Szolgáló élet

Részlet Watchman Nee: Hát ezzel mi lesz? (What shall this man do?) c. könyvének a Szolgáló élet c. fejezetéből:

Az életet nem lehet megmagyarázni. Ha megtapinthatjuk, tudjuk, hogy ez élet. De hogyan? Nem gondolat, vagy érzés, vagy a hatodik érzék segítségével. Akik ismerik, ismerik, akik nem ismerik, nem ismerik. Akik ismerik, soha nem tudják megmagyarázni azoknak, akik nem ismerik, amíg ők maguk is meg nem tapasztalják. Tehát akik ismerik az életet, tudják megkülönböztetni az életet a haláltól. A természeti ember meg tudja különböztetni a meleget a hidegtől, a jó tanítást a rossztól, de nem tudja megkülönböztetni az életet a haláltól. Sokan azt gondolják, hogy ha láthatóan semmi sem megy rosszul a gyülekezetben, akkor minden rendben van. De ha valaki ennyire képtelen megkülönböztetni, hogy mi az élet és mi a halál, ez végzetes hiányosság. Így nem tudhatjuk, mikor intéz a Sátán támadást ellenünk. Bár ajándékozna meg minket Isten a megkülönböztetés képességével!

Mivel a Gyülekezet Krisztus földi kifejezése, és nagyon értékes Neki, ezért a Sátán is szeretne befurakodni, és ha mi a halált terjesztjük, akkor együttműködünk vele. Fájdalom, hogy közülünk sokan ezt teszik! Ha dicsekszünk képességeinkkel Isten munkájában, könnyen eszközzé válhatunk a Sátán kezében. Természetes alkotóerőnk és tündöklésünk, ha a kereszt nem fegyelmezi, halált hoz a Gyülekezetre. Még az egészséges tan is, ha csak természetes értelem fogja fel – igen, és még a szellemi adományaink is, ha a testi ember visszaél velük, csupán a halált terjeszti. Gondoljunk Sámsonra. Ami nem Istentől, az élet forrásától jön, nem szolgálhat mást, mint halált. Ha az emberek engem érintenek meg és nem Krisztust énbennem, ott a halált érintik és nem az életet.

Sok mindent lehet színlelni, de az életet soha. És amilyen a szellemünk, olyan benyomást keltünk. Ha belül halál van, akkor halállal találkoznak az emberek, ha pedig élet, akkor élettel.

Az élet vagy a halál terjesztése mindig jelenlévő tény otthon, a gyülekezeti ima-összejöveteleken és mindenütt. Könnyebb prédikálni, amikor bizonyos emberek jelen vannak, és nehezebb, amikor mások vannak jelen. Miért? Ennek semmi köze a személyekhez. Minden azon múlik, valaki az életet árasztja-e ki, vagy elszívja azt.

Mivel a Gyülekezet Krisztus teste és kifejezése, csak akkor járulhatunk az építéshez hozzá, ha Krisztust szolgáljuk. Krisztus pedig az élet. A kenyértörési és ima-összejövetelek szellemi ereje attól függ, hogy a jelenlévők belül üresek-e, vagy életet hoznak magukkal. Jelen van-e a feltámadás élete? Ez a kérdés mindenütt. A test minden egyes tagja felelős Isten előtt azért, hogy a feltámadott Krisztus szolgálatát vigye be az Ő Házába.

Minden egyes tagnak megvan a lehetősége arra, hogy emelje az élet áradását az egész Testben, de csak akkor, ha engedi, hogy a kereszt keményen elbánjon a benne lévő természetes élettel. A Krisztus testének javára így imádkozzunk: „Uram, oszlass el bennem mindent, ami önzően egyéni, és ami gyengíti Krisztus testét – a Te növekedésed érdekében add, hogy magasabb rendű életre jussak!”

Ahol nincs kereszt, ott nincs élet, és nem lehet az élet szolgálata sem. A szenvedés arra irányul, hogy teljes és bővelkedő legyen a szolgálat. Ezt nem lehet elmélettel pótolni. A szolgálat szegénysége abból ered, hogy az ember a könnyű utat választotta. Akiknek könnyű soruk van, azok többnyire nem tudnak sokat adni. Nem tudják megérteni mások szükségleteit.

A Szent Szellem maga veszi át tapasztalatainkért a felelősséget, ha olyan utakon vezet minket, ahol testben, lélekben és szellemben olyan mértékben találkozunk Jézus halálával, hogy az gazdagítja szolgálatunkat. A mi dolgunk csupán az, hogy kövessük ezt a vezetést.

Kérdezed, hogyan lehet téged arra használni, hogy élettel szolgálj Krisztus testének? Nem úgy, hogy elhatározod: majd egy csomó munkát végzel, sem úgy, hogy elvonulsz a világtól és nem csinálsz semmit, hanem egyszerűen úgy, hogy az Úrral jártodban engeded a keresztet munkálkodni. Szolgálatod mértékét nem a tevékenységed mértéke határozza meg. Csak engedd, hogy Jézus halála munkálkodjék benned – akkor az életnek meg kell nyilvánulnia a többiekben. Nem is lehet másként, mert állandó elve Krisztus testének, hogy „a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek” (2Kor. 4:12). Tehát nem kell külön erőltetned magadat, hogy növekedést hozzál létre Krisztus testében, mert bármit munkál benned Isten a kereszt útján, az önként növekedést hoz létre.

Amit titkosan átélünk az Úrral, az teljesen elegendő arra, hogy az életet szolgáljuk a tagok javára. Ha az Úrért szenvedünk, ez a szenvedés növekedést fog előidézni másokban. Ha megbocsátasz egy testvérednek, akkor bocsánatod valósága életet fog fakasztani. Ha valóban szereted a testvéredet, akkor ez a szeretet építeni fogja Krisztus testét.

Krisztus testének elsősorban nem prédikálással és munkával szolgálhatunk, hanem belső valósággal. A Szent Szellem nem tesz bizonyságot olyasmi mellett, ami nem valóság. A testet életközléssel lehet szolgálni. Az életet egészen egyszerűen és spontán módon közölheted másokkal, miközben a halál munkálkodik bennünk. A kérdés tehát nem az, mennyit teszel, vagy mit végzel, hanem az, hogy min mentél keresztül Isten keze alatt.

Építeni kívánod a Gyülekezetet? Először benned épüljön fel!