Egy másik dolog, ami szellemi tisztánlátásunkat akadályozza az, ha elsősorban önmagunk érdekeit tartjuk szem előtt.
Kategória: Egyéb
Szűrők által homályosan: 1. rész – a tanítás-szűrő
A szellemi tisztánlátás különböző akadályairól szól az itt következő sorozat. Ilyen akadályok lehetnek a tanítások, melyek eltakarják előlünk Krisztust.
Source / Forrás: Impaired Vision Through Filters: Part I – The Teaching Filter
Tizennyolc éves voltam, amikor kiderült, hogy a szürkehályog egy ritka fajtája van mindkét szememen. Ha valaki nem tudná, a szürkehályog a szemlencse elhomályosodása, amely végül akár vaksághoz is vezethet. Két okból volt ez nagyon különös: az egyik, hogy nagyon fiatal voltam még ahhoz, hogy egyáltalán bármilyen szürkehályogot is kapjak, a másik, hogy ez a betegség olyan ritka fajtája volt, amelyet általában csak akkor kap valaki, ha villámcsapás érte! Az orvosom úgy döntött, várjunk a műtéttel, amíg idősebb nem leszek, mert akkor a szem állapota ideálisabb a beavatkozáshoz. Harmincöt éves koromig vártunk tehát, s közben annyira elhomályosodott a szemem, hogy sötétben már nem is volt szabad vezetnem. Amikor az egyik szememen végre elvégezték a műtétet, ég és föld volt a különbség. Fogalmam sem volt róla, mennyire elhomályosult a két szemlencsém, és most össze tudtam hasonlítani a műtött szemet…
View original post 529 további szó
“Tövis adatott a testembe” – a terhek áldásai
Bátorító, vigasztaló szavak! Köszönjük a fordítást!
Kevés olyan ember van, akinek ne lenne valamilyen testébe vájódó „tövise”. Van, aki a beszédében akadályozott, más a látásában, megint másnak pedig a hallásával vannak gondjai. De lehet sántítás, vagy valamilyen lassú lefolyású, de gyógyíthatatlan betegség is; alkati félénkség vagy túlzott idegesség; valamilyen testi deformáció, esetleg nehéz természet. Lehet „tövis” az otthon is, ha az hideg, szeretetlen, ellenséges; de lehet egy szeretett ember életében megjelenő szomorúság vagy erkölcsi bukás; esetleg egy hamisnak bizonyult barátság vagy egy viszonzatlan szerelem miatti keserű csalódás is. Kinek ne lenne meg a maga „tövise”?
Sosem szabad elfeledkeznünk róla, hogy bizonyos értelemben a „tövisünk” a „Sátán angyala”, aki a tövissel ártani akar nekünk, háborgatni a békességünket, megrontani bennünk az isteni szépséget, megtörni a Krisztussal való közösségünket. Másfelől azonban, Magának Krisztusnak a szerető szándéka is benne van ebben a tövisben. Azt akarja, hogy áldás legyen a számunkra. Azt szeretné, ha megtartana bennünket alázatban – és megóvna a…
View original post 187 további szó
Zarándok gyülekezet – E.H. Broadbent
Részlet a könyvből – 3. fejezet: Paulinusok és Bogumilok (52-55 oldal)
PDF formátumban letölthető itt: Zarándok gyülekezet
„Krisztus tanítványai minden időben kifejezésre juttatták, hogy az egyház és állam uniója ellentétben áll a Szentírás tanításával. Az egyház az államhatalmat mindig arra használta fel, hogy elnyomjon minden más véleményt, és szembeszálljon azokkal, akik vonakodtak követeléseit teljesíteni. Elég sokan voltak olyanok, akik közömbösségből, félelemből vagy érdekből engedtek a nyomásnak és legalábbis látszatra behódoltak az egyháznak. Azonban mindig akadtak olyanok, akik ellenálltak és nem engedtek a kényszernek, hűek maradtak Krisztus igéihez, és az apostoli gyülekezet mintája volt a szemük előtt. Ezeknek az osztályrésze állandó üldözés volt.
A Nagy Konstantin utáni korszak története arról tanúskodik, hogy a birodalom nyugati és keleti felében a papság hatalomvágya és elvilágiasodása egyre növekedett, míg végül is maguknak követelték a teljes uralmat az emberek tulajdona és lelkiismerete felett. Módszerükhöz tartozott a csalás és a határtalan erőszak. A történelem itt-ott arra…
View original post 1 225 további szó
„Pihenünk a seprőnkben”? – Michael Clark
Köszönöm ezt a gyakorlatias üzenetet!
Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark
http://awildernessvoice.com/lees.html
PDF formában letölthető az 1. és 2. rész együtt: Pihenünk a seprőnkben
1. rész
Gyakran szívesebben „hallunk” egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról. Az edényben időzni és csak „pihenni a seprőnkben” ez a dolog lényege. A rossz dolgokat meghalljuk, de nekünk Jézus Szellemét kellene meghallani. Hasonlók vagyunk Moábhoz: megtagadjuk, hogy edényből edénybe töltsenek bennünket. Ellenállunk, hogy kijöjjünk a megszokás fogságából és vállaljuk az új edénnyel járó próbákat. Ennek eredménye az lesz, hogy sosem kerülünk megtisztítva a Mester asztalára.
Mostanában a borkészítés folyamatát tanulmányoztuk. Jeremiás beszámol arról, hogy a bort úgy tisztítják, hogy az egyik edényből a másikba töltik át. Isten az Ő igéjében Moábbal vitázott, mert a „seprőjében pihent”.
„Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az ő seprejében, és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el…
View original post 1 987 további szó