Szüntelen vigyázzatok!

D. M. Panton: A nagy megmenekülés (The great escape), részlet

“Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” Lukács 21:36.

„Mindezek, amik bekövetkeznek” (Lk 21:36): mik ezek? Csodálatos és végzetes jelek: félelmetes és nagy jelek az égből (11. vers), jelek a napban, holdban és csillagokban (25. vers), az egek erősségei megrendülnek (26. vers), mert ezek lesznek a bosszúállásnak napjai (22. vers), az üldöztetések (17. vers) és a pogányok szorongásának (25. vers) napjai, amikor az emberek elhalnak a félelemtől (26. vers). „Akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Mt 24:21). Sohasem volt még ilyen rettenetes veszedelem, amelyből ennyire meg kellett volna menekülni.

A menekülés pedig lehetséges: „hogy kimenekülhessetek mindabból” (Lk 21:36, ÚF), „hogy elkerüljétek mindezeket” (Károli). Mivel a nyomorúság az egész világot érinti, a menekülés csakis fölfelé, a menny irányában lehetséges: „úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak” (35. vers). Egyetlen talpalatnyi biztonságos hely sem lesz az egész föld kerekén. Menekülni ezért az Isten Fiához lehet, aki „eljön a felhőkben hatalommal és nagy dicsőséggel” (Lk 21:27); mert „lehajtotta az eget és leszállt… lenyúlt a magasból, és felvett engem” (Zsolt 18:10,17).

„Csak azok, akik odaadóan figyelik és várják a Megváltó visszajövetelét, fognak először felvétetni” (Seiss).

A megmenekülés lehetősége mindig az állapottól függ: „Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek” (Lk 21:36, ÚF), „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek” (Károli). Ezek az Istentől származó szavak aligha jelenthetnek egyebet, mint azt, hogy ha valaki nem méltó, akkor lehetetlen a megmenekülés; és imádkozó éberség nélkül lehetetlen méltónak lenni: „szüntelen vigyázzatok és imádkozzatok.”

„Egyetlen parancsolat sem ennyire visszatérő, és nincs még egy, amely komolyabb hangsúlyt kapna” (Alford): mert a megmenekülés nem a hithez kapcsolódó kiváltság, hanem a szentséghez kapcsolódó jutalom, melynek elvárt mértékét egyedül Isten tudja. „Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok” (Mt 24:40-42). „Urunk arra utal, hogy szeretett gyülekezetének egy részéről továbbra is Pásztorként fog gondoskodni itt a földön, amíg el nem pusztítja »a gonoszt« szájának leheletével” (Tregelles).

A „vigyázzatok” a Biblia egyik legátfogóbb jelentésű szava. Vigyázzatok magatokra; figyeljétek a világválság kibontakozását; éberen várjátok a Királyt; törődjetek Krisztus legmagasztosabb érdekeivel; vigyázzatok, hogy ne hagyjátok a lehetőséget elszállni; törődjetek a haldokló lelkekkel; legyetek résen a Sátánnal szemben; figyelmezzetek Istenre. A vigyázás égető éberség, feszült figyelem, amely minden képességet igénybe vesz Istenért. De emellett ott kell lennie külön még egy imádságnak is: „kérvén, hogy méltókká tétessetek, hogy kimenekedhessetek” (Lk 21:36, angolból).

A vigyázás minden erőnket igénybe veszi Istenért, az imádság Isten minden erejét kéri értünk. De még ennél is többet jelent: a vigyázás Istennek szenteli munkánkat, az imádság által pedig Istennek szenteljük magunkat. Hudson Taylor, akinél a 19. században senki sem végzett nagyobb munkát Krisztusért, és (szerintem) kevesen jártak Istennel szorosabb közösségben, ezt mondta a testi hívőkről: „Megfeledkeztek Urunk Lk 21:34-36-beli figyelmeztetéséről, és ezért nem is fogja méltónak találni őket arra, hogy kimenekedhessenek; nem hagytak mindent kárba veszni, és ezért nem is juthatnak el arra a feltámadásra, amely még Pál számára is kétséges volt, hogy részesülni fog-e benne. Mély meggyőződéssel kijelentjük, hogy nem minden hívő fog eljutni arra a feltámadásra, hogy így találkozzon az Úrral a levegőégben.” Mennyivel biztonságosabb törekedni rá, mint tényként feltételezni!

Isten teljes gyülekezetében visszhangoznia kellene tehát a figyelmeztető szónak. Miért?

1. Mert „ha a hitem helytelen, meg kell változtatnom; ha a hitem helyes, hirdetnem kell másoknak” (Dr. Whately). Ha visszatartjuk a figyelmeztetést, akkor éppen attól az igazságtól raboljuk meg a Gyülekezetet, amely megszabadíthatná őt a veszedelemtől.
2. Mert nem is lehetne ennél erőteljesebb váltókart elképzelni, amely természetes restségünket át tudná fordítani. A tények sokkal jobban ösztönöznek, mint akár egy könyvtárnyi intelem. A hívők eljövendő ítélete ugyanis különösen a testünket célzó kijelentés, és mint ilyen, sohasem lesz népszerű. Sőt, éppen ez a heves ellenállás bizonyítja rendkívül meggyőzően a kijelentés igazságát. Káleb és Józsué élete kockáztatásával (4Móz 14:10) tett bizonyságot az eljövendő királyságról, valamint arról, hogy az engedelmesség és a hit szükséges az abba való bemenetelhez. Az Úr is beszél arról, hogy az a szolga, aki nem bizonyult méltónak a jutalomra, ugyanaz, akinek a türelmetlensége üldöztetést indít el (Mt 24:49). Nem csoda, hogy akik lekicsinylik a rájuk bízott feladatokat, nem is tudják majd teljesíteni azokat.
3. Mert a veszedelem, bármennyire küszöbön álljon is, még nem kezdődött el. „A langymeleg laodiceabeliek felébredhetnek, mielőtt még túl késő lenne: Krisztus az ajtó előtt áll” (G. H. Pember). A Királyság feltételeinek teljesítésével együtt jár az abba való belépés csodálatos bizonyossága. „Veszedelmes idők következnek ránk; hadd lehessek olyan, aki szüntelen vigyáz és imádkozik, hogy méltónak találtassam arra, hogy elkerülhessem mindazokat, amelyek be fognak következni, és megállhassak az Embernek Fia előtt!” (John Wilkinson). „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Mk 13:37).

forrás: D.M. Panton: The Judgement Seat of Christ, The Great Escape