Radu Gavrilut
Vasárnap délután M-n voltam. Tudjátok, van ott egy terem, ahol a testvérek összegyűlnek, azt a termet másra nem használják, csak alkalmakra. Bármilyen kicsi legyen is a terem, ha valaki tudja, hogy ezt a helyiséget másra nem használják, akkor az emberek gondolkozásában az a rendszer alakul ki, hogy ott csak így és így tehetünk, beidegződnek szokások.
Most, sok idő után egy testvérnőnek a lakásán gyűltek össze, és ott megnyíltak a testvérek. Csak egy dolgot szeretnék kiemelni. Volt ott egy testvérnő, aki elég félénk. Jóval később érkezett egy másik összejövetelről. Végighallgatta, a végén kicsit beszéltem vele, és elment. Öt perc múlva visszajött és azt mondta: „Nagyon tetszett nekem ezt a fajta összejövetel. Kérlek titeket, hívjatok meg máskor is, mert nagyon szeretnék még ilyen összejöveteleken részt venni.” Nem voltam meglepődve, de nagyon örültem annak, ami történt, hogy olyan testvérek is megnyílnak, akik addig nem tették. Persze benne van, hogy ilyen összejöveteleken is megszokottá válhatnak az dolgok. Lehet, hogy sok minden van, amiben tévedünk, de ez is hozzátartozik, hogy fokozatosan megtanuljuk, hogyan nyissuk meg szívünket és szánkat.
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 