A törvény mindig halált hoz, de Krisztusról a legfőbb dolog a feltámadás. Élet a halálból. Ez volt az, amit Pál meglátott, amikor tetszett Istennek, hogy Fiát kijelentse őbenne. És azt mondta, „ki akarok kerülni ebből az egész törvényi rendszerből. A Názáreti Jézus, akit mi megfeszítettünk, él. Kijelentette Magát a szívemben, mint élő személy.” Az egyetlen … A nagy felszabadítás olvasásának folytatása
Címke: szellemi látás
Legfőbb foglalatosságunk
Radu Gavrilut Aggeus 7:10 "Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr. Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én … Legfőbb foglalatosságunk olvasásának folytatása
Láttuk az Ő csillagát
„Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé nepkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten.” (Máté 2: 1-2) Ha az emberek nem éhesek, Isten nem fog kijelentést adni. A napkeleti bölcsek talán azok voltak, akik várták és keresték Istent. Ha … Láttuk az Ő csillagát olvasásának folytatása
Szellemi hallás, szellemi látás
„Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem.” (Jel. 3:22) Korunk egyik szembeötlő jellemzője az, hogy oly kevés hangnak van megkülönböztethető üzenete. Fájdalmas hiány van tekintéllyel bíró tiszta szóból a mostani időkre vonatkozóan… Miért van ez így? Talán nem azért, mert oly sokan, akiknek ez a szolgálat adatott, egy rendszernek váltak a részévé? Egy olyan … Szellemi hallás, szellemi látás olvasásának folytatása


