sohasem, a szülők nem tudták azt megadni nekik, és szeretetéhesek lettek. Ilyen az Úr is, örül a mi szeretetünknek. Mi nem mondhatjuk, hogy szeretjük Istent, amíg azt mondjuk, „szeretem a testvéremet,  nincsen semmi bajom vele”.  Ez nem  szeretet. Nincsen semmi bajod vele, de nem örülsz, ha a házadba jön, nem tudsz együtt munkálkodni vele, nem tudod tisztelni, mert nem látod, mi van az ő szívében.

Tudjátok, amikor az Úr azt mondja, hogy Dávid szíve szerint való ember volt, ez azt jelenti, hogy a Dávid szívében volt valami. Isten a szívet nézi. De amikor ő  elment a testvéreihez,  hadakozott Góliáttal, azt mondták a testvérei, „tudjuk, mi van a te szívedben, tudjuk, hogy a te szívedben nincsen semmi jó”.

Az a tény, hogy Isten a szívet nézi meg kell, hogy akadályozzon bennünket abban, hogy kritizáljuk a mi testvéreinket, mert mi nem látunk be a szíveikbe. Találkoztam olyan személyekkel, akik nagyon nyájasak voltak.  Látva őket, azt mondtam magamban „ha az ő szájuk íze szerint beszélnék, madarat fogathatnék velük.” De amikor láttam valamit az életükben, és megpróbáltam megmondani nekik, akkor derült ki igazán, hogy ezek nagyon erős személyiségek. Találkoztam olyanokkal is, akiket úgy ismer mindenki, mint akik nem sokat érnek. De amikor elkezdtem mondani nekik valamit a Írásokból, azonnal vevők voltak rá. Testvérek, az Úr nem azt nézi, ami szemmel látható, nem a külső dolgokat. Nem azt, hogy mennyire játszod az alázatost, hogy még a hangodat is elváltoztatod, hogy tartsd a látszatot. Nem. Ő a szívet nézi.

És ha ott lát bizonyos hajlandóságot, valaminek a lehetőségét, és ezért nem mond le rólad, foglalkozik veled, mert látja, hogy a te szívedben ott van a vágy, hogy kövesd  Őt, hogy szeresd Őt, hogy szeresd testvéreidet. Lehet, hogy sok gyengeség van benned és nem jut kifejezésre, ami a szívedben van,  nem látják a körülötted élők, de az Isten a te szívedet nézi. Ezért mondja Dávid, „Uram vizsgáld meg az én szívemet”. Mert nem tudom, mi van az én szívemben, nem ismerem a szívemet.

Amíg nincsen helyes  önismereted, olvashatsz sokat, olvashatod a Péter esetét és mondhatod, hogy „Uram, ha mindenki elhagy, én akkor sem”. És mondanod sem kell, de így hiszed és nagyon magabiztos vagy, akkor nem látod azt, hogy a mi erőnk a mi erőtlenségünk által mutatkozik meg. Amíg meg nem látod, hogy semmi vagy, addig nincsen semmi erőd. És egészen addig a pontig, minden, amit te erőnek gondoltál, le lesz rombolva.

Testvérek, a szeretetben van növekedés. Növekedhetünk, hogyha szeretjük egymást. Még ha nem is mindig látszik ez, nehéz helyzetekben nyilvánvalóvá lesz. Biztos vagyok benne, hogy nálunk a gyülekezetben nem történhetne meg az, hogy valaki nehézségben legyen és a testvérek közömbösek legyenek iránta. Lehet, hogy sokszor nincsen lelkesedés ebben a szeretetben, de én hiszem, hogy ez a szeretet ott van a szívekben egyik a másik iránt.

Pál miután imádkozik értük, így szól a tesszalonikabeliekhez, a 2. levélben:

Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, ti érettetek, amiképen méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedék a ti hitetek, és mindnyájatokban bővelkedik az egymáshoz való szeretet;  Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetésetek és szorongattatástok között, amelyeket szenvedtek: Bizonyságául az Isten igazságos ítéletének; hogy méltóknak ítéltessetek az Isten országára, amelyért szenvedtek is.  (2Tessz.1,3-5).

Amíg Pál a 2. Tesszalonikabeliekhez címzett levelet megírta, az eltelt időben az ő szeretetük megnövekedett, olyannyira, hogy Pál dicsekedett velük.

Van még hely a mi szeretetünk növekedésére is. Ha ma nehézségekbe ütközünk és olyan személyekkel találkozunk, akiket nehéz szeretni, ez az Úrtól van, Aki azt akarja, hogy a mi szeretetünk növekedjen. Az Úr nem véletlenszerűen helyezett egymás mellé, nem véletlenszerű a hely, ahol lakunk, hanem ebben az Úr áldása látható. Az Úr munkálkodik, és még ha nem is látunk tisztán sok mindent, ha ma jó kapcsolatunk van az Úrral, nap mint nap Vele élünk, az Úr álmunkban is munkálkodik a mi életünkben. Ez észrevétlen folyamat. Én, aki benne vagyok, nem érzem, de Ő akkor is munkálkodik. Ő elhívott, megáldott, szeretett és szeret. Ha a mi szívünk szomjazza Őt, ha a kedvére akarunk lenni, akkor így imádkozunk: „Uram, munkálkodjál, mert szeretném szeretni a testvéreimet, az embereket, nem vagyok kiábrándulva belőlük. Ő közéjük helyeztél, hogy ragyogjak”.

Milyen nagy áldás, hogy ne legyél elrejtve, hogy ne szégyelld kinyitni a szádat az Úrért, hogy beszélni tudj Róla, hogy keresd a lehetőségét ennek. Milyen nagy áldás, ha ellen tudunk állni a felszívódásnak, az elkeveredésnek. A gonosz, mint ordító oroszlán szertejár, és kit akar elnyelni? Az ígéret várományosait, a mi gyermekeinket.

Az Úr munkálkodjon, hogy az iránta és egymás iránt való szeretetünk növekedjék. Ne elégedjünk meg azzal, hogy nincs semmi bajom a másikkal. Ez nem elég. Ez talán a világban valami. De az Ő parancsolata több: az, hogy szeressük egymást teljes szívünkből. Ámen.

2008. 11. 09.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s