T. Austin-Sparks
János 12, 1-5. “Jézus azért hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt ültek. Mária ekkor elővett egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábát és a saját hajával törölte meg. A ház pedig megtelt a kenet illatával. Ekkor azt mondta egyik tanítványa, Iskáriótes Júdás, Simon fia, aki készült őt elárulni: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták az árát a szegényeknek?
A János evangéliumában található szakaszok esetében az derül ki, hogy Mária valami nagyon értékes dolgot ajánl fel az Úrnak az imádatban, a magasztalásban és a szolgálatban. Nagyon úgy tűnik, mintha Júdás és a hasonló gondolkodásúak a filiszteusok helyét foglalták volna el, akik irigykedtek és féltékenykedtek. Őket és Júdást annak az anyagi értéke és drágasága foglalkoztatta, amit Mária az Úrra fordított, és amit az Úr kapott. Nagyon magasra tették az értékét. Persze, az ő szempontjukból a céljához képest túl sokat ért, több volt, mint az Úr maga; de Mária szemszögéből nézve ez egy nagyon csekély dolog volt az Úrhoz viszonyítva.
Ami ebben az igeszakaszban egészen világosan felszínre jön, az a drágaság, az értékesség, és az, hogy az Úr mindezt elismeri és értékeli. A kérdés az, hogy mi hozta ezt létre? Hogyan jött létre? Milyen módon jutott az Úr ehhez az értékhez, ehhez a gazdagsághoz, ehhez a drágasághoz? A választ Máriának az Úrral való kapcsolatának történetében találjuk. Ez a történet szomorúsággal, szenvedéssel, fegyelmezéssel, valamiféle rejtéllyel volt tele, amelyben a lelke összetört és meghasadt, mert nem értette a történteket. János ev. 11. része egy jó adag belső szenvedés, tanácstalanság és gyötrelem története. Kétségtelenül mély időszakon ment keresztül Mária. Életét nyilvánvalóan több mély időszak is jellemezte, és ezekből a mélységekből, ebből a szenvedésből, ebből a fegyelmezésből jött ki az, ami örökre fel van jegyezve Istennél, mint valami, amit értékesség és drágaság, gazdagság és bővelkedés jellemez; valami, amit a hústesti emberek megirigyeltek.
Mindig is így van, hogy a szenvedés, a nyomás, a gyötrődés útján jutunk az Úr szolgálatához szükséges erőforrások birtokába. Ezt aligha kell hangsúlyozni, túlságosan is nyilvánvaló tény, mégis szükséges rajta elmélkedni és elgondolkodni. Nem gépiesen, rutinból jutunk olyan erőforrásokhoz, amelyek valóban az Urat szolgálják. Soha nem szolgáljuk az Urat a puszta tanulás felhalmozásával. A szolgálat erőforrásai nem azok, amelyeket külsőleg gyűjtünk össze. Az Úr munkájához szükséges eszközök nem az elménk tevékenységének eredményei. Ami valóban az Urat szolgálja, az valami nagyon drága dolog, és a drága dolgokat soha nem kapjuk meg könnyen. Ha szellemi dolgokról van szó, akkor csak nagyon sok lelki szenvedés árán lehet hozzájutni. Talán szükség van egy kis áttekintésre, hogy mi is az, ami valóban az Urat szolgálja; mik azok az eszközök, amelyekkel az Úr valóban megdicsőül. Nem arról van szó, hogy mit mondtunk vagy mondunk az Úrról, mint valami megszerezhető dologról. Hanem arról, hogy mi jön ki abból a szenvedésből, amelyen az Úr maga enged keresztülmenni minket.
A János 11. fejezetének rejtélye az érintettek számára az volt, hogy az Úr olyan nyilvánvalóan nem akarta megakadályozni, hogy az a bizonyos bánat eljusson abba az otthonba. “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem”, és mégis tudjuk a teljesebb történetből – amelyet egy olyan tanítvány adott nekünk, aki ott volt, és amelyet csak sokkal később kaptunk -, hogy az Ő távolmaradása egészen szándékos volt. Közbeléphetett volna, és megakadályozhatta volna ezt a szomorúságot, de Ő szándékosan a másik utat választotta. Ez rejtély volt számukra, és tudjuk, hogy Isten velünk való útjainak rejtélye nagyon nagy szerepet játszik a szenvedés intenzitásában. Ő nem mond el mindent előre. Nem teszi csak úgy világosan elénk az egészet, és nem mondja: “Nos, ez az út így vezet; ha erre mész, ilyen lesz az eredmény”. Egyszerűen csak elkezd vezetni minket egy olyan úton, ami megmagyarázhatatlan, ami úgy tűnik, teljesen ellentétes az Ő természetével, nekünk pedig tovább kell mennünk. A vége az, hogy olyan gazdagság birtokába jutunk, amellyel szolgálhatjuk Őt, olyan gazdagság birtokába, amely úgy vonul be a szellemi krónikák könyvébe, mint valami, amit az Úr nagyon nagyra értékel. Ezek a szolgálat igazi erőforrásai, és végül is az Úr számára az igazi értéknek az a mértéke, amennyi az élet kínjaiból kipréselődik. A szellemi gazdagság és az Úr számára értékes javak így jönnek létre.
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 