Krisztus a Gyülekezettel való kapcsolatát a házassághoz hasonlítja, mivel a házasság köteléke minden emberi kapcsolat közül a legszorosabb és a leggyengédebb; hogy szeretetének tisztaságát megmutassa, ugyanakkor “húgomnak” nevezi őt. A feleség keresi férje közelségét, nemcsak támogatás, melléállás és vezetés miatt, hanem különösen azért is, hogy közösségben legyen vele. Ez a keresés a teljes szeretetben oldódik fel. A Gyülekezetben Krisztus a saját kiábrázolódását látja, és ez az Ő legnagyobb öröme.
Ő volt a vőlegény, aki menyasszonyának bűneit testén vitte fel a fára. Van-e még olyan teher, amelyet Ő ne lenne kész hordozni? Még azok a problémák is, amelyeket saját balgaságunkkal okoztunk magunknak, alkalmat adnak Neki arra, hogy megmutassa szeretetét, amint terhünket Őrá vetjük. Ha azonban nem ítéljük meg saját magunkat, Ő majd tudja, hogyan kell bennünket fegyelmeznie, hogy rátaláljunk a szükséges önismeretre, és Ő azután képes megvigasztalni a bánkódókat mérhetetlen kegyelmével és szeretetével.
A magányosokra, a szomorkodókra, azokra, akiknek nincsenek barátaik, a kísértésben állókra, az elkeseredettekre, a megvetettekre, az elfeledettekre, a kivetettekre – Krisztus mindannyiukra vár, bármilyen is legyen a helyzetük. Úgy vár, mintha csupán ez az egy eset létezne a számára. Ez az egyedülálló és személyes felügyelet Testének minden tagja felett mutatja nekünk Krisztus mindenek felett való értékes voltát, szeretetét és dicsőségét!
A templom lámpatartója a Gyülekezet képe. A főpapnak utána kellett tölteni az olajat, meg kellett rövidítenie a kanócot, figyelnie kellett a lángot, és gondoskodnia kellett arról, hogy a fény mindig ragyogóan világítson.
Ha a test teljesen egészséges, akkor minden szerv és tag tökéletesen, zavar nélkül dolgozik együtt. Így volt ez az első gyülekezetben, és így kellene lennie nálunk is. Ahhoz, hogy megreformálhassuk Isten Gyülekezetét, a reformot először saját magunknál kell kezdenünk. Amíg csak másokat akarunk megújítani, mindig lesznek szakadások és pártoskodások. Csak az alázatosoknak van bölcsességük.
Egy birodalom bukásának kisebb jelentősége van Isten szemében, mint néhány Krisztus vérén megváltott bűnös közötti szakadásnak.
A Gyülekezet, Krisztus Teste nem tud mostani, erőtelen állapota fölé emelkedni, amíg minden egyes tagja tudatosan nem teljesíti feladatát a Testben.
Azok a nevek, amelyeket a Szentírás ad a Gyülekezetnek, mind a mennyei egységről beszélnek:
– a Test
– a szőlőtő
– Isten temploma
– szent nép
– kiválasztott nemzetség
– királyi papság.
Úgy mutatják az ilyen hasonlatok Isten Gyülekezetét, mint Őróla szóló tanúbizonyságot a világ előtt. Azok a nevek azonban, amelyeket az emberek találnak ki a Gyülekezetre, csupán szekták nevei, és a mi szégyenünket hirdetik.
Krisztusnak állandóan tökéletes közössége van az Atyával. Vágyódik a tagjaival, a velünk való közösségre is (Jel. 3:20). Ha azonban önző magatartásunk miatt megtagadjuk Tőle ezt a közösséget, akkor az Atyához fordul, ahol örömet és nyugalmat talál a Vele való közösségben. Azoknak, akik a gyülekezet rossz állapota miatt szomorkodnak, ugyanígy az Atyához és a Fiúhoz kell fordulniuk, hogy ott élvezhessék a Szellem közösségét, amelyet a testvérek között nem tudnak megtalálni, és amely után vágyódik a szívük.
forrás: http://plymouthbrethren.wordpress.com/2007/07/07/brother-indeed-robert-chapman/
(magyar kiadásban megjelent: Frank Holmes: Robert Cleaver Chapman, – az Isten embere, “Egy igazi testvér”, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1998, Budapest)
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 