Ajándék és jutalom

Az ajándék és a jutalom

Írta: Robert Govett

Fordította: Kéry Zsuzsanna

Az Újszövetség egyaránt beszél az AJÁNDÉKRÓL és a JUTALOMRÓL.

Mi az ajándék? Olyan dolog, amelyet ellenszolgáltatás nélkül adnak. Mi Isten ajándéka? „Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Felkent Jézusban az Isten kegyelmi AJÁNDÉKA az ÖRÖK ÉLET.” (Csia L. ford.) Róma 6,23; Efezus 2,8; Jn 3,15-16; 17,2; 1Jn 11. Más néven ez a megváltás.

Mi a jutalom? „Bér vagy díj, mely valakinek szolgálat, fáradság, érdem fejében jár, és jut.”

Az Újszövetség a ránk váró jutalomról beszél.

„[H]ogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott JUTALMÁÉRT” (Fil 3,10-14).

Valamint:

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, mert nem akarom, hogy miközben az örömüzenetet hirdetem, engem kizárjanak a versenyből. (1Kor 9, 24-27, Protestáns újf., az utolsó fél mondat az Egyszerű Fordításból, mert a másik téves.)

Itt tehát kiderül, hogy a hívő jutalma a részvétel az ezer éves királyságra, más néven a millenniumra (Jel 20,4-6) való első és áldott feltámadásban. Ez a jutalom, a díj, a királyság.

Isten ajándéka tehát, amely az örök élet, valamint a jutalom, amely az ezeréves királyság, valóban két különböző dolog. Szinte minden tekintetben eltérnek egymástól.

1. Az örök élet, ahogyan a neve is mutatja, olyasvalami, aminek nincsen vége. Krisztus királysága viszont ezer év múltán véget ér, mert átadja az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenekben (Jel 20, 4-6; 1Kor 15,23-28). Az örök élet már most megkezdődhet, és már most részesülhetünk benne (Jn 3,36; 5,24; 6,47; 1Jn 5,13). Hívőként megváltottak lettünk, és emiatt örvendezhetünk (1Kor 1,18; Róm 8,24; Ef 2,5-8; 2Tim 1,9; Tit 3,5; Fil 3,1; 4,4; 1Thessz 5,16).

2. A jutalom, illetve a királyság azonban valami olyasmi, amire még maga Pál is törekedett, és amit akkor, amikor ezeket írta, még nem ért el (Fil 3; 1Kor 9). Ez ugyanis a Krisztus szolgálatának és az Őérte való szenvedésnek a díja, jutalma. „Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!” (Mt 25, 21-23 – Károli). „Jöjjetek! Atyám áldottai, tiétek ez a Királyság, vegyétek birtokba, mert Isten számotokra készítette a világ kezdete óta! Igen, tiétek, mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem (…) (Mt 25, 34-36).

Sehol nem mondja nekünk az Ige, hogy ki lettünk volna választva az ezeréves királyságra, ehelyett azt írja, hogy „éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe HÍV titeket” (1Thessz 2,12). Isten ily módon fizet meg munkásainak, az ószövetségieknek és az újszövetségieknek egyaránt. „Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató” (Jn 4,36). Ez a jutalom a hetedik, azaz az utolsó trombitaszónál lesz nyilvánvalóvá, amikor a világ feletti királyi uralom „a mi Urunké, az ő Krisztusáé” lesz (Jel 11,15-18). Egy másik helyen is olvassuk: „Figyeljetek rám! Hamarosan eljövök, és magammal hozom a jutalmatokat! Mindenkinek megadom, amit a tettei szerint megérdemel” (Jel 22,12).

3. Az örök életet Isten választottai a hitük alapján azon nyomban megkapják, és ezt nem lehet elveszíteni (Ef 2,8; Jn 3,15-16; 5,24; 6,40; 47; 10,28; 1Tim 1,16; ApCsel 13,46; Róm 8,29-39). A bűnösök ezt érdemeikkel szembenkapják. „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából mentett meg minket” (Tit 3,5). „ Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul” (Róm 4,5). Az örök élet az elhívásunk szerint már a jelenben a miénk. Az ezeréves királyság az elhívásunk reménysége (Ef 1,18).

4. Az elhívásunk jutalmára viszont fáradozással kell törekedni. „Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván – erre törekedjetek mindenek előtt!” (Mt 6,33, EFO). „Csak keressétek az Isten országát [királyságát], és ezek mind megadatnak néktek” (Lk 12,31, Károli). „Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak” (Mt 11,12, EFO). „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának [királyságának] örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje [hogy bemehessen, EFO] (Lk 16,16).

5. A hívőnek az örök életre törekedni hitetlenség lenne. A Királyság jutalmáért nem igyekezni pedig szintén. A szorgalmas igyekvőnek pedig Isten lesz a megjutalmazója (Zsid 6,6; Mt 5,46; 6,1-16; 10,41-42). Ki kap jutalmat? Akit „méltónak találnak” rá. „De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok” (Lk 20,35-36, EFO; Zsid 3; 4; 6,11).

A buzdítás célja tehát, hogy felszítsa bennünk a vágyat és törekedjünk erre a dicsőségre: Zsid 3,13; 4, 11. „Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé [„társaivá” (Zsolt 45,7)] lettünk a Krisztusnak [amikor eljön magához ragadni a királyi uralmat], ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk” (EFO). „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében (UFO).

Ahogyan az emberi jutalmak is megkívánnak bizonyos érdemeket, és el is lehet veszíteni azokat bizonyos dolgok megsértésével, úgy van ez az Istentől jövő jutalommal is. Az 1Kor 6,1-11; Gal 5,19-21; 6,7-10; Lk 18,17; Ef 5,5; Jel 2,26-27 felsorolja, hogy egyebek között melyek azok a törvénysértések, amelyek miatt el lehet veszíteni ezt a dicsőséget. A veszteség veszélye pedig korántsem csekély; az apostol ezért mondja, hogy úgy igyekezzünk, minthogyha mi lennénk az egyetlenek, akik elnyerhetik a díjat! Kétszer is figyelmeztetésként állítja elénk, hogyan bosszantotta Izrael, Isten népe az Urat, miután megszabadultak Egyiptomból: Zsid 3; 4; 1Kor 10.

Ezen kívül bizonyos törvényszegések esetén a Magasságos Isten megparancsolta az érintett hívőnek az Úr asztalától való eltávolítását. A legtöbb gyülekezetben előfordul időnként, hogy kénytelenek kiközösíteni egyes tagokat ezek miatt a bűnök miatt. Azokat pedig, akiket jogosan ítéltek méltatlannak, hogy együtt egyenek testvéreikkel a mostani tökéletlen állapotban és időben, Krisztus is méltatlannak fogja tartani, hogy Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal asztalhoz üljenek az ezeréves királyságban. Az Úr világosan megmondta, hogy jóvá fogja hagyni a gyülekezetek igazságos ítéleteit ebben a kérdésben, amikor eljön (Mt 18,18).

Ebben az ügyben Ábrahámot, a hívők atyját állítja elénk példaként az Ige. Először hit által megigazult: 1Móz 15 – azonban ezután engedelmesnek bizonyult Isten parancsainak a körülmetélésben és a fia feláldozásában is. Ez utóbbi miatt Isten esküvel fogadja, hogy teljesíteni fogja Ábrahámnak tett minden ígéretét, amelyek a millenniumra mutatnak előre. „Azt mondja az Örökkévaló: Mivel megtetted, hogy a fiad is átadtad nekem – igen, még az egyetlen fiadat is –, ezért magamra esküszöm, hogy gazdagon és bőségesen megáldalak (…) mert engedelmeskedtél szavamnak” (1Móz 22,16-18).

Izraellel, Ábrahám test szerinti fiaival éppen ellenkezőleg történt. Hittek Istennek az Egyiptomból való szabadulásuk kezdetén (2Móz 4), azonban utána, a Neki engedelmesség helyett hitetlenséggel és engedetlenséggel bosszantották, mígnem megesküdött, hogy nem fognak bemenni az ígéret földjére, az elhívásuk reménységébe.

„Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk [egyes kéziratokban: „fáradoztatok”]! Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!” (2Jn 1,8, EFO).

[Ez az írás Robert Govett: Kingdom Studies c. könyvéből származik. Az eredeti forrása: http://www.seekersofchrist.org/GOVETT/gift.html]

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s