Két kérdés a kijelentésről

Radu Gavriluț

Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól?

elhangzott: 2020. 11. 18-án

Azon gondolkoztam, hogy a Bibliában megfigyelhetjük, Isten hogyan szólt az egyes emberekhez, ők hogyan válaszoltak Isten hívására, és utána hogyan követték Őt. Sokszor megkérdezik tőlem, és magam is meg vagyok győződve, hogy nekünk is óriási szükségünk van arra, hogy kijelentésünk legyen az Úrtól.

Legutóbb, amikor Péterről olvastunk, láttuk az ő különböző reakcióit, hogyan válaszolt, és hogyan beszélt olyan dolgokat, amiket Isten nem mondott neki. De az embernek nagyon gazdag a képzelete, és vágyik arra, hogy tegyen valamit az Úrért. Pétert pedig annyira lenyűgözte, amikor ott a hegyen meglátta Mózest és Illést, Péter pedig így szólt: „Uram, szeretnék három hajlékot építeni!” Mire az Úr: „Péter, ki mondta neked, hogy építs három hajlékot?” Valahányszor pedig az Úr így szólt hozzá, Péter megláthatta: ez én vagyok, ez nem az Úr. Az Úr nem mondta nekem, hogy készítsek három hajlékot. Hatalmas dolog ez, hogy valóban láthassunk, és megláthassuk: ez én vagyok, és nem az Úr. Mert a Bibliában meg van írva: „Minden, ami nem hitből van, bűn az.” Nagyon sok olyasmit teszünk, amiről azt hisszük, hogy jó, de csak, ami hitből van, az lesz elkönyvelve Istennél. A többi nem csak hogy haszontalan, de bűn is.

Sok testvér megkérdezi: Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Mert kijelentés nélkül az ember semmit nem lát. Mondasz valakinek valamit, megfeddesz valakit, de csak azért, mert azt hiszed, hogy így kell tenned. Te magad levonsz egy következtetést, hogy biztosan így kell tenned. Nem biztos! Csak akkor biztos, ha az Úr mondta neked, hogy ezt tedd. Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Vannak valamilyen speciális feltételek, vagy valamilyen általános feltétel?

Testvérek, tudjátok, szerintem mi a legfontosabb dolog ebben a tekintetben? A dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak Ur városában, és igen jelentőségteljes szavakat mondott neki: „Menj ki innen” – ő pedig kiment. Igaz, tétovázott valamennyit, és nem értette meg teljes mértékben Isten elhívását, de nem ez volt a probléma; itt arról volt szó, hogy engedelmeskedik-e az Úrnak. Ő pedig engedelmeskedett. Hosszú utat tett meg, azután sokáig Háránban maradt, míg apja, Táré meg nem halt. Akkor pedig az Úr újra közeledett hozzá.

Mi a feltétele, hogy az Úr kijelentést adjon? Az, hogy engedelmeskedjünk, ha Ő mond valamit. Másképp nem ad kijelentést. Ha valaki úgy éli le az életét, hogy a saját útjaiban jár, a saját kedve szerint, akkor nem lesz része kijelentésben. Testvérek, kijelentés nélkül nincs semmi, kijelentés nélkül nem értünk semmit. Mert vannak dolgok, amikről azt hisszük, hogy értjük. Sok mindenről beszélünk, és azt állítjuk, hogy van látásunk róla. Van látásod a gyülekezetről? Igen, megláttam, mit jelent a gyülekezet! Sok testvértől hallottam már ezt. De tudjátok, legelsősorban mit jelent, hogy meglássuk a gyülekezetet? Meg kell látnunk a Főt, Krisztust. Krisztus a Fő. Ő a gyülekezet Feje, Nélküle nincs gyülekezet. Ismernünk kell Krisztust mint Urat. Ha nincs kijelentésünk, nem kapunk semmit, és nem értjük. Testvérek, kijelentések sorozata nélkül az életünkben nagyon gyengék vagyunk.

Emlékszem, hogy egyszer hallgattam valakit a rádióban, aki nagyon felkészült volt. És miközben beszélt, arra gondoltam: ez az ember nem látott, csak tanulmányozott. Nem látta meg azokat a dolgokat, amikről beszélt. Ahhoz, hogy meglássam, mi a gyülekezet, először Krisztust kell megismernem, a gyülekezet Fejét. A másik fontos dolog pedig, hogy meglássam: én egy tag vagyok, egy tag pedig korlátozott. Korlátozott vagyok, és függök a többi tag működésétől. Nem én vagyok a fej. Az életnek rajtam keresztül kell áradnia mások felé, és ez frissességet, felüdülést hoz. Az ilyen helyen áldás van.

Azt láttam tehát, hogy amikor Isten elkezdett munkálkodni, és Ábrahám engedelmeskedett, a kijelentések folyamatosak lettek Ábrahám életében. Egész addig, míg végül Isten azt mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok – Sodoma és Gomorra elpusztítását?”

Tehát, testvérek semmi több nem szükséges, csak az, hogy engedelmeskedjünk, hogy figyeljünk az Úrra. Ez sokszor nagyon nehéz, mert nekünk megvannak a saját elképzeléseink. Most, mikor úton voltunk, mondtam valakinek, hogy Napóleon győzelmének a titka a támadás volt. Mi inkább megvárjuk, hogy valaki arcul üssön, mint hogy azt mondjuk: testvér, nem jó dolog az, amit teszel. Félelemmel és rettegéssel – vagy ahogy a Péter levelében van: szelídséggel és félelemmel. Nekünk azt kell tennünk, amit az Úr mond. Lehet, hogy nehéz körülmények között élünk, és úgy gondoljuk: Tűrnöm kell, el kell viselnem ezeket a nehézségeket. De nem tudunk az Úrhoz menni és megkérdezni Őt: „Uram, mit mondasz Te nekem erre a helyzetre vonatkozóan?” Pedig, ha az Úr szólna hozzánk, akkor áldásban lenne részünk.

Ábrahám valahányszor tett egy lépést előre, és engedelmeskedett az Úrnak, az Úr megáldotta őt. Gondoljunk csak arra, amikor elvált Lóttól, és megmondta neki azt, amit az 1Mózes 13-ban olvasunk, onnantól kezdve az élete egyenes vonalban haladt előre. Ábrahám valóban engedelmeskedett az Úrnak, és Isten megáldotta őt. Attól kezdve az élete gyors léptekben haladt előre. Mi egy egész életen át egy helyben topoghatunk, és nem látjuk, hogy valójában nem engedelmeskedünk az Úrnak, és nem tesszük azt, amit tennünk kellene. Emiatt pedig semmilyen kijelentést nem kapunk Tőle.

Utazásunk során találkoztam egy testvérrel, aki látva a kereszténység mostani helyzetét, el volt csüggedve. Vagy mi talán a mellettünk lévő testvérek miatt vagyunk elcsüggedve. Megkérdeztem ezt a testvért: Gondolod, hogy Isten kezéből kicsúszott a helyzet felügyelete? Nem! Pál a börtönből írt Timótheusnak, és sok valós dolgot ír le, ami akkor történt, például a 2Timótheus 3-ban. Ott valóban nehéz, súlyos dolgokat láthatunk. De Pál a következőket mondta Timótheusnak: „Te pedig láttad, követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet”. Láttad, én hogyan járok, hogyan élek. Tehát Isten nem veszítette el a kontrollt a dolgok felett. Ő vár, ahogy a 2Korinthus 3-ban olvassuk, hátha valakinek a szemeiről lehull a lepel, és látni kezd. Nem kell sem jobbra sem balra néznünk, hanem azt kell tennünk, amit az Úr is tesz. Ne bátortalanodjunk el amiatt, amit magunk körül látunk. Bennünk megvan ez a hajlam, hogy az emberekre nézzünk, és elcsüggedjünk. Lehet, hogy pillanatnyilag egy testvér elbátortalanodik, de ez nem jelenti azt, hogy így is marad.

Mikor megyek a városba, a forgalomban egyes helyeken nagyon sokat kell várni, míg valaki kienged. Miután valaki kienged, elhatározom, hogy hasonló helyzetben én elsőbbséget fogok adni másoknak. Nem úgy járok el, ahogy ők jártak el velem, hanem mindenkit kiengedek, akit lehet. Ezt jelenti, hogy meglássam, hogy nekem mit kell tennem. Ha mások megterhelve, elkeseredetten, szomorúan jönnek az alakalomra, nekem úgy kell jönnöm, hogy életet hozzak. Én más akarok lenni. Nem akarok ilyen lenni. Nem az összejövetelen akarok felüdülést nyerni. Én az alkalom előtt akarok felfrissült lenni, mert az alkalom után mindenki felfrissül, de én az alkalom kezdete előtt már ilyen akarok lenni.

Felolvasok néhány igeverset, és mondjátok meg, hogy ezekben az igeversekben találjátok-e nyomát az elcsüggedésnek. Nagyon nehéz időszak volt ez, amelyben Pál élt. Börtönben volt, és ezt a levelet írta Timótheusnak. Pál jobban látott mindent, mint mi mindnyájan. Látta azokat a körülményeket, amik akkor voltak. És mégis, azt mondja a 2TIm 4,17-18-ban: „de az Úr mellettem állott, és megerősített engem, hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok, és megszabadultam az oroszlán szájából. És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettől, és megtart az ő mennyei királyságára, akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.”

Van bátorítás. És a mi szívünkben meg kell szülessen az a vágy, hogy fenntartások nélkül kövessük az Urat, hogy átadjuk magunkat Neki, hogy Ő tudjon munkálkodni. Mert másképp mi is elcsüggedünk, látva azt, ami történik körülöttünk. Tehát ez a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól: kövessük Őt, engedelmeskedjünk Neki. És akkor, még ha nehéz helyzetek jönnek is, Ő ott lesz mellettünk.

Láttátok, mi történt Lóttal. Neki nem volt kijelentése. Nagyon sokat veszített. Az angyalok egész éjjel sem tudták kihozni a házból, csak mikor már hajnalodott. Alig tudták rákényszeríteni, hogy kijöjjön a házból. Ennek tanulságnak kell lennie a mi számunkra. Imádkozzunk őszintén az Úrhoz: „Uram, nem szeretném, hogy a szívem dolgokhoz kötődjön. Nem akarom, hogy bármihez kötődjek Te kívüled.” És ha így teszünk, meglátjuk, hogy az Úr megáld. Jönni fognak a kijelentések, és olyanok leszünk, ahogy Sámuelről mondták: a látó. Mi is, mikor látunk, látók vagyunk. De ha nem látunk, összezavarodunk, tévelygünk. Az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy azok legyünk, akik teljes szívvel követik Őt. Ámen.

Kinek ad az Úr kijelentést?

Radu Gavriluț

elhangzott: 2025. 11. 28-án

Fontos dolgot szeretnék mondani. Mikor valaki megtér az Úrhoz, ez valami mennyei kell, hogy legyen, olyan értelemben, ahogy Lídia hallgatta Pált, és az Úr egyszer csak megnyitotta a szívét, hogy megérthesse, mit mond Pál. És ez nem azt jelenti, hogy ha te megtértél az Úrhoz, akkor már nem szükségesek ezek a mennyei beavatkozások az életedben. Elmondom, hogy mit jelent ez a mennyei beavatkozás: ez a kijelentés, vagy ahogy az Ószövetségben olvashatjuk: megjelent az Úr. Tehát, az Úr megjelenik valakinek, aki nehéz helyzetben van. És azokból a kritikus helyzetekből nem tudsz másként kijönni, csak ha az Úr kijelenti Magát neked.

Ha vesszük például Ábrahám életét, Isten megjelent Ábrahámnak, mikor ő Ur városában élt, és azt mondta neki: „Menj ki a te földedből, a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából arra a földre, amelyet én mutatok néked.” Tehát, ez teljesen megváltoztatta Ábrahám életét. Isten dicsősége megjelent neki, és ő elindult ebbe az irányba. Ha egy keresztény, aki megtért az Úrhoz, és nem kap folyamatosan kijelentést az Úrtól, akkor elvész, egyszerűen eltévelyedik.

Miután bement az országba, azt mondta neki Sikemben: 1Mózes 12,7: „és megjelenék az Úr Ábrámnak és monda néki: a te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak, aki megjelent vala néki.” 1Móz 13,14-17: „az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutána elválék tőle Lót: emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná teszem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében, mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám [Így vonult tovább Abrám a sátraival], és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebromban van, és oltárt építe ott az Úrnak.” Tehát testvérek, azt láthatjuk, hogy az Úr megjelent Ábrahámnak, végig az úton. Ha valakinek nincs kijelentése az Úrtól, nem tud előre menni.

Kinek jelenik meg az Úr? A keresztények többségének nincs kijelentése. Ha megkérdezed, hogyan tértek meg az Úrhoz, nagyon világosan el tudják mondani, de miután megtértek, nincs egyetlen kijelentésük sem az Úrtól. Mert a kijelentés olyan dolog, ami megérinti az életedet, és attól kezdve nem lehetsz ugyanaz, aki voltál. Miután megtértem, nagyon szerettem volna olyan lenni, amiyennek gondoltam, hogy egy kereszténynek lennie kell, de nem sikerült. És nagyon el voltam keseredve emiatt, hogy nem tudtam úgy élni, ahogy kellett volna. És valahányszor elbuktam, mindig ott volt bennem ez a vágy, hogy a következő alkalommal figyelmesebb leszek. Úgy gondoltam, hogy el kell, hogy jöjjön az a nap, mikor nem én, hanem az Úr lesz látható az életemben. Így mentek a dolgok, míg egy nap mentem az utcán, és találkoztam egy testvérrel, akit sokan közületek ismernek. Ez 1976-ban történt. Miközben beszélgettünk, egy furcsa érzésem volt, de nem tudtam mi történik. Az a testvér semmit nem vett észre, mert nem mondtam neki, hogy mi történik velem, és nem is tudtam volna elmagyarázni, hogy mi történt, csak azt tudtam, és a mai napig tudom, hogy az óember Krisztussal együtt megfeszíttetett.

Tehát azt szeretném mondani testvérek, hogy a kijelentés gyakorlati helyzetekhez kötődik. Azóta ez egyszer sem volt probléma számomra – nem úgy, hogy nem volt problémám, hogy az óember megmutatkozott, de soha nem kételkedtem, és nem harcoltam, hogy az óember meghaljon. Nagyon jól tudtam, hogy az óember Krisztussal együtt megfeszíttetett.

Ez nem úgy van, hogy olvasok igeverseket, és az elmémben összefüggéseket keresek, és örülök azoknak az igeverseknek. Ez nem kijelentés. A kijelentés gyakorlati helyzetekhez kötődik, amikor valóban történik valami. Ugyanabban az időszakban, mikor ez történt, először és nagyon világosan megláttam azt, hogy mit jelent, ha a gonosz vádol, és az, ha az Úr megítél. Mert a testvérek vádolója, a Sátán, ha tévedtél, vagy vannak valamilyen dolgok a múltadból, mindig azt keresi, hogy emlékeztessen arra, hogy mit tettél valamikor. Vagy a mostani magaviseletedre emlékeztessen, hogy te mersz szólni? Te csak hallgass! Nem mondom, hogy azóta nem jött, de nem történt olyan, hogy összetévesszem, mikor az Úr jön. Mikor az Úr jön, és azt mondja: „vétkeztél”, Ő soha nem ködösít, hanem azt mondja: „jöhetsz Hozzám, hogy megvalld a bűneidet, és bocsánatot nyersz.” Úgy, ahogy Dávid, mikor vétkezett. Megvallotta a bűnét: „igen, Ellened vétkeztem”. (51 Zsoltár). Nem halsz meg. Ez nem jelenti azt, hogy az Úr nem hagy következményeket az életünkben, azért, hogy ne legyünk könnyelműek.

Tehát, végig látjuk ezt, hogy odajön az Úr Ábrahámhoz: „ne félj Ábrahám, én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.” „Tekints fel az égre és számláld meg a csillagokat. Így lészen a te magod.” És Ábrahám hit által élt, és hitt, és az igazságul szolgáltatott néki. Azt akarom mondani, hogy mi emberek vagyunk, mint bárki más, gyengeségekkel, dolgokkal, helyzetekkel, de ha nincs kijelentésünk az Úrtól, nem fogjuk tudni betölteni az elhívásunkat.

Kinek jelenik meg az Úr? Kinek ad kijelentést? Mert a helyzet nagyon szomorú, mert nem is tartják ezt fontosnak ma. Az emberek azt hiszik, hogy ma a hitélet az, hogy keresd Isten parancsolatait, és élj úgy. És kész, ennyi.

János 14,21-24: „aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. Monda néki Júdás (nem az Iskariótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat és nem a világnak? Felele Jézus és monda néki: ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.”

Mit jelent, hogy „megtartja az én beszédemet”? Az „én beszédem” azt jelenti, hogy az Úr ad neked személyesen valamit, megmutat valamit, és ha te nem engedelmeskedsz, Ő nem jelenik meg neked. Te nem fogsz megismerni dolgokat. Tudjuk, mikor az Úr és két angyal leszállt Ábrahámhoz azzal a gondolattal, hogy Sodomába mennek. És megálltak ott Ábrahámnál, és ő kérlelte őket, hogy maradjanak nála és egyenek. Tudjátok, miért szállt alá az Úr Ábrahámhoz? Az Úr nem akart Sodoméba menni. Oda a két angyal ment. Az Úrnak Ábrahámmal volt dolga. Ábrahám fontos személy volt Isten terve számára. És Isten foglalkozott Ábrahámmal és a feleségével, és emiatt az Ószövetségben Isten leszállt hozzájuk.

Képzeljük el, hogy Noé idejében, mikor azt mondta az Úr, hogy készítsen egy bárkát, mindenki, aki látta, hogy mit csinál Noé, azt gondolta, hogy ez bolondság. Addig ugyanis nem volt sem eső, sem árvíz, hanem a föld harmattal volt öntözve. És Noé engedelmeskedett Istennek. Ha neked van kijelentésed, mindenki más viszont mást csinál, te úgy csinálod, ahogy neked Isten mondta. Nem úgy, ahogy ma mennek a dolgok. Ma beszéltem valakivel, és elmesélte, hogy mennek a dolgok, mi történik, és azt mondtam: az Úrnál mindig lesznek olyan emberek, akiket hordozni kell. Ez mindig így lesz. És mindig lesznek olyanok, akik hordoznak másokat. Nem lesz másként. Neked tudnod kell, mit tegyél. Ha az Úr nem mutatott neked semmit, akkor azt jelenti, hogy a te életeddel valami probléma van. Nagyon komolyan az Úrhoz kell fordulnod, és imádkoznod. És az Úr válaszol az őszinte imádságra. De ha nem így teszel, ez nagy probléma.

Pálnak az Úr kijelentette magát. Nagy dolgokat látott. Ezek a kijelentések, amelyeket látott, egész életében fenntartották őt, amíg élt. Mert ha nem lettek volna ezek a kijelentések, egyszerűen nem tudott volna kitartani. Férfi- és nőtestvérek is kell, hogy kijelentést kapjanak az Úrtól. Nézzétek, mit mond Pál, 1Korintus 14,6: „ha mármost atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?” Ezek közül az első a kijelentés. A kijelentés az, ahogyan az apostolok írták a Biblia könyveit: nem írtak olyan dolgokat, amiket nem tapasztaltak meg gyakorlati helyzetekben. Minden a gyakorlathoz kötődött.

Ha benne vagy egy helyzetben, a te egyetlen szabadulásod abból a helyzetből az lesz, hogy imádkozol, hogy az Úr jelentsen ki valamit az Ő igéjéből. Az a kijelentés, amit Ő ad neked abban a helyzetben, egész életeden át hordozni fog, és soha nem fogod elfelejteni. Ez nem olyan, hogy ha nem írod fel, akkor el fogod felejteni. Ezt nem felejted el. De ha nem volt kijelentésed, akkor nehéz a hitélet. A mi célunk, miután az Úrhoz tértünk az, hogy az Úrnak szolgáljunk. És imádkoznunk kell, hogy az Úr legyen irgalmas hozzánk, és segítsen, hogy tudjuk – és nem csak egyénileg, hanem ahogy Józsué mondta: „én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk.” Az én házam népe is!

2Korinthus 12,1: „a dicsekvés azonban nem használ nékem, rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.” És Pál a továbbiakban arról beszél, amit látott. Olyan dolgokat is látott, amiket nem szabad kibeszélni. Miért? Mert az Úr olyan szolgálatot adott neki, amiben nem tudott volna kitartani, ha nem látta volna azokat a dolgokat. De mert látta ezeket, ezek a dolgok egész életében hordozták, fenntartották őt. Győzedelmesen fejezte be a futását, amelybe az Úr helyezte őt.

Testvérek, nekünk az Urat kell követnünk, de az első dolog, amit nagyon komolyan kell tennünk, hogy követni tudjuk az Urat az, hogy fenntartás nélkül átadjuk az életünket az Úrnak. Ő pedig azután elkezd foglalkozni az életünkkel, és a dolgok gyökeresen meg fognak változni. De ha nem ezt tesszük, és nem látjuk, hogy ezt kellene tennünk, akkor az életünk ingadozó lesz: egyszer fent, egyszer lent, mert soha nem láttuk meg, hogy miért szabadított meg az Úr. Mi az Ő terve az életünkkel? Ez nagyon fontos. Az Úr munkálkodjon, hogy mi, akik itt vagyunk, ne magunknak éljünk, hanem az Ő számára. Ámen.