D. M. Panton
1Kor. 10:1-4.
Az apostol képletesen lefekteti saját szellemi helyzetünk hatalmas alapkövét. „A mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak” – megváltva a Bárány vérével – „és mindnyájan a tengeren mentek által” – elválasztva az istentelen világtól – „és mindnyájan Mózesre meritkeztek be a felhőben és a tengerben” – egy olyan nép, akik eltemettetek a bűnnek – „és mindnyájan egy szellemi eledelt ettek” – az Úr asztalánál – „ és mindnyájan egy szellemi italt ittak” – a Szellem, amely a megütött Úrból fakadt – „mert ittak a szellemi kősziklából, amely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt” (1Kor. 10: 1-4). A kegyelemben való állást ilyen kevés szóban aligha lehetne kimerítőbben megfogalmazni: ha a kiváltság tudna védettséget nyújtani, akkor Izrael nem bukhatna el. Most figyeljük meg a megdöbbentő és tanulságos ellentétet. „De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában” (5. vers). Mindnyájan alatta voltak – mindnyájan általmentek – mindnyájan alámerültek – mindnyájan ettek – mindnyájan ittak: többségük elhullott. Mert „akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat” (1Kor. 9:24). Mindnyájan – egész Izrael; többségük – egész Izrael, kivéve kettőt*. „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék” (1Kor. 10:12).
„Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink”, a kiváltságosak, „elhullottak” (1Kor. 9:24; 10:1, 5). A jutalom, nem pedig az örök élet ajándéka az, ami veszélyben forog. Isten sohasem helyez minket a vér alá azért, hogy kivonjon minket annak áldott hatékonysága alól (Róma 8:1; János 10:27-29; Róma 11:29; Zsidók 9:12); és sohasem adta a Jutalmat úgy, mint visszavonhatatlan ajándékot. Mi az a jutalom, ami veszélyben forog? „Azok ugyan, hogy romlandó koszorút (koronát) nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért megsanyargatom testemet, és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam” – még Pál is – „valami módon méltatlanná ne legyek” (1Kor. 9:25-27).
Ahogyan ötszörös volt a kiváltság és ötszörös az elhullás, ezért még a legjobb szenteknek is szükségük van a legrosszabb bűnök elleni figyelmeztetésre. „Nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim. 2:5). Jakab 1:12; Jel. 3:11; Az Ezeréves Krirályság birtoklásának jelvénye, címe, bizonyítéka a Korona; és „a Mennyek Királyságának nincs belépő díja, de az előfizetése – mindaz, amije az embernek van” (Fil. 3:8-14). Isten kiválasztásának áldott valósága nem adhat védelmet a kiválasztott ember bűneinek.
„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor. 10:13). Isten azért kínál fel jutalmakat, hogy elnyerjük azokat. Az Ő szíve vágyakozik arra, hogy mi bemehessünk a Királyságba. „Az Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az Ő országába és dicsőségébe hív titeket” (1Tesz. 2:12). A bemenetel a méltó járásban rejlik. Máté 7:21; Kol. 3:1-4; Jel. 2:26.
forrás: The Vanguard Reprints, Our Crown in Jeopardy
http://roel.velemaweb.nl/panton/files/Vanguard%20Reprints.pdf
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 