DAVID BOLTON Ha te lennél Isten, hogyan bánnál el a Sátán lázadásával? Számomra egyáltalán nem okozna nagy gondot. „Mivel én vagyok Isten, és mivel én szent vagyok, ő pedig nem, és én hoztam őt be a világba, ezért ki is tehetem őt onnan. Legalább a többi angyalt is megtanítja arra, hogy ne vágyjanak nagy dolgokra.” … Végső győzelem olvasásának folytatása
Kategória: Egyéb
Mi a bizonyságtétel?
"És elbeszélte Mózes az ő ipának mind azt, amit az Úr a Fáraóval és az Egyiptombeliekkel cselekedett Izráelért; mindazt a sok bajt, amelyek útközben érték őket, és mimódon szabadította meg őket az Úr." (2 Mózes 18:8.)
Érettségünk mértéke
"Tévedünk, ha a szellemi érettség mértékét csupán az ajándékok jelenléte alapján mérjük le. Az ajándékok önmagukban nem szolgálnak megfelelő alapul arra, hogy az ember maradandó befolyást gyakoroljon Isten számára. Jelen lehetnek, és értékesek lehetnek, de a Szent Szellem célja ennél valami sokkal nagyobb - kiformálni Krisztust bennünk a kereszt munkája által. Az Ő célja az, … Érettségünk mértéke olvasásának folytatása
Mi a gyülekezet?
Bill Heroman Valaki egy pontos körülírást kért. Az itt következő meghatározást a teljesség igénye nélkül közlöm. A „gyülekezet” keresztyének folyamatban lévő közössége, melynek elsődleges célja és szüksége Krisztus. A „gyülekezet” emberek csoportja, akik napi szinten részt vesznek egymás életében, és alkalmanként „összejönnek”. A „gyülekezet” egy csoport hívő ember, akikben semmi közös nincs az Úr Jézus … Mi a gyülekezet? olvasásának folytatása
Két hozzáállás
Thom S. Rainer Ha jogaim vannak, panaszkodom a munkahelyem miatt. Ha hálás vagyok, örülök, hogy van munkahelyem. Ha jogaim vannak, panaszkodom az étel miatt, amit kapok. Ha hálás vagyok, örülök, hogy van ennivaló az asztalomon. Ha jogaim vannak, panaszkodom, hogy a kormány nem tesz értem eleget. Ha hálás vagyok, azt kérdezem, először is én mit … Két hozzáállás olvasásának folytatása
