Hogyan válhat a helyi gyülekezet vallásos rendszerré?

John Saunders  A teljes cikk PDF-ben is letölthető: A Babilonba vezető út, 2. rész: A vallásos rendszer A következőkben a vallásos rendszerről fogunk beszélni. Eleve furcsának tűnik, hogy egy ilyen rendszer egyáltalán létezzen. Kezdetben ugyanis volt a világ és volt Jézus Krisztus Gyülekezete, és e kettő tökéletesen elkülönült egymástól; semmilyen vegyülés nem volt közöttük. Manapság azonban, … Hogyan válhat a helyi gyülekezet vallásos rendszerré? olvasásának folytatása

Legyünk tisztában azzal, mi van a világban

John Saunders (2005) A teljes cikk PDF-ben is letölthető: A Babilonba vezető út, 1. rész: A világ Imádkozzunk! Urunk, szabadíts meg bennünket a puszta szavaktól, mindattól, ami pusztán emberi. Urunk, éhezzük és szomjazzuk a Te Igédet, és úgy gyűltünk itt össze ma a Te nevedben, hogy tudjuk, közöttünk vagy. Szólj hozzánk, Urunk, hallani akarjuk a hangodat! … Legyünk tisztában azzal, mi van a világban olvasásának folytatása

Tegyünk le minden behálózó vétket

Részlet JOHN SAUNDERS 2005-ben elhangzott igehirdetéséből „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek…” 2Tim. 3:1 „Mértéktelenek” (önmegtartóztatás nélkül valók – angolból) Szeretnék erről mondani valamit. Olyan társadalomban élünk, ami minden … Tegyünk le minden behálózó vétket olvasásának folytatása

Szabályszerűen – személyre szabott pályán

Részlet John Saunders The God Of Preparation (A Felkészítés Istene) című könyvéből: Előszó Az élő Isten a felkészítés Istene. Örökkévaló céljai kibontakozását nem bízza a véletlenre. A legjelentéktelenebbnek tűnő részletet is kidolgozta, és gondoskodott a Gyülekezetét érintő minden követelményéről. Ami elmondható Isten gyülekezetéről, mint egészről, elmondható újjászületett gyermekeiről is, mint egyénekről. Az Úr személyre szabott pályát állított … Szabályszerűen – személyre szabott pályán olvasásának folytatása

Isten barátainak közössége

Részlet John Saunders Az igaz imádatról c. igehirdetéséből A Bibliában az égő áldozat első két előfordulását hadd mondjam el nektek. Az első az 1Móz 18,1-2-ben található. „Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, ahogy ő a sátor ajtajában ült, a hőség idejében. Fölemelte szemét, és látta, hogy íme, három férfi áll előtte. Meglátva őket, eléjük sietett … Isten barátainak közössége olvasásának folytatása