Mindig reformálni #1 A gyülekezeti összejövetelek történelmi háttere

A részvételen alapuló gyülekezeti összejövetelek felfedezése – 1. rész

Discovering Participatory Church Meetings  Írta: Brian Anderson, fordította: Kéry Zsuzsanna

A teljes cikk magyarul letölthető itt: A részvételen alapuló gyülekezeti összejövetelek felfedezése

Napjaink hagyományos protestáns istentisztelete leginkább show business előadásra emlékeztet; mindkettőben találunk érkező vendégeket fogadó embereket, programokat, zenét, jelmezeket, világítástechnikát, kórust, színpadot, forgatókönyvet, közönséget és konferansziét (Christian Smith, Going To The Root, Herald Press, p.88.). A gyülekezet passzívan, közönségként ül, mialatt a (lelki)pásztor előad – a gyülekezet részvétele pedig az összejövetelen a közös éneklésre, felelgetős felolvasásra, adománygyűjtő pénzbedobásra, igehirdetés alatti jegyzetelésre korlátozódik. A felszentelt klérus dolga minden jelentős szolgálat ellátása. Mindeközben pedig Isten népének kilencvenkilenc százaléka évről évre, vasárnapról vasárnapra látogatja az istentiszteleteket, anélkül, hogy valaha is részt vennének egyetlen valódi, szellemi szolgálatban is az összegyűlt hívők között.

Isten azt akarta vajon, hogy gyülekezetének találkozásai így történjenek? Az istentisztelet hagyományos modelljének leírása vajon megtalálható-e az Igében? Meggyőződésem, hogy az a hagyományunk, amely a laikusoktól azt várja, hogy megfigyelők maradjanak, míg a klérus vezeti a „műsort”, nem található meg az Újszövetség lapjain, hanem nagyon súlyos elhajlás az Isten Igéjében lefektetett modelltől. Az Újszövetség ugyanis úgy írja le Krisztus testét, hogy összejöveteleikkor minden hívőnek megvan a lehetősége a gyülekezet épüléséhez hozzájárulni valamilyen számottevő módon.

A gyülekezeti összejövetelek történelmi háttere

Hogy megragadhassuk az újszövetségi gyülekezeti összejövetelek ízét, először meg kell értenünk a zsidó zsinagógai összejövetelek természetét, mert ezek szolgáltatják hozzá a szükséges történelmi kontextust. Jézus Krisztus apostolai, akik a legelső keresztyén gyülekezeteket alapították, zsidók voltak, akik egész életükben zsinagógába jártak. Nem kétséges, hogy az ottani minta befolyásolta a korai keresztyének összegyülekezéseinek módját.

A zsinagógai istentisztelet nagy szabadságot és részvételt engedélyezett a tagoknak. Philip Schaff találóan jegyezte meg: „Mivel nem volt rendes papság Jeruzsálemen kívül, bármelyik megfelelő életkorú zsidó férfi felállhatott, hogy felolvassa a leckéket, imádkozzon és szóljon a gyülekezethez.” (Philip Schaff, History Of The Christian Church, Hendrickson, 1:459.) Valóban, Jézust mindig a zsinagógákban találjuk, amint szombatonként tanít (Lk 4,18-30; Mt 4,23; 13,54-58; Mk 1,21; Jn 18,20), pedig nem volt sem lévita pap, sem zsinagógai elöljáró. Továbbá, nem szűrték elő azokat, akik szólni kívántak a zsinagógai összejöveteleken, nem kérdezték meg, miről fognak majd beszélni, hiszen Pál, közvetlenül a megtérése után hirdethette a zsinagógákban vele szemben ellenséges zsidóknak, hogy Jézus az Isten Fia (ApCsel 9,20).

Továbbá, éppen emiatt a részvételi szabadság miatt használta Pál a zsinagógát stratégiai kiindulópontként az új városok evangelizációjakor. Szombaton betért a zsinagógába, és amikor a tanításra és buzdításra lehetőséget kapott, Jézust, mint Messiást hirdette. A zsinagógában történt, hogy Pál szavai hatására Ikónium számos lakója hitt (ApCsel 14,1), hogy a béreaiak teljes készséggel fogadták az Igét (ApCsel 17,10-12), és ahol minden szombatnapon érvelt, próbált meggyőzni zsidókat és görögöket egyaránt (ApCsel 18,4). Valóban, a zsinagógai istentisztelet formája annyira szabad volt, hogy még idegeneknek is megengedték, hogy buzdító, intő beszédet intézzenek a gyülekezethez (ApCsel 13,14-41). A zsinagógai istentisztelet bátorította a nyílt részvételt; nem véletlen, hogy a korai keresztények összejövetelei is ezt utánozták.

Kevin Giles a Patterns of Ministry Among the First Christians (Szolgálati minták az első keresztények között) c. könyvében éleslátással ír a zsinagóga és a korai házi gyülekezetek viszonyáról:

„A nagyobb és intézményesültebb zsinagógákban tudjuk, hogy a zsinagóga vezetőjének fő szerepe az istentiszteletek felügyelete volt, valamint a jelenlevők bátorítása a részvételre. Minden valószínűség szerint a házi gyülekezetek első vezetői is hasonlóképpen jártak el. A korai keresztyének kerülték a zsidók által használatos címet („a zsinagóga vezetője”), és inkább a semleges, ám ugyanennyire megfelelő „episkopos” (felügyelő) kifejezést választották; viszont továbbra is úgy tartották, hogy az összejöveteleket felügyelő személyek legfőbb feladata a széles körű részvétel elősegítése volt, nem pedig az, hogy mindent ők maguk végezzenek. Így pedig, könnyen az történhetett, hogy az új házi gyülekezetekben, ahol a Szent Szellem új életet és dinamizmust hozott, ezek a személyek azzal szembesültek, hogy feladatuk sokkal inkább a részvétel korlátozása lett, semmint annak bátorítása!” (Ken Giles, Patterns of Ministry Among the First Christians, Collins Dove, p.37.)

 

forrás:

http://www.solidrock.net/library/anderson/essays/discovering.participatory.church.meetings.php

http://hitvedelem.blog.hu/2013/08/12/a_reszvetelen_alapulo_gyulekezeti_osszejovetelek_felfedezese_1_resz

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s