A “zarándok gyülekezet” Magyarországon 1. rész

Részlet E. H. Broadbent Zarándok Gyülekezet c. könyvéből, A Zarándok Gyülekezet története Magyarországon c. függelékből

írta: Dr Kiss Ferenc

Jelen írásomat két részre osztom: a reformáció előtti és a reformáció utáni történetre. Szeretném a testvérekkel ismertetni, hogy Magyarországon mi történt, és az országra milyen hatásuk volt ezeknek a mozgalmaknak. A kérdés tanulmányozása nagyon nehéz. (…) Először egy fontos igazságot szögezzünk le. Bár ezek a mozgalmak nem láthatók úgy, mint a Duna vagy a Tisza folyása, mégis az első gyülekezettől fogva mind máig ez a láncszem nem szakadt meg. Ezek a mozgalmak egymásnak adják az életet, amint a fáklyás futók egymásnak adják a fáklyákat. Nincs megszakítás. Az apostolok óta nem szakad meg ez a folyam. A kérdés az, hogy hol megy. Tekintsük át, hogy a reformáció előtt milyen fontos mozzanatok történtek itt, Magyarországon.

Fel van jegyezve, hogy honfoglaló őseink a Dunántúlon találtak apostoli gyülekezeteket. A honfoglalók elől elmenekült a lakosság nagy része, de a hívők itt maradtak. Nagyon szívesen fogadták őket a honfoglalók. Megmondták, hogy ők hívők és semmi bántódásuk nem lett. Mi ezeknek további történetét nem tudjuk. Elmerültek a nem keresztyén világban. Lényeg az, hogy voltak.

Kis tüzecskék voltak a Szávától és Dunától délre, a mostani Bosznia és Szerbia területén. Pál apostol járt a Balkánon. A közösségek élete olyan arányban nehezedett, ahogy a pápai hatalom nőtt. Az 1200-as években volt a legszörnyűbb korszak. A legrettenetesebb üldözések, inkvizíciók érték a gyülekezeteket. Azt mondják, ebben a korszakban is voltak Istennek gyermekei, de csak úgy, mint a homokban az aranyszemecskék. A nagy középkori sötétségben aranyszemecskékként csillogtak. Amikor a török Elő-Ázsiából előtört, akkor sok keresztyén nyomult előre nyugat felé. A Balkánon mentek keresztül. Ekkor a balkáni gyülekezetek nagyon megerősödtek. Virágzó gyülekezeti élet volt, annyira, hogy Boszniában és Hercegovinában a vezető keresztyénség a gyülekezeti mozgalom volt. Előkelő emberek, fejedelmek, uralkodók, királyok is együtt meneteltek a gyülekezetekkel. A gyülekezeteknek vezető szerepük volt a társadalomban. Ez viszont a pápának szemet szúrt. Mindent elkövetett, hogy ezeket elpusztítsa. Ezeket bogumiloknak hívták leggyakrabban [Bogumil szláv eredetű név, azt jelenti: „Isten barátai”. Eredetileg a „bogu mili” kifejezésből származott, és azokra vonatkozik, akik kedvesek és drágák Istennek]. Ez olyan nagy mozgalom volt, hogy Bosznia volt a keresztyénség központja: Kis-Ázsiától keletre és Franciaországig nyugatra. Ezeknek sok nyomuk maradt. Ahogy a törökök jöttek előre, olyan mértékben dühösködött rájuk a Vatikán. A pápa a magyar királyokat a balkáni hívők ellen uszította. Nagyon szomorú, hogy Hunyadi János és királyaink: Zsigmond, Hunyadi Mátyás odaadták magukat a hívők véres üldözésére. A pápa segítséget és pénzt ígért nekik. Ez ránk katasztrofális hatású volt. Nagyon sok magyar vér hullott ott el. Akik nem tartoztak szorosan a bogumilokhoz, azok is elfordultak a kegyetlenkedőktől.

Mi történt ezután? Amikor a török újra a Balkánra jött, a nép inkább a törökökhöz szegődött, mert megutálta a pápai kereszténységet. A Balkán 450-500 évig volt török uralom alatt. A mi fejedelmeink és királyaink kezei véresek lettek a hívők vérétől. Csak az Isten tudja, milyen lépcsőkön, bukásokon, harcokon tántorogtunk Mohács felé. Nagy versengés volt az országban. Akik üldözték a hívőket – a Hunyadiak – saját családjukban gyilkosságot szenvedtek. Hunyadi János fiát lefejezték. A világi történetírók is feljegyzik, hogy a bogumilokat üldözők között nagyon sok feltűnő istenítélet volt. Maguk a világiak látták, hogy Isten keze nyúlt bele a történelembe. Nem kell azt gondolni, hogy csak a magyarok szenvedtek Mohácson. Minden népnek megvolt a maga Mohácsa. De sajnos, a szerbek és boszniaiak Mohácsához mi is hozzájárultunk. Érthető, hogy néhány évtized után nekünk is Mohácsra kellett mennünk.

Amikor a török bejött Magyarországra, addigra nálunk teljes fejetlenség uralkodott. A mohácsi vészt a Dózsa-féle felkelést előzte meg. A vagyonilag üldözött szegény jobbágy és munkás nép újra és újra felkelt. Mohácsnál azért nem volt elég magyar katona, mert 12 évvel előtte, 1514-ben megölték azokat, akik Mohácsnál harcoltak volna. Ugyanaz történt nálunk, mint Boszniában. Olyan Mohácsunk lett, mint nekik volt. A nép elkeseredett lelki és anyagi okok miatt. A vezetők a törökkel szemben tehetetlenek voltak.

A helyszínen én is jártam, és olvastam a kevésbé ismert kútforrásokat. Meg vagyok győződve róla, hogy II. Lajos nem a patakba fulladt bele, hanem saját üldözésének kelyhéből ivott. Saját embere, Szapolyai György szúrta át cseh karddal menekülés közben Dunaszekcsőn. Nem is fulladhatott bele a patakba, mert olyan kicsiny, hogy még én is átugorhattam. Csodálatos, világos összefüggések ezek. A szerbiai, boszniai hívők üldözéséből ránk nyomorúság, keserűség és Mohács lett. De mit tett Isten? Amikor a törökök jöttek előre, akkor a keresztyéneket nyugatra nyomták. Kiváló tudósok hozták a Szentírás szövegét, és vitték nyugatra. Kinyomtatták és száz és száz példányban terjesztették a görög és latin Újtestamentumot. Latinul tudtak az iskolázott emberek, görögül pedig sokan megtanultak, csakhogy olvashassák eredeti nyelven a Szentírást. Megértették, hogy amit eddig hallottak, az nem evangélium. Sok szem kinyílt és szörnyű kritikát gyakoroltak a Vatikán felé. Luther már csak egy gyufaszál volt a kazalnak. Maga a nép olvasta az evangéliumban, hogy szociális és vallási szempontból mit kellene csinálni. Megható olvasni, hogy micsoda bátor kritikát gyakoroltak a pápai kereszténység felett. Ezt a tüzet már eloltani nem lehetett. Mit tett Isten? A pápa nem gondolta, hogy balkáni üldözéseivel a tüzet nyugatra hozza. Figyeljük csak meg, hogy a mi királyaink, a haszontalan Zsigmond és a Hunyadiak hogyan ugrottak a pápa minden szavára.

Nyugaton sokkal komolyabban vették az evangéliumot. Angliában tanult egy prágai Jeromos nevű fiatalember. Hazament és Prágában hirdette az Igazságot. Az északi szláv nép befogadta, és Husz János volt az egyike azoknak, akik először megértették az evangélium üzenetét. Nagy mozgalom támadt ebből. De a pápa nem nyugodott bele. Kezdte uszítani a magyar és osztrák uralkodókat ellenük. Nemzeti öngyilkosságot követtek el, amikor a hívők ellen mentek. Nagyon sok magyar vér kiömlött. A Balkánon a hívők nem avatkoztak bele a harcba. Ők inkább imádkoztak. A cseheknél viszont az evangéliumi mozgalomból nagy nemzeti fegyveres mozgalom lett. Összekeveredett az evangélium a fegyverrel. Nagy csaták dúltak, különösen Észak-Magyarországon. Ennek magva az evangéliumi ébredés volt. A csehek központi kérdése az úrvacsora volt. Ők nem ostyát vettek, hanem kenyeret és bort. Ezért harcosaik nagy kelyhet varrtak a mellükre és úgy harcoltak. Innen kapták a nevüket is: kelyhesek.

Ezeknek a reformáció előtti közösségeknek a pápai egyházzal szemben három nagy pontjuk volt:

1. Első dolog volt, hogy a Szentírás szerinti megtértek bibliai gyülekezeteket alkothassanak. Ne maradjanak elkeveredve a nem hívőkkel, hanem lelki közösségben jelenjenek meg, ahol egymás hite által épüljenek. A pápa viszont halált kiáltott rájuk. A hívők ragaszkodtak ahhoz, hogy a közösségekben csak megtértek legyenek együtt.
2. A másik tétel volt, hogy úrvacsorát csak a közösség tagjainak adtak. A Szentírás szerint ez nem vonatkozik a világra. A pápa viszont azt mondta, hogy mindenkinek ki kell adni az úrvacsorát, vagyis az ostyát. Nem helyeselte, hogy az ostya helyett kenyeret és bort adtak. Ez is halálos ellentét volt.
3. A harmadik nehéz kérdés volt a keresztség. A pápa szerint a világ s benne az egyház az övé. Be kell tehát szervezni már 8 napos korában az újszülöttet, hogy az övé maradjon. A hívők azt mondták, hogy a Szentírásban nem olvasunk keresztségről hit nélkül. Nincs példa sem az Írásban arra, hogy ne előzte volna meg a keresztséget a hit.

Jegyezzük meg, hogy a bibliai közösségek az apostoli idők óta ezt a hármas igazságot képviselik. Ez okozza a nagy ellentétet. Az új protestáns egyházak is ezért a három dologért üldözték a közösségeket. Servet Mihály kiváló tudós orvos volt. Lehet, hogy sokat filozofált Isten felől, de a máglyán így kiáltott fel: „Uram, Jézus Krisztus, Istennek Fia, vedd magadhoz az én lelkemet.” Ez nem lehetett istentagadó ember. Ő ezt életében is mondta. Azért kellett neki meghalnia, mert a közösségeknek adott igazat. De mind a mai napig ezért a három dologért kellett a közösségeknek különböző üldözéseket szenvedniük.

Ebben a három dologban ma sincs különbség. Minden biblikus gyülekezet ebben a városban és az országban ezt a három kincset hordozza szívében. Nem szervezkedések (organizációk) ezek, hanem élő szervezetek (organizmusok). Nagy baj az, ha a fűző vagy a kötözőpólya tartja össze a testünket, és nem az életerő. Ha seb éri a testünket, akkor az élő szervezet arra igyekszik, hogy az minél előbb begyógyuljon.

Folytatása következik