Paris Reidhead, részlet a Not to be Wasted igehirdetéséből (elhangzott 1967-ben):
Sok emberrel beszéltem már, akik életük vége felé azt mondták nekem: „Azt hiszem, valahol az elején elszalasztottam Isten tervét az életemre vonatkozóan, és elvesztegettem az életemet.” Mire gondoltak? Gondoljátok, hogy arra utaltak, hogy nyíltan bűnben éltek? Nem. Hogy könnyelmű életet éltek? Nem! Hogy elveszettek? Nem! Hiszen tudják, a múltjuk a vér alatt van, és ismerik a győzelemhez vezető utat, de megelégedtek azzal, hogy úgy éljenek, hogy nem ragadták meg Isten akaratát az életükre nézve.
Nem elég, ha volt egy pillanat, amikor átadtuk magunkat az Úrnak: „Uram, legyen meg a Te akaratod”, hanem attól a pillanattól kezdve minden nap így is kell élnünk; és minden helyzetet, amivel szembenézünk, ennek a ténynek a fényében kell kezelnünk. Ellenkező esetben öt, hat hónap vagy év múltán, elfelejtve, hogy a válság pillanatában azt mondtuk: „Legyen meg a Te akaratod”, meggondolatlanul olyan döntést hozunk, ami zsákutcává válik számunkra. Ezért minden helyzetet, minden döntést annak a döntésnek a fényében kell meghoznunk, amellyel Isten akaratára bíztuk magunkat.
Ha például Minneapolisból New York államba szeretnénk eljutni, akkor először azt kell eldöntenünk, hogy kelet felé menjünk, ne pedig nyugatra, délre vagy északra. Ezután rengeteg hely van keleten, amit meglátogathatunk. Elmehetnénk Chicagóba, és onnan az autópályán Pennsylvaniába, amely elvezet Washingtonba, ahelyett, hogy New York felé haladnánk. Tehát nem csak egyetlen döntésről van szó, hanem döntések sorozatáról. De még ezek a fontos utazási döntések sem jelentenek mindent. Lehet, hogy utazás közben erős oldalszéllökést kapunk, amely megingatja az autót, és bár azt mondjuk, „New Yorkba megyünk”, ha nem korrigáljuk az autó haladási irányát, akkor könnyen az árokban találjuk magunkat anélkül, hogy bármilyen döntést hoztunk volna az árokba kerülésről. Figyelmetlenségünk és az úti céllal szembeni közömbösségünk azt eredményezheti, hogy az árokban kötünk ki.
Azt tapasztaltam, hogy Istennek oly sok gyermeke jól indult el a futás útján, de útközben valahol elakadt. Oldalszél fújt, vagy barázdás útszakaszba jutottak, és ahelyett, hogy Isten akaratához, mint életük legfőbb szenvedélyéhez igazodtak volna, tovább mentek, amerre a barázda vagy a szél vitte őket, és az árokban kötöttek ki. Mik ezek az árkok? A stagnálás árka, a várakozás árka, az elvesztegetett napok vagy évek árka. Ezért rendkívül fontos megérteni, hogy Isten szeretete az elveszett világ iránt olyan intenzív és állandó, hogy nem csak a pokoltól, a bűn okozta fájdalomtól, a szokások és magatartásformák rabságából eredő csalódástól és veszteségtől akar megmenteni minket; hanem meg akar menteni attól a frusztrációtól is, hogy napokat és éveket töltsünk azzal, hogy tisztességes, becsületes, igaz életet élünk, győzelmet aratunk, és élvezzük a megbocsátást, amely a halál után a mennybe visz minket, és csak később, amikor Őelé állunk, döbbenünk rá, hogy azok az évek elégtek, mert nem Isten szuverén akarata, terve és célja szerint éltünk. Isten nem akarja, hogy kárba vesszünk.
teljes igehirdetés letöltése magyarul:
forrás: http://www.parisreidheadbibleteachingministries.org/sermons.html
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 