Kikerülhetetlen felelősségünk

Hannah Hurnard

Kikerülhetetlen felelősségünk pdf

Egy tapasztalt misszionáriusról mesélték, hogy egyszer megkérdezte tőle egy fiatal misszionárius jelölt, hogy véleménye szerint egy leendő misszionárius számára hazájában való tartózkodásának utolsó évében mi a legjobb felkészítés és kiképzés, amit el kellene végeznie? Azt válaszolta, hogy ő azt tartja a lehető legjobb felkészítésnek, ha minél több emberrel tud beszélgetni az Úr Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatról.

Ez nemrég jutott eszembe, miután egy fiatal misszionáriussal beszélgettem, aki épp akkor érkezett a missziós mezőre, hogy elkezdje nyelvi tanulmányait, mielőtt a missziós iskolába megy tanítani. Miután feltett nekem néhány kérdést a falvakban végzett evangelizációs munkáról, együgyűen és meglehetősen reménytelenül ezt mondta, “Én még azt sem tudom, hogyan kezdjek valakivel szellemi dolgokról beszélgetni. Ezen a téren semmi tapasztalatom nincs.” És amikor megkérdeztem tőle, hogy akkor miért csatlakozott a missziós társasághoz és miért jött a missziós mezőre, azt válaszolta, hogy azt reméli, ha tanít az iskolában és kedves a gyerekekhez, akkor befolyásolhatja a lányokat, hogy ők is vágyjanak egy magasabb színvonalú életre, és nagyobbra értékeljék a kereszténységet minden más vallásnál.

Az első missziós konferencián, amin én magam is részt vettem majdnem húsz évvel ezelőtt itt, a missziós mezőn, felolvastak egy írást az “Intézményesítés vagy evangelizálás” címmel. A téma megvitatása során elhangzott egy megjegyzés, amivel a legtöbb misszionárius úgy tűnt, egyetértett. Az állítás az volt, hogy a közvetlen (személyes) evangelizálás nagyon gyakran a jószándékú, de tapintatlan és hiányos felkészültségű munkásokra marad, aminek általában az az eredménye, hogy sikerül egyetlen emberre befolyást gyakorolni kilencvenkilenc elűzése és elfordítása árán. És azzal folytatták, hogy az ilyen eredmény azt bizonyítja, hogy nem jó a módszer.

Nem emlékszem, hogy bárki is azzal a javaslattal állt volna elő, hogy a misszionáriusi munka ilyen alapvetően fontos részét nem kellene a tapintatlan és hiányos felkészültségű munkásokra bízni, hanem minden misszionárius munkájának szerves része kellene, hogy legyen. Későbbi tapasztalataim alapján kénytelen voltam elhinni, hogy erre a javaslatra az lenne a válasz, hogy a missziós állomásokon általában nincs elég személyzet, és a munka nyomása olyan nagy, hogy az átlagos misszionáriusnak sem ideje, sem ereje nem marad arra, hogy a közvetlen evangelizálásban részt vegyen. A másik válasz az lenne, hogy nem érzik, hogy “ajándékuk” vagy “elhívásuk” van erre a munkára, és ők inkább csendesen az életükkel, magatartásukkal és áldozatos szolgálatukkal gyakorolnának befolyást a körülöttük élő nem-keresztényekre, és azt remélik, az ilyen tanúbizonyság nem lesz hiábavaló.

A missziói mező bizonyos részein, a misszionáriusok részéről az ilyen hozzáállás, és az a tény, hogy a keresztények között igen csekély az ismeret arról, hogy nem-keresztény országokban hogyan fogjunk hozzá személyes evangelizáláshoz, oda vezetett, hogy a személyes “emberhalászat” szép csendesen kezd kihalni.

Ez viszont azt sejteti, hogy félreértettük vagy elfelejtettük Urunk kifejezett parancsát, hogy az Ő követői minden teremtménynek kell, hogy hirdessék az örömhírt. Semmiképp sem tagadhatjuk, hogy a közvetlen evangelizálás, azaz az evangélium örömhírének félreérthetetlenül világos – gyógyítással és tanítással alátámasztott – hirdetése eredményezte mindazt, ami ma lényeges és tartós a kereszténységben, bárhol legyen is a világon. Az élő Megváltóról szóló üzenet, és a Vele való személyes kapcsolatra való elvezetés az, amely férfiak és nők életét megmenti és átformálja, és győz a gonosz erői felett a világban. Az Isten Fiának ez a megmentő megismerése mindazok joga, akik hisznek az Ő üzenetében. “De hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? És hogyan halljanak, ha nincs, aki hirdesse nekik?”

Ha a missziói mezőre érkező misszionárius, aki azzal a céllal jön, hogy az evangéliumot hirdesse, oly gyakran tapasztalatlan az emberhalászat művészetében, akkor csodálkozhatunk, hogy maguk a keresztények, akik mindig kisebbségben vannak, nagyon sok esetben ugyanazt a tapasztalatlanságot mutatják? A világ nagy részein kis keresztény csoportok olyan régóta nem-keresztény szomszédjaiktól való üldöztetés félelmében élnek, hogy mélyen beléjük gyökerezett az a gondolat, hogy a nem-keresztényeket nem lehet megtéríteni, és arra vonatkozó minden kísérlettel, hogy megpróbáljuk őket meggyőzni vallásuk megváltoztatásáról, fel kell hagyni, mert hasztalan és veszélyes.

Így tehát számtalan lehetséges emberhalász mindenestől figyelmen kívül hagyja az élet felelősségei közül a legdicsőségesebbet: azt az örömteljes szolgálatot, hogy megpróbáljunk elsegíteni férfiakat és nőket a világ Megváltójának átformáló megismerésére.

Szomorúan kell azt is megvallani, hogy nemcsak a missziós mezőre érkező új misszionárius van néha tapasztalat híján a hatékony személyes evangelizálás terén, hanem nagyon is előfordul, hogy a “hivatásos” evangélista, vagy bibliatanító, vagy sok éves tapasztalattal bíró misszionárius prédikációjából is hiányzik egy alapvető alkotóelem. Nagyon könnyen beleesünk abba a szokásba, hogy fundamentalista igazságokat és tanokat hirdetünk, vagy még ha a megfeszített Krisztust vagy az engesztelést hirdetjük is, nem vesszük észre, hogy sajnálatos módon nem tudtuk azt valóságos és élő üzenetté tenni hallgatóink számára. Más szóval, üzenetünk nem tud a szívükbe és a lelkiismeretükbe hatolni. Szavaink olyanok, mint apró kövecskék, melyeket a tömör külső falazatra zúdítunk anélkül, hogy azok bárhol is behatolnának a belső erődbe. Amit mondunk, lehet nagyon jó és igaz, de sehova sem vezet, mert egyáltalán semmit sem közvetít hallgatóink számára.

Olyan erősen befolyásol bennünket saját keresztény hátterünk, hogy könnyen meglehet, nem is vesszük észre, hogy egy nem-keresztény elméje valószínűleg bambán közömbös marad, és nem lesz fogékony az igazság gondolataira és szavaira, melyek minket lényünk mélyéig személyesen megérintenek. Lehet, hogy az üzenet, amelyet hirdetünk, hozzánk szól, de hozzájuk nem találja a bejáratot. Mind igaz, amit mondunk, de erőtlen és hatástalan.

A missziói mezőn munkánk szörnyű tragédiája az, hogy nagyon gyakran nem tudjuk, hogyan vonjuk be vagy érintsük meg hallgatóink szívét. Milyen gyakran olvastuk a háború alatt, hogy a tengerészet vagy a hadsereg nem tudott az ellenséggel harcba bocsátkozni, vagy őket megtámadni. A felszerelés, a hadi eszközök mind nagyszerűek lehettek, de hasztalanok, mert nem jutottak közel a célponthoz. Amint ott ültem a falvak vendégszobái padlóján, nagyon sok különböző prédikációt hallhattam, és közben figyeltem a hallgatóink arcát. Gyakran úgy tűnt nekem, hogy teljesen kudarcot vallottunk abban, hogy az evangélium dicsőséges igazságát nem tudtuk úgy átadni nekik, hogy az hatással lett volna a nem-keresztények és a legtudatlanabbak elméjére. A prédikáció lehet, hogy teljesen bibliahű volt, sőt, (számomra) érdekes is, mégsem váltott ki semmilyen választ. Ennek oka nem az, hogy az evangélium nem illeszkedik a mai ember szükségéhez, vagy a modern értelemhez, hanem egyszerűen az, hogy ezeknek az életbevágóan fontos igazságoknak mi nem tudtuk az értelmezését és a szavainkat, amelyekkel kifejeztük azokat, úgy alkalmazni, hogy azok legalább egy szikrányi választ kiváltottak volna azoknak a szívében és lelkiismeretében, akiknek prédikáltunk. Az evangelizálás munkájában kudarcunk egyik leggyakoribb és legtragikusabb oka ez, és a közvetlen evangelizálás is ezért került ilyen negatív megvilágításba.

Egy-egy prédikáció után nem ritkán hallani ilyen magabiztos és önelégült megjegyzést: “Elmondtam a teljes üzenetet, és eléjük tártam a teljes üdvtervet. Innentől övék a felelősség, én megmentettem a lelkemet.” Jaj, nem, ha a teljes üdvterv kiváló felvázolása csak a fülekig jutott el, de sohasem hatolt mélyebbre, és sohasem jutott az akarat erődjének közelébe, ahol legalább bizonyos fokú elfogadást vagy elutasítást váltott volna ki, és sohasem keltett fel kíváncsiságot vagy utólagos megfontolást, addig a felelősség nem teljesen a hallgatóé, hanem legalább ugyanannyira a tragikusan terméketlen hirdetőjéé is, aki nem tudott ajtót találni az Ige számára. Evangelizálásunk nagy része ahhoz hasonlítható, mintha megpróbálnánk egy nagy, csupa gazdag és értékes tartalommal bíró csomagot betuszkolni egy postaláda keskeny nyílásán, de amikor az nem akar beférni rajta, a ház tulajdonosát vádoljuk azzal, hogy elutasította a csomagunkat.

Hála legyen Istennek, az élő Krisztus evangéliuma nagyon is alkalmazható és az adott szükséghez illeszthető, anélkül, hogy bármelyik részét is kihagynánk belőle, legkevésbé a központi magját: Isten Fiának a megváltó halála hirdetését. Igenis be lehet úgy mutatni, hogy pontosan becsúszik a hallgató szívébe és lelkiismeretébe, ahol bizonyos választ kivált – vagy érdeklődést és feleletet, vagy nemtetszést és elutasítást. A rá adott válasz aztán már nem a mi felelősségünk, de amíg az üzenetünk meg nem érintett legalább egy belső érzékeny pontot, addig kudarcot vallottunk. Az evangéliumokban azt láthatjuk, hogy Urunk mindig milyen csodálatosan elérte az emberek szívének érzékeny középpontját. A tanítványok és az apostolok is a Szent Szellem tanítása alatt milyen jártasok lettek ugyanebben a művészetben, hogy üzenetüket oda tudták illeszteni a hallgatóik szükségéhez és állapotához. Ó, bárcsak mi is megtanulnánk ezt!

forrás: Wayfarer in the Land

Román nyelven megjelent Călător prin țară címmel https://www.lampadaruldeaur.ro/ kiadónál.

 

Hannah Hurnard (1905-1990) angol származású 20. századi keresztény író volt. 1932-től 50 éven keresztül független misszionáriusként szolgált Palesztinában és később Izraelben.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.