Kategória: Egyéb
Mi hiányzik? “Felépülvén együtt szeretetben”
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"
Részlet John Saunders Hűtőszekrényekről és belső égésű motorokról című írásából:
Mi hiányzik?
Az embertársi kapcsolatok. A tartós, elkötelezett, nem felszínes, rendszeres, mindennapos embertársi kapcsolatok.
Figyeljük meg azt a környezetet, ami az első században létezett. Mindenki ismert mindenkit az adott településen, és minden egyes személy az emberi kapcsolatok környezetében élte életét. Nem volt elszigetelődés, még kevésbé elkülönülés. Ott voltak egymás számára. Az első századi testvéreink annyira közel voltak egymáshoz, ami a mi tapasztaltunkból ki lett szakítva – környezetünk által. Ahelyett, hogy összetartanánk és egymás számára elérhetővé tennénk magunkat, környezetünk hajlamos arra, hogy elszigeteljen bennünket, és függetlenséget adjon az embertársi kapcsolatoktól. És ez halált jelent a gyülekezet számára. Századunk gyülekezetének környezetében nincs lehetősége Krisztus Testének, hogy együtt felépüljön szeretetben.
Ebben a kérdésben üzenetem valójában azoknak a hívőknek szól, akik az Úrért kiléptek a vallási rendszerből. Az úgy nevezett keresztyén vallási rendszer sohasem lesz megfelelő környezet az igazi gyülekezeti élet számára. A legtöbb…
View original post 187 további szó
Év végéhez közeledve
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"
Christian Chen
„Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával meg tudja nyújtani életét egy órahosszával?” (angolból) (Máté 6: 27.)
Hála az Úrnak, ez a vers nagyon fontos, főleg az év végéhez közeledve. Ennek az évnek a napjai meg vannak számlálva. Csak néhány nap, és elmúlik 2012. Talán soha máskor nem észleljük ennyire az idő létezését, múlását. Amikor az idő elhalad mellettünk, fiatalon nem igazán halljuk léptei hangját, de ahogy öregszünk, a fülünk érzékennyé válik rá. Nem halljuk az idő lépteinek hangját. De egyszer csak ráeszmélünk. Az év első negyedében ritkán halljuk az idő lépteinek neszét. De most, hogy az év végéhez közeledünk, rájövünk, hogy tél van, év vége van. Hány tél elmúlt már, hány év elmúlt már! És hány évünk van még, ez az Úr kezében van. Hány évig élhetünk az Úrnak, és szentelhetjük magunkat Neki? Még hány évig élhetünk az Ő tetszésére, szerezhetünk szívének örömet, és vehetjük vállunkra a bizonyságtétel felelősségét?…
View original post 584 további szó
Fordulj az Úr felé
Tudod, hogyan fordulhatsz az Úrhoz? írta Joshua Lawson Eredeti címe: Do you know how to turn to the Lord? Egész hívő életem során a legértékesebb gyakorlat, amit megtanultam az, hogy hogyan forduljak az Úr felé. „Fordulj az Úrhoz.” Olyan közhelynek hangzik, ugye? Ha hívők között nőttél fel, akkor valószínűleg igen. De valahol, valamikor, ez a … Fordulj az Úr felé olvasásának folytatása
Jézus építi az Ő Egyházát – Abonyi Sándor
PDF formátumban letölthető itt: Jézus építi az Ő Egyházát
Jézust sok mindennek mondták az emberek a maga idejében, de amikor megkérdezte a tanítványait, akkor Péter adta a megfelelő választ:
„Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklánépítem fel azén egyházamat, a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lesz.” Máté 16:16-19.
Jézus itt az Ő Egyházáról beszél, amit Ő épít. Ennek az egyháznak a fő jellemzői a következők:
- Ő a tulajdonos,
- Ő a saját akarata és terve szerint építkezik,
- mennyei kijelentés (nem test és vér)…
View original post 2 677 további szó
