Megújulás

Zsidók 12:12-15 HUNB
“Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.” 

A meglankadt kezeket és tántorgó térdeket egyenesítsétek fel! A hit versenypályáján nem lehet futni, ha térdünk elernyedt.

Új frisseséget a Krisztusra nézés ad. Eltűnik a fáradtság, le van győzve a bénaság. Az útról letévedtek és megsebesültek gyógyulást találnak (Zsid 12,12-13). Lelkünket új bizodalom tölti el. Józan látást kapunk nehézségeink kiértékelésére. Komolyan vesszük, de már nem értékeljük túl. A nehézségeket nagynak látni – a kifáradás jele. De a Krisztusra nézés vidámmá tesz. Csak Tőle kiindulva tudunk helyes mértéket alkalmazni. Hiszen a szenvedések mértékét végső fokon nem az ellenség, hanem az Úr szabja meg; de a Golgota bizonyítja, hogy Isten szeret minket, és az az Isten, Aki egyszülött Fiát nem kímélte, nem fog-e vele együtt mindent nekünk ajándékozni? (Róm 8,32).

A Krisztusra nézés készségessé tesz a békességre és közösségre. A viszály szétmorzsol. A megváltottak közötti ellentétek kifárasztják a hitéletet. Elveszik a lendítő erőt, felörlik a lelket az önző látszatértékekkel foglalkozásban, és elemésztik a szellemi energiát. Ezért a bénulási jelenségek legyőzéséhez hozzátartozik ez a felhívás: „Keressétek mindenki irányában a békességet” (Zsid 12,14).

A hivők közötti nehézségek sohasem legyőzhetetlenek. A Kiengesztelőre vetett tekintet kiengesztelődővé tesz. Nincs idő a viszályra, hanem a szeretetre. “Nézzetek fel Jézusra!”

A „békesség” itt a „szentséggel” van összekapcsolva. „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” Mert a békességre való törekvés az emberekkel való helyes viszony helyreállítását keresi, a szentségre igyekvés pedig az Istennel való viszony helyreállítását. A békesség itt lent egységet és közösséget teremt, a szentség pedig az Úrral való közösségből születik, Aki odafent van. Mindkettő nélkülözhetetlen. De sem a békességet, sem a szentséget nem lehet kitartás és fáradság nélkül megnyerni. Mindkettőhöz csak komoly futással jutunk el. – „Fussatok!”

A békesség azonban bibliai értelemben több a viszálynélküliségnél. A békesség harmónia, belső összhang, egymásra hangolódás, szívbeli közösség, szeretet.

A Gyülekezet szeretetből született. Életét a golgotai keresztáldozatnak köszönheti. Szeretetből – és ezért arra is van rendelve, hogy szeretetben éljen. De a szeretet egység, közösségre törekvés, a legbensőbb összekapcsolódás és legszívélyesebb egység legmagabb formája. És ahol nincs ott ez a szeretet, ott minden külső együttlét csak megtévesztő öncsalás és üres, holt látszat.

A szeretet keresi a másikat; hisz a benne levő őszinte törekvésben, abban, hogy Krisztus munkálkodik a lelkében, és nekünk mélyen megalázkodva és bűnbánattal kell beismernünk Isten és emberek előtt, hogy ebben a keresésben nagyon is lusták, ebben a hitben nagyon is  hitetlenek voltunk.

A szeretet a régi testvérviszályt is el tudja temetni. El tudja felejteni, ami mögötte van, és újat kezd. A széthúzás halott lelkületét Isten erejében megöli. A szeretet a hivők közötti minden békességnek és közösségnek a szelleme. Együvé tereli őket, összeköti szíveiket, közös munkára serkenti itthon és a misszió mezején, közös küzdelemre indít Isten nagy céljai elérése érdekében.

A békességre és szentségre törekvés egyben képessé tesz arra, hogy másoknak szolgáljunk. A bibliai szövegösszefüggés itt is nagyon mély értelmű és világos: „Keressétek a békességet mindenkivel szemben és a szentséget… míg arra ügyeltek, hogy valaki hiányt ne szenvedjen Isten kegyelmében” (Zsid 12.14-15). Csak aki szentségre törekszik és békében, harmóniában él a másikkal, annak van meg a képessége és teljhatalma arra, hogy szolgáljon a másiknak. És csak annak a szolgálatnak van kilátása arra, hogy gyümölcsöt hozzon, mely ebből a lelkületből született.  Ez viszont azt jelenti: A Krisztusra nézés új megbízásokat ad.

Megnyílik a szemünk a körülöttünk levő nyomorúságra. Felismerjük, hogy környezetünk meggyógyulásáért munkálkodnunk kell, ha az meglanyhult és megbénult. Érezzük, hogy szükséges és lehetséges is a kölcsönös testvéri örködés és fegyelem. A Krisztusra nézés látóvá tesz minket! Nézzetek oda!” „Egyenesítsétek föl a meglankadt kezeket és a tántorgó térdeket”. A szövegösszefüggés szerint nyilván mások kezeiről és térdeiről is szó van itt! “Hogy a béna le ne térjen az útról, hanem inkább meggyógyuljon!”

Az a prófétai íráshely is, ahonnan a Zsidókhoz írt levélnek ez az igéje származik, ha nem is kizárólag, de főként másokra irányítja tekintetünket: „Erősítsétek a lankadó kezeket, szilárdítsátok meg a tántorgó térdeket! Mondjátok azoknak, akik csüggedő szívűek: Legyetek erősek, ne féljetek!” (Ézs 35,3-4).

Körülötted is vannak olyanok, akik szellemileg bénák és meglankadtak. Ezért hát ne menj el a külső és belső nyomorúság mellett. “Miközben arra ügyeltek, hogy valaki ne szenvedjen hiányt az Isten kegyelmében, hogy a keserűségnek bármely gyökere fel ne nöjjön… és ezáltal sokan megfertőztessenek, ne legyen senki parázna és istentelen, mint Ézsau” (Zsid 12,15-16). „Ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jócselekedetre való felbuzdulás végett” (Zsid 10,24).

A szeretetnek ezzel a szellemével a tett emberei, cselekvő keresztyének akarunk lenni. Fel akarunk ébredni az önző semmittevés és Isten parancsainak üres, érzelmi igenlésének minden álmából. A mi keresztyénségünk legyen izmos, erőnket a mindennapi életre kell fordítanunk. […]

Forrás: Erich Sauer, A hit versenypályáján, Evangéliumi Iratmisszió