Krisztus ezeréves uralma, 1. rész

Milyen feltételek teljesedése valósítja meg?

A bennünket körülvevő és bennünk ható világ rejtélyeit az emberek igen különbözőképpen próbálják megoldani. A Biblia a rejtélyt a következőképpen oldja meg: a látható világ mögött egy annál hatalmasabb és fontosabb láthatatlan világ van. Az embervilágban kérlelhetetlen harc dúl, amelynek szereplői sokszor nem tudják, miért is harcolnak. A magyarázatot a szellemi világ adja meg, amelynek lakói két nagy táborra oszlanak: egyik oldalon a világosság, igazság és méltányosság vagy igazságosság vezeti a harcoló feleket, a másik oldalon a sötétség, hazugság vagy igazságtalanság. A valóság az igazság oldalán van, míg a hazugság tábora képzelt, valótlan célok után fut. Az emberiség ennek a két szellemi tábornak a befolyása alatt harcol anélkül, hogy mindig tisztán látná, kinek a szolgálatában áll. A földi, emberi történelem tehát nem oldja meg a rejtélyt. A hazugság vagy sötétség hatalma képzelt célokkal bűvöli meg az embereket, s a megbűvöltek közé tartoznak sokszor a vallásos, látszólag Istennek szolgáló emberek is. Az a cél, amelyet a keresztyén egyház maga elé tűzött, nem mindig volt azonos azzal a céllal, amelyet Isten tűzött az egyház elé, s ennek oka az emberi értelmetlenség és önzés volt. Az őskeresztyének egyházában más volt a várakozás, mint a ma egyházaiban. A birtokban levők önzése egy önző, s Istenhez méltatlan célt formált ki az ún. üdvözüléstanban. Eszerint az Istentől teremtett jó világot Sátán megrontotta, s most Isten a megrontott világból kimenti azokat, akiket lehet, a többieket pedig kárhozatra veti. Arról eltérők a vélemények, hogy kik üdvözülnek, és kik kárhoznak el. Akiket Isten testi haláluk órájáig megment, üdvözülnek, a többiek számára nincs segítség. Isten, a kárvallott gazda menti, ami még menthető. Aki haláláig meg nem tér, örökre elveszett, sorsa a testi halállal dől el.

A Biblia szerint azonban Isten nem kárvallott gazda, aki birtokának kis részét mentheti meg csupán, hanem korlátlan uralkodó, minden felől szabadon rendelkező gazda, aki semmit el nem fog veszíteni abból amit meg akar tartani, s minden szándékát diadalra viszi. Sátán kárt okozott ugyan Isten jó teremtésében, de Istennek módjában és hatalmában van mindent helyreállítani – csakhogy ezt a helyreállítást lassan, különböző jellegű háztartások korszakaiban végzi el.

A Biblia szerint tehát Isten teljes és tökéletes győzelmet fog aratni ebben a világban, de a győzelemnek különböző állomásai vannak, amelyeken a győzelem nem látszik azonnal véglegesnek és teljesnek. A harc újra meg újra fellángol, s e harci fellángolások különböző korszakokra bontják a történelmet. Egy ilyen korszak az ezeréves uralkodás, amely Krisztus földi uralmát valósítja meg bizonyos időre, amely alatt Sátán leláncoltan, tehetetlenül várakozik, s Krisztussal együtt azok uralkodnak, akik Vele a szenvedéseket, a gyalázatot és a szolgálatot megosztották. Az ezeréves uralkodás megvalósulásának tehát két fő feltétele van:
a) Egy Sátánon győzedelmeskedő tábor vagy nép összegyűjtése avégből, hogy bizonyos ideig tartó nevelés után belőlük az ezer év uralkodói legyenek.
b) Sátán legyőzése, amelynek kapcsán Sátán tevékenységétől és tevékenységében jelentkező hatalmától megfosztják.

 

Az ezeréves korszak uralkodói

A gazdag ifjú történetét hibásan magyarázzák úgy, mintha ez az ifjú az üdvösségét játszotta volna el. Bár amikor Jézushoz ment, az örök élet útját kereste, Jézus nem az örök halál elkerülésének útját mutatta meg neki, hanem az ő követésének útját: adja el mindenét, s kövesse Jézust. Mikor Péter Jézus elé tárja, hogy ők – a tanítványok – mindent elhagytak, s úgy követték Jézust, akkor Jézus ennek jutalmául nem egyszerű életet, hanem a trónt ígéri nekik: „Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újonnan születéskor, amikor az embernek Fia dicsősége trónjára ül, magatok is tizenkét trónra fogtok ülni, ítélni Izrael tizenkét törzsét.” Csak utóbb fűzi hozzá, hogy aki mindent elhagy, sokkal többet kap, mint amit elhagyott, s örökségül fogja kapni az örök életet is (Mt. 19,16-29). Jézust tehát nem az foglalkoztatja, hogy kik fognak „üdvözülni”, örök életre jutni, hanem az, hogy kiket fog majd trónra ültetni, s ennek feltétele: mindent elhagyni Jézusért! Ahhoz, hogy valakinek örök élete legyen, elég, ha hisz (Jn. 3,16; 3,36). Jézus tehát többre hívta a gazdag ifjút, mint amit az keresett, de az ifjú nem vállalkozott rá. Jézus azoktól, akik benne hisznek, szolgálatot, sáfárkodást követel: talentumokat és minákat bíz rájuk, s azoknak, akik hűségesen kereskednek a rájuk bízottakkal, akkor, amikor visszatér, városok feletti uralkodást ígér jutalmul, de egyúttal újabb szolgálatot is (Lk. 19, 12-27). Akkor lesz ez, amikor majd megkapja királyságát. Ez a körülmény pontosan megfelel annak, amit Jel. 20,4 említ, hogy akiket a Jézus mellett való tanúskodásért lefejeztek, akik a fenevadat vagy annak képét nem imádták, bélyegét homlokukra vagy kezükre süttetni nem engedték, trónra ülnek, és az ítélkezés jogát adják nekik. Hogy pedig ez a trónra ülés és ítélkezés nem csak Izrael fiaira és a zsidó apostolokra vonatkozik, azt bizonyítja Pál ismételt szava, amely szerint „a szentek angyalokat fognak ítélni” (1Kor. 6,3), ahol az „ítélés” az uralkodói tevékenységet jelenti; továbbá 2Tim 2,12: „Ha állhatatosak vagyunk, (Vele) együtt fogunk uralkodni.” Péter a kiválasztottakat „királyi papságnak” nevezi (1Pét. 1,1; 2,9). A Jelenések könyve pedig a győzelmeseknek azt ígéri, hogy Jézus mellé fognak ülni az ő királyi trónusára (Jel. 3,21). Világos tehát, hogy aki állhatatos marad Jézus követésében, Vele együtt uralkodni fog. Ez a követés azt jelenti, hogy a szenvedésnek és megaláztatásnak ugyanazon útján halad, amelyen Isten szent Szelleme az embernek Fiát vezette. Az utolsókból lesznek az elsők! Eszerint Istennek nem az a szándéka ma, hogy akit még lehet, megmentsen a pokoltól, hanem az, hogy uralkodókat neveljen Fia mellé, hogy amikor ő visszatért az uralkodást kezébe venni, legyen kikkel megosztani az uralkodást. Krisztus társuralkodókat keres a földre, nem kárvallottakat keres a földről.

A győzelem az uralkodás feltétele

Jézus követésében a győzelemnek valami egészen különös jelentősége van, amely ezt a győzelmet a világnak a győzelemről alkotott mindenfajta felfogásától megkülönbözteti. A világ szerint, amikor valaki győz, az ellenfél leterítve fekszik a földön, a birkózásnál két vállon, a véres háborúban elesetten, holtan. Jézus útján a győzelem azt jelenti, hogy a győztes fekszik leterítve, véresen, holtan. Jézus győzött, amikor a kereszten kilehelte szellemét. Győz az, aki a szenvedések között végig kitart, állhatatos marad (Jel. 2,8-10). Azt magasztalják föl, aki magát megalázza. Az fog uralkodni, aki megtanult szolgálni. A keresztyénségnek ez az egyedülálló felfogása a győzelemről képezi a keresztyénségben a lényeget, a velőt, a szentek szentjét. Csak aki erre a győzelemre eljut, csak az értette meg Jézust. Amikor valaki arról tesz tanúságot, hogy neki a keresztfán függő Jézus, és nem a diadal tetőpontján álló, népeket taposó hadvezér vagy a gazdagság nyújtotta élvezetekben elmerült nagyúr vagy az Isten teremtésének néhány ellesett titkával dicsekedő tudós győzelme számít; akkor ezzel a bizonyságtételével, amely a legmagasabbra a szeretetet helyezi e világon, legyőzi a hazugság fejedelmét, aki a szeretetet állítja a legkisebbnek, s az önzést, öndicséretet, kíméletlen erőszakot a legnagyobbnak. Az új világnak, amelyet Isten a mostani helyébe akar teremteni, vezető elve Isten akarata szerint a szeretet kell, hogy legyen, a magát megtagadó szolgálat, amely állandó áldozatra kész a másikért. Aki ma, amikor nem a lemondó szeretet a divatos, hanem az önmagára gondoló erőszak, nyomorúságok között, üldözések alatt kitart a szeretet szolgálata mellett; aki tud alul a legkisebb maradni és testvéreinek lábát mosni, az alkalmas arra, hogy a következő világban, amelyben a szeretet szolgálata a divat, a többieket vezesse, nekik utat mutasson, vagyis uralkodjék. Ma győzni – krisztusi értelmében – annyit jelent, mint megtagadni e világ szellemét, és a jövendő világ szellemében élni. Isten ma, mivel ma is ő a világ igazi kormányzója, éppen azokat viszi be az üldözésbe, a nyomorúságba, akiket a jövendő világban használni akar: „akiket szeret, azokat fenyíti meg”, hogy kipróbálja: áldozatok közt, lemondással, kitartóan készek-e az eljövendő világ szellemében szolgálni, s az üldözés nem riasztja-e el őket ettől a szellemtől. Aki végig megáll – azaz állhatatos marad – ezzel az állhatatossággal teszi le a vizsgát, hogy az eljövendő világ kormányzására, az eljövendő világban útmutatásra és példaadásra alkalmas. Ezeket a győzelmeseket keresi Isten. Ebben az irányban tette próbára Jézus a gazdag ifjút is. Az örök élet útját kereste az ifjú – az uralkodás útját mutatta meg neki Jézus. Az ifjú egyelőre nem vált be, szomorúan elment, és Jézus szomorúan nézett utána. Nem az életet vesztette el az ifjú, hanem az uralkodást, amely a mindenről lemondó szeretet szolgálata lesz.

A további részek itt olvashatók: JÉZUS KRISZTUSBAN – A táboron kívül, Ökrös Ferenc blogja

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s