Részlet Lothar Gassmann Mégis van jövőnk című írásából:
Izraelnek kevés barátja van a világban. Az ENSZ aligha hagyta volna jóvá 1948-ban a zsidó állam megalapítását, ha előzőleg a zsidók nem hoztak volna mérhetetlen nagy véráldozatot a Holocaustban. Akkoriban még éber volt a világ erkölcsi lelkiismerete Izraellel szemben, ha nem is oszthatatlanul. A következő évtizedekben azonban az ENSZ szinte mindig túlnyomó többségben leszavazta Izraelt, mindenekelőtt a palesztin konfliktus kapcsán.
Soha senki sem várhatja, hogy a zsidók majd ismét engedik elűzni magukat atyáik földjéről, ahogyan azt mindenekelőtt számos arab ország követeli. Újra meg újra fellángol az ősi ellenségeskedés Izsák és Izmael, a zsidók és az arabok között (vö. 1Móz. 16. rész). Ehhez járul az a konfliktus, hogy Jeruzsálem nemcsak a zsidók és keresztyének szent városa, hanem a moszlimoké is. A zsidók és az arabok közti ellenségeskedés félő, még akkor sem fog megszűnni, ha találnak a palesztinkérdésre egy minden felet kielégítő megoldást. Túlságosan mélyen él a gyűlölet a választott néppel szemben.
Ugyanaz a gyűlölet ez, amely Hitlert eltöltötte. Ez a gyűlölet jellemezte minden évszázadban az antiszemitizmust. Ez a gyűlölet csendült ki Szaddám Husszein iraki diktátor szavaiból és tetteiből, amikor az 1991-es öböl-háborúban Izraelt rakétákkal lövette, és aki a zsidókat a tengerbe akarta kergetni. Magát az újra eljött Nabukodonozornak érezte, és újra fel akarta építeni Babilont. Az, hogy a mai Iraknak az utolsó eseményekben még végzetes szerepe lesz, kitűnik a Jelenések 9:13-15-ből, és a Jelenések 16:12-ből. Itt ítéletvégrehajtó angyalokról van szó, akiket megkötöztek az Eufrátesznél (tehát a mai Irakban), és akik utat készítenek az antikrisztusi sereg számára. Azon a területen, amelyen a paradicsomi történet szerint (1Móz. 1-3. fejezetek) az emberiség bölcsője ringott, ott mehet végbe az előkészület az emberiség pusztulására is.
Szaddam Husszein kétségkívül előfutára volt ezeknek az antikrisztusi akcióknak. Hogy az idők végén egy Izrael-ellenes szövetség létre fog jönni, arról számos helyen tanúskodik a Biblia.
Az Úr Jézus visszajövetele előtti utolsó csata az ún. „Harmagedóni csata” lesz. Ez az ítélet hatodik poharának idejére esik. Azt olvassuk a Jelenések 16:12-16-ban: „A hatodik is kiöntötte poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja. És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek.”
Harmagedón már régóta előre veti árnyékát. De mindezekben a háborúkban Isten Izrael fölött tartja kezét: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja” – mondja a Seregek Ura (Zak. 2:8).
Arról, hogy a népek csatájában, a jövőbeni világháborúban Izrael milyen szerepet fog játszani, szintén a Zakariás 12 -ben olvasunk: „Íme, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülötte való népnek; Júdának is az lesz, mikor ostromolják Jeruzsálemet. És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; aki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyűl ellene a föld minden pogánya.”
Ebben az időben Izrael fölismeri majd Jézust, mint Messiását: „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és könyörgés Szellemét. Rátekintenek arra, akit átszegeztek” (Zak. 12:10). Ezt Zakariás próféta írja mintegy 550 évvel Jézus Krisztus kereszthalála előtt (vö. János 19:34), és évezredekkel az utolsó idők eseményei előtt.