Papi szolgálatunk – a közbenjárás

John Saunders

Minden időben és az örökkévalóságban a közbenjárás legnagyobb cselekedete az volt, amikor a mi Urunk Jézus odaadta magát a kereszten áldozatként érettünk. A közbenjárásban mindig benne van, hogy valaki leteszi a saját életét valaki másért.

„Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (János 13:13-15).
„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” (János 15:12-13).

Miféle szeretet az, amelyet az Úr parancsolt az Ő népének? Olyan szeretet, ami elég alázatos ahhoz, hogy megmossa mások lábait. Olyan szeretet, ami elég erős ahhoz, hogy meghaljon – újra és újra. Olyan szeretet, ami elég kitartó ahhoz, hogy kiállja az idő és a hálátlan névtelenség próbáját. Ez nem más, mint Isten szeretete – az emberi szeretet sohasem lesz közbenjáró.

Sok közbenjáró cselekedet van, amelyet kezeinkkel és lábainkkal végzünk. Azonban, ami most igazán a szívemen van, az imádságban való közbenjárás Isten trónja előtt – éretté válni, mint fiak, mint királyi papok Melkisédek rendje szerint.

Mindenki, aki belép Isten országába, egyéni hittel jön. Senki sem kerül be valaki másnak az érdeméért. A végén a szívünk kipróbáltatik, Isten munkájának mértéke az életünkben megmérettetik, és a ház Feje előtt vagy megfelelünk, vagy nem. Azonban – és itt van az ellentmondás – Urunk nekünk adta a közbenjárás szolgálatát, hogy munkáját hathatóssá tegyük egymás életén, hogy erejét kiáraszthassa testvéreink életében. Tehát ez eredeti hit? Igen. Ez az egyik tag közbenjárása a másik tagért? Igen. Hogyan lehet mindkettő? Nem tudom, de mindkettő. Ha nem vállaljuk a közbenjárásnak ezt a szolgálatát, Isten munkája el fog végződni – Ő talál majd mást, aki közbenjár. Isten munkája a mi saját életünkben nem fog elvégződni, ha meghalljuk a hangját, de megkeményítjük a szívünket, és nem ragadjuk meg osztályrészünket Krisztusban.

Egymásért való közbenjárásunk alapja az a tény, hogy egyek vagyunk. Amikor közbenjárunk egy férfi- vagy nőtestvérünkért, akkor nem „amott” valakiről beszélünk, hanem arról, aki a mi részünk – valaki, akivel ugyanolyan egységben vagyunk, mint az Atya a Fiúval, vagy mi az Atyával és a Fiúval. Krisztus Teste nem csupán költői kép, hanem valóságosabb, mint a talaj a lábunk alatt.
Ki van a mi életünk trónján? Krisztus vagy én? Az én az, ami lehetetlenné teszi Krisztus Teste egységének megtapasztalását – és a közbenjárást.

„Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.” (Róma 15:1-3).

Ez olyan szellemi tevékenységet állít elénk, amit természeti emberünkkel nem tudunk véghezvinni. Csak Krisztus élete által, aki közbenjár általunk, remélhetjük valaha is, hogy ilyen természetfölötti dolgot tehetünk, mint mások gyengeségeinek hordozása.

“Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Galata 6:2). Ismételten természetfeletti felelősség áll előttünk. Természetesen, hordoznunk kell a kezeinkkel és a lábainkkal minden olyan terhet, amit tudunk, de mi a helyzet a bánattal? Vagy a kishitűséggel? Vagy egy eltorzult személyiséggel? Vagy testi gyengeséggel? Vagy egy rossz házassággal? A lista véget nem érő. Krisztus azért jött, hogy bennünk lakozzon, és természetfölötti módon hordozza mások terheit rajtunk keresztül. Csak a szeretet és az engedelmesség motivációja tehet minket alkalmassá arra, hogy megragadjuk a közbenjárás szolgálatát. Hála legyen Istennek, hogy a szeretetnek és az engedelmességnek neve van, és ez a név Jézus Krisztus. Ő benned él és az a vágya, hogy rajtad keresztül éljen, hogy teljesítse Melkisédek papságának szolgálatát.

Napjainkban Krisztus Testének sok tagja fordul keresztyén lelkigondozókhoz, a sok teher és gyengeség miatt. Az utóbbi néhány évtizedben ennek a szolgálatnak a nagy növekedését láthattuk. Bizonyos lelkigondozásban van valamennyi igazi bölcsesség. Mások viszont teljesen hasztalanok. De bármilyen úgynevezett keresztyén lelkigondozás, ami 90%-ban nem közbenjárás, az nem biblikus. És az olyan lelkigondozás, amiért pénzt kérnek, nem keresztyén. Természetesen, a keresztyén lelkigondozás növekedése párhuzamos a gyülekezet világgal való házasságával. Ez a házasság az Úr népét megterhelte, és kompromisszumra kényszerítette. Bárcsak lennének olyan közbenjárók, akik megragadnák ezeket a terheket, és felszabadítanák Isten erejét és munkáját, akkor a gyülekezet (a maradék) talán visszatérne első szeretetéhez. Ez a Melkisédek rendje szerinti papság szolgálata.

Ez a papi szolgálat csak keveseké – Pálé vagy Epafrásé vagy a tizenkettőé? Vagy az Úr minden hívő szent és királyi papságát kívánja?
Az Atya célja és szándéka az, hogy Fia, Jézus Krisztus legyen elsőszülött sok testvér között – hogy sok fiat vezessen dicsőségre. Ez a mi örökségünk és születési jogunk, hogy megengedjük az Úrnak, hogy olyanokká tegyen bennünket, akik engedik, hogy az Ő élete és Szelleme kiömöljön belőlünk, és visszafolyjon a kegyelem trónusához. Isten fiai közben kell, hogy járjanak testvéreikért, ahogyan az Elsőszülött, Jézus Krisztus teszi, „aki mindenkor él, hogy esedezzék érettünk”. Ez a Melkisédek rendje szerint való papság.

Erőtelen vagy? „Hasonlatosképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, de maga a Szellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8:26).
Gyötrődsz a bukott emberi természet miatt? „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű, és imádsággal kért.” (Jakab 5:17).

Jézus Krisztus készített számunkra utat. Nem elérhetetlen életre hívott el minket, hanem annak az Életnek a kifejezésére, amit már nekünk adott.

forrás: részlet John Saunders A tigris halott c. könyvéből, a Melkisédek rendje c. fejezetből. (2008. Evangéliumi Kiadó, Budapest)