Izsáknak újra ki kell ásnia Ábrahám kútjait

Részlet Erich Sauer A hit versenypályáján c. könyvéből:

[…] A közösség életében is minden kifáradás felett győzelemre kell jutni. Isten Gyülekezetében mindig újra megfigyelhető, hogy amikor nemzedékek váltják egymást, majdnem mindig szellemi válság is bekövetkezik. Különösen az ébredési mozgalomra következő harmadik generáció mondott már sokszor csődöt belsőleg, és vesztett el értékes szellemi erőket és ismeretbeli kincseket. Már az Ószövetségi történetben is fel lehet ezt ismerni. „És a nép szolgált az Úrnak Józsué minden napjaiban (első generáció) és a vének napjaiban, akik Józsué után éltek (második generáció), akik az Úrnak egész nagy munkáját látták, amit Izraelért tett… És ez az egész nemzedék atyáihoz takaríttatott. És másik nemzedék támadt utánuk (harmadik generáció), amely nem ismerte az Urat és cselekedeteit, amiket Izraelért tett… és ezek elhagyták az Urat, atyáik Istenét, és szolgáltak más isteneknek” (Bírák 2:7, 10, 12).
Milyen rendkívül komoly dolog ez! Ne ringassuk magunkat hamis biztonságban! Egyetlen ébredési mozgalom sem kapott garanciát arra, hogy állandóan fiatalosan friss marad.

Az egész Zsidókhoz írt levél tulajdonképpen egy ilyen nemzedékváltással kapcsolatos krízisből nőtt ki, Isten Szellemének intő felhívása és ébresztése a második generációhoz, hogy erősen megtartsa életében és bizonyságtételében az első generáció hitvallását. Mert a krízis nem jelent feltétlenül katasztrófát! A kísértések alkalmasak a győzelemre. Új időknek, új embereknek mindig közel van a soha meg nem öregedő, örökké élő és mindig jelenvaló Krisztus mindig új, friss ereje. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz!” (Zsid. 13:8). „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik hirdették nektek az Isten beszédét, és figyelvén életük végére, kövessétek hitüket” (Zsid. 13:7). Ez azt jelenti: emberek mennek, generációk szállnak sírba, az előző hívők vezetői nincsenek már itt. De KRISZTUS marad! Ő marad a nemzedékek jövése-menése folyamán Gyülekezetének kősziklája. Fölötte áll a helyzetek és személyek minden alakulásának és változásának. Ő az összekötő kapocs a nemzedékek között, a tegnap és a ma között az Ő népe történetében. Krisztusban Gyülekezetének élettartama ugyanaz évszázadokon át. A hitben elöljárók és vezetők halála által Isten népének tulajdonképpeni életéből és hitéből, amire épül, a legkevesebb sem vész el. Vagy ahogyan John Wesley emlékkövén olvastam a Westminster apátságban: „Isten eltemeti munkásait; de munkája megy tovább!” Ezért nem fáradunk el, hiszen az Úr itt van!

Krisztus szolgáit ezen a világon börtönbe vetik, „Megköveztetnek, szétfűrészeltetnek, kínpróbát szenvednek” (Zsid 11:37), de mindig újra megtapasztalják tüzes kemencébe vetett férfiakkal együtt: Valaki velük van, aki a mennyből jött, aki ha nem is mindig külsőleg, de belsőleg mindenképpen megtartja és képes sértetlenül megőrizni őket. „Akik Őreá néznek, azok felvidulnak (ragyognak)”. „Mindezekben felettébb diadalmaskodunk Azáltal, aki minket szeretett” (Róma 8:37.

Mindez rendkívül bátorító, de egyszersmind szent ösztönzés is nekünk. Mert ha ez így van, a mi Megváltónk ilyen sziklaszilárdan áll, akkor a szívünkben is erőssé kell lennie. Krisztus népével marad, ezért kell népének is Nála maradnia! Az ifjú nemzedék kétszeres komolysággal hallja meg: Hűségre van szükség a hűség után. Isten hűséges szolgáinak hazaköltözése szent elkötelezettséget ró azokra, akik itt maradnak.

Amikor Ábrahám élete végén fiának, Izsáknak menyasszonyt akar szerezni, ezt mondja a szolga: „Hátha nem akar a leány eljönni velem ebben az országba, visszavigyem a te fiadat oda, ahonnan kijöttél?” (1Móz. 24:5). Ekkor Ábrahám így felel, szinte érezni akaraterejét és érzései lendületét: „Vigyázz, vissza ne vidd oda az én fiamat!”
Ne vidd vissza! A hit ősatyja a jövendő generációtól megkívánja, hogy gyakorlatilag elismerje az elhívás visszavonhatatlanságát. A második vagy harmadik generációnak nem szabad visszavonnia, amit ez első generáció hitben kiharcolt. Bizonyuljanak a gyermekek méltónak szellemi atyáik hitéhez és odaszánásához. A következő nemzedékeknek hűséggel kell hitbeli őseik örökségét gondozniuk.

Néha panaszkodunk, és sajnos nem mindig alaptalanul, hogy hiányzik belőlünk, gyülekezetünkből és általában Isten népéből a belső elevenség. Beismerjük, hogy híjával vagyunk az ébredés szellemének, hogy az előző évszázad utolsó két évtizede és a mostani első évtizede elevenebb volt, hogy akkor sokkal több ember ébredt fel a halál álmából, mint ma, hogy voltak a személyes és nyilvános keresztyén életnek vezetői és pásztorai, akikhez hasonló lelkületűeket ma sajnos nem találunk. És mi várjuk, valószínűleg imádkozva, hogy az Úr ébredést ajándékozzon. Végül is, szinte úgy tűnik, mintha Isten lenne az oka, hogy nem jutunk igazán előre, mert hát nem hallgatja meg imádságainkat!

Pedig egészen másként áll a dolog!

Sehol sem mondja nekünk a Biblia, hogy várnunk kell ébredésre. Ébredéseknek kell lenniük: de Isten gyermekeinek nem várakozó álláspontra kell helyezkedniük velük szemben. A Szentírás sohasem teszi a jövőbe gyakorlati megszentelődésünk idejét, és bizonyságtételünk idejét. Olyan Megváltót mutat nekünk, aki ma és most akarja gyümölcsözővé tenni az életünket és betölteni hathatós erőkkel. Mert még akkor is, ha az ébredés néhány év múlva jönne – és adná Isten, hogy hamarabb jöjjön – mit tennénk addig a közbeeső időben? Nem, nekünk nem szabad megfeledkeznünk a máról! A múlt emlékezetünkben van, a jövőre várakozunk, de amink van, az a MOST! „Uralkodni a másodperc felett, uralkodást jelent az életen”. És ha ma nem szolgálsz az Úrnak, nincs rá semmi kilátás, hogy holnap meg fogod tenni.

Ha te már felébredtél, másokat is ébreszthetsz és így itt is, ott is, belsőleg elevenné lett keresztyének kis seregei keletkeznek, kicsi középpontok, melyekből a fény tovább terjed. Te is tartozz ezekhez. Éppen téged akar az Úr felhasználni, ha talán külsőleg nem látszol is különösen fontosnak. És egyszer az örökkévalóságban bizonyára csodálkozol majd azon, mennyi isteni áldás áradt szét a te életedből, amikor megmaradtál Krisztusnak átadottnak, felébredtnek és ébernek. Isten ezt akarja! Akard hát te is. Akard most! És – imádkozva és harcolva – cselekedj!
Izsák történetében olvassuk: „Izsák újra kiásta azokat a kutakat, amelyeket atyjának, Ábrahámnak napjaiban ástak, és amelyeket Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek és ugyanazokkal a nevekkel nevezte, amivel atyái nevezték” (1Móz. 26:18). Szellemi értelemben ez a mi helyzetünk. Hívő atyáink „kutakat” ástak és névvel nevezték el őket. Isten Igéje kútja, az imádság kútja, a hívők közösségének kútja, a vidám bizonyságtevő szolgálat kútja, a misszió kútja – mind mennyei források voltak, amelyekből merítettek, és amelyek személyes hitéletüket és gyülekezeteik életét felüdítették és mindig frissen tartották.

Ekkor azonban haza takaríttatott az első generáció. És jöttek a „filiszteusok” – a bűn, világiasság, testvérviszály, lustaság, Isten Igéje és munkája iránti közöny, gyávaság a bizonyságtételre, az áldozatkészség és missziói lendület hiánya – és atyáik „kutjait” betömték. A hitélet szárazzá lett, imádság nélkülivé, a bizonyságtétel gyümölcstelenné, a gyülekezeti élet lanyhává, a hagyományok görcsösen kötözők lettek, a látókör megszűkült: ez most a helyzet.

Mi legyen hát?

Újra kell ásnunk atyáink kútjait. Újra meg kell tanulnunk imádkozni, mint atyáink imádkoztak! Újra bizonyságot kell tennünk, mint ők! Újra áldozatot kell hoznunk! Újra szeretnünk kell testvéreinket, mint ahogy ők ápolták a szentek közösségét. Helyünk ne maradjon üresen. Ne hiányozzék missziói adományunk. Imádságunk legyen rendszeres és valódi. Szánk ne maradjon néma. Újra Krisztus bizonyságtevőivé és lélekmentővé kell lennünk, mint az előző hitbeli generáció volt, amely kétségtelenül szintén látta meglevő tökéletlenségeit, nyomorúságait, de Isten mentő munkáját is.

„Izsáknak” újra ki kell ásnia „Ábrahám” kútjait. Akkor új élet árad majd gyülekezeteinkbe, mélységesen, gazdagon teljesedik be az Írás ígérete: „Szüntelenül vezetni fog téged Jahve, lelkedet megelégíti szárazságban is, csontjaidat megerősíti. És olyan leszel, mint a vízforrás, amelynek vize el nem fogy. És akik tőled származnak, megépítik a régi romokat. Fel fogod állítani a letűnt nemzedékek alapjait és neveznek romlás építőjének, lakhatóvá tett utcák visszaállítójának” (Ézs. 58: 11-12).