Meglátni Krisztust – az igazi felszabadítás

Látni Krisztust – az egyetlen igazi felszabadítás a törvényi rendszer minden formája alól

Huszonkilencedik összejövetel

(1964. Február 27. délelőtt)

            Olvassuk el a Galatákhoz írt levelet.

Folytatjuk tanulmányozásunkat ezzel a nagyon lényeges és alapvető kérdéssel a törvény alóli felmentésnek az igazi természetére vonatkozóan. A kérdés a következő: A keresztyénség törvényi rendszer-e vagy mennyei eredetű szellemi mozgalom? Láttuk, hogy ez a kérdés már a kezdetektől egy nagyon komoly csatatérré vált. E miatt a probléma miatt halt István mártírhalált; és utódja, Pál apostol, ennek a harcnak a célpontjává vált. Tehát a Galatákhoz írt levéllel a kezünkben most arra törekszünk, hogy megértsük, mit mond erről az apostol. Mivel ő volt ennek a vitának a középpontjában, őt magát kell megvizsgálnunk. Eddig megnéztük apostolságának eredetét. Azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nem emberektől, sem nem embertől vette, hanem Jézus Krisztus kijelentése által – Jézus Krisztusnak és Istennek, az Atyának apostola. Aztán azzal folytattuk tegnap, hogy megvizsgáltuk az apostolsága mögött húzódó nagy válságot.

Ma délelőtt azt fogjuk tanulmányozni, hogy miből állt apostolsága. Olvassuk el a Galatákhoz írt levél első fejezetének tizenötödik versét: „De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, hogy kijelentse az ő Fiát énbennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között.” Tetszett Istennek, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem. Aztán olvassuk még el a jól ismert szavakat, a második fejezet huszadik versét: „Krisztussal együtt megfeszíttettem; élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

Hadd emlékeztesselek benneteket arra a számunkra fontos dologra, hogy Pál apostolnak ez a szellemi tapasztalata tartalmazza ennek az új diszpenzációnak minden alapelvét. Ha feltesszük a kérdést, „Mi az igaz kereszténység?” akkor a választ ennek az embernek a szellemi történetében találjuk, és a törvény alóli felmentés, amelyben most élünk, ezeken az alapelveken nyugszik. Tehát ami ezt a diszpenzációt alkotja az, ami Pál apostolságát is alkotta. Miután nyomatékosan kijelentette, hogy nem emberektől vette, még csak nem is azoktól, akik őelőtte voltak apostolok, rátér a dolog lényegére, és ezt mondja, „Tetszett az Istennek, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem.” Tehát ez a diszpenzáció Jézus Krisztustól származó belső kijelentésen alapul. Ha te és én meg akarjuk tudni, mi az, amiben benne vagyunk, akkor ez az.

A mi keresztyén életünk Isten Fiának egy belső kijelentésén nyugszik. Pál apostol meglátta Isten Fiának óriási jelentőségét. Itt egy olyan ember áll előttünk, akit teljesen megragadott Jézus Krisztus személye. Mindenben Krisztust látta. És ahogy mondtuk tegnap, ebben a rövid levélben Jézus Krisztus neve nem kevesebb, mint negyvenháromszor fordul elő.

Először, „TETSZETT ISTENNEK, HOGY KIJELENTSE AZ Ő FIÁT ÉNBENNEM.” És aztán, „Krisztussal együtt megfeszíttettem; élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Krisztusnak a keresztjén, egy ember, a Tárzusi Saul, meghalt. A Kereszt eltávolított egy bizonyos embert. A feltámadás pedig behozott egy másik embert; és az a másféle ember Krisztus. Tehát Krisztus elfoglalta a Tárzusi Saul helyét. Ez alapvető fontosságú, ez az alapja az egész diszpenzációnak. Milyen hatalmas változást jelentene, ha úgy látnánk Krisztust, ahogyan Pál látta Őt; nehezen tudjuk még elképzelni is.

Pál meglátta, hogy ki volt a Názáreti Jézus. Emlékeztek, hogy a Damaszkuszba vezető úton, amikor azt mondta, „Ki vagy, Uram?” Jézus így válaszolt, „Én vagyok a Názáreti Jézus.” Nem azt mondta, „Én vagyok Isten örökkévaló Fia.” Nem azt mondta, „Én vagyok a testet öltött Isten.” Azt mondta, „ÉN VAGYOK A NÁZÁRETI JÉZUS.” Pál a földre esett, tehetetlen és vak volt. Annak a dicsőségnek a fényessége a földre kényszerítette, és a legelső felismerése ez volt, „Ez a dicsőség, ez az erő, a Názáreti Jézus? Mindez a Názáreti Jézus?” Azt gondolom, ezt nagyon nehezen tudjuk felfogni. Emlékeztek arra a néhány dologra, amit Pál később Krisztusról írt? Amikor a Filippibelieknek írta a levelét, úgy beszél Jézusról, mint aki „örök időktől fogva egyenlő volt Istennel.” Azt mondja, „Istennel volt egyenlő.” És amikor a Kolossébelieknek ír, egy páratlan képet mutat be Krisztusról. Azt mondja, „Minden teremtménynek előtte született, mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyben, és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek, és minden Őbenne áll fenn. Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség.” Ez a Názáreti Jézus. Tudjátok, Pál meglátta Isten Fiának jelentőségét.

Gondoljunk most ismét erre: Istennel egyenlő volt; az Atya akaratából Ő volt az eszköze és Ő az örököse az egész teremtésnek; az Atya kiválasztása által minden Őbelé helyeztetett; Őt illette meg az első hely mindenben, és még folytathatnánk. Ő volt az, Akit Pál, a Tárzusi Saul, a barátai, és népe megfeszített. Üldözte és megfeszítette a testben megjelent Istent. Üldözte és megfeszítette Azt, Aki mindent teremtett. Látjátok, milyen hatalmas Ő! És itt van egy kis ember, aki megfeszíti Őt! Fel tudjuk ezt fogni? Egyáltalán meg tudjuk érteni mit érzett ez az ember, amikor meglátta, hogy ki volt a Názáreti Jézus? Nem csoda hát, hogy Pál szabaddá akart lenni attól a rendszertől, amely képes volt ezt tenni. Pál egész lénye felsóhajtott, „Hadd legyek szabad ettől a dologtól, ami ezt meg tudja tenni. Hadd szabaduljak ki ebből a rendszerből, ami ezt meg tudja tenni.” Nem csoda, hogy ez a szó „szabadság” olyan fontos kifejezéssé vált Pál számára. És nem csoda, hogy Pál haragudott erre a rendszerre. Azt írja ebben a levélben, „Ha mi, vagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit mi hirdettünk, legyen átkozott.” És ezt újra elmondta. „Ismét mondom.” Mennyire haragudott! Az Evangélium Isten Evangéliuma volt az Ő Fiára vonatkozóan. Írásaiban sehol máshol nem találjuk ilyen felindultnak Pált, bármivel is volt dolga, mint ebben a levélben. Úgy tűnik, minden megfontoltságot félresöpör. Teljesen megvet minden kompromisszumot. És azt mondja, „Egy ilyen rendszerrel, aminek ilyen hatása lehet, semmiféle kompromisszum nem létezik.”

A törvényi rendszer mindig újból megfeszíti Krisztust, mert a törvény kiiktatja a keresztyénség legcsodálatosabb szavát. Az igaz keresztyénséghez vezető ajtón ez a szó áll: „KEGYELEM.” A törvényi rendszer eltörli a „Kegyelmet”, és helyére ezt a szót teszi: „TÖRVÉNY.”

A hívő ember szókincsében a kegyelem a legfontosabb szó. Megfigyeltétek már, hogy ahol a törvény eléri kiteljesedését, mindig a feszületet teszi az üres sír helyére? A hívő jelvénye az üres sír. Azaz „Élet a halálból.” A törvény jelvénye a feszület, „egy halott Krisztus.” A törvény mindig halált hoz, de Krisztusról a legfőbb dolog a feltámadás. Élet a halálból. Ez volt az, amit Pál meglátott, amikor tetszett Istennek, hogy Fiát kijelentse őbenne. És azt mondta, „ki akarok kerülni ebből az egész törvényi rendszerből. A Názáreti Jézus, akit mi megfeszítettünk, él. Kijelentette Magát a szívemben, mint élő személy.”

Az egyetlen módja, hogy felszabaduljunk a törvény minden formája alól az, hogy meglátjuk Krisztust. Ennek a világnak az összes hatalma sem tudta volna felszabadítani a Tárzusi Sault a Judaizmusból. Az egyetlen dolog, ami meg tudta ezt tenni, az volt, hogy meglátta Jézust. Ismétlem, az egyetlen dolog, ami megszabadít bennünket a halott törvényesség minden formájától: valóban látni az Úr Jézust. És ez meg fog szabadítani. Nem számít, mi kötöz meg – egy halott hagyományokat tisztelő keresztyénség, vagy bármilyen más rabság. Ha igazán meglátod az Úr Jézus jelentőségét, akkor megszabadulsz. Nem kell elmennünk, és azt mondanunk mindenkinek, hogy gyere ki ebből, vagy abból. Bármi legyen is, nem a mi feladatunk, hogy azt mondjuk nekik, ki kell jönnötök ebből, és lépjetek be ebbe. Hadd hangsúlyozzam, nem ez a mi feladatunk. Ha ezt tesszük, akkor csak még inkább elrontjuk a dolgokat. Mindig nagy kavarodás és zavarodottság szokta az ilyet követni. Bárki, aki azt mondja, El kell hagynod azt, és ebbe kell belépned, csak bajt okoz – ami nem dicsőíti az Úr Jézust.

Ami bárkit megszabadít az, ha valóban meglátja Jézust. Nem az a dolgunk, hogy első helyen a gyülekezetet prédikáljuk. Halljátok, amit mondtam? Nem az a feladatunk, hogy szertejárjunk és hirdessük a gyülekezetet. Legyen az az egyetemes Gyülekezet, vagy a helyi gyülekezet. NEM az a megbízatásunk, hogy elmenjünk és ezt hirdessük. Nem tudjuk igazán mi a Gyülekezet, amíg nem láttuk Jézust, mert Jézus a Gyülekezet testületileg kifejezve. Vagy úgy is mondhatnám, a Gyülekezet Jézusnak a testületi kifejezése. Sohasem fogjuk megérteni, hogy mi a Gyülekezet addig, amíg meg nem értettük, hogy kicsoda Jézus. Máskülönben a Gyülekezet számunkra valami nagyon kicsi, nagyon korlátozott és nagyon elkülönült lesz. Jézus nem ilyen. Milyen hatalmas is Ő! Milyen csodálatos! Pál azt mondja, „A Gyülekezet az Ő teljessége, aki betölt mindeneket mindennel.”

Pál apostol volt az újszövetségi kor legnagyobb tanítója a Gyülekezet dolgai tekintetében. Az ő ismerete a Gyülekezetről annak az eredménye volt, hogy látta Isten Fiát. Látjátok az egyszerű kezdetét? Jézus ezt mondta, „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul ezt válaszolhatta volna, „Uram, én nem téged üldözlek, én ezeket a keresztyéneket üldözöm.” Ha ezt mondta volna, Jézus ezt válaszolta volna, „Ez ugyanaz. Én és ezek a keresztyének egy test vagyunk. Nem érintheted meg a Testem egy tagját úgy, hogy engem nem érintesz meg.” Mennyire igaz ez a fizikai testben. Ha leveszed a cipődet, és végigmész a padlón, és belelépsz egy tűbe, az megszúrja a lábujjadat, a tested legtávolabbi, legkisebb részét. Hirtelen felkapod a lábadat, mert fájdalmat érzel. Honnan tudod, hogy fáj? Onnan, hogy a tested legtávolabbi része is kapcsolatban áll a fejeddel. Amikor azt mondod, hogy engem szúrt meg, azt a fejeddel mondod. Látjátok a lényeget, nem érintheted meg az emberi test legtávolabbi részét anélkül, hogy ne érintenéd a fejet. A test teljes idegrendszere a fejben összpontosul. Tehát mintha Jézus ezt mondta volna: „A kettő ugyanaz a dolog. Érintsd meg a legegyszerűbb gyermekemet, és engem érintesz meg.” Azt gondolom, a Tárzusi Sault sohasem érte nagyobb meglepetés annál, mint amit Jézus válaszolt neki. Amikor meglátta azt, hogy megérinteni a legegyszerűbb hívőt ezen a földön ugyanaz, mint megérinteni a megdicsőült Isten Fiát, akkor kezdte megérteni a Gyülekezetet.

Ebben nincs semmi része a törvénynek; ez nagyon is szellemi dolog. Ha valóban meglátjuk az Úr Jézust, akkor szabadokká leszünk. Közülünk némelyek már megtapasztalták ezt. A törvény alatt voltunk; látókörünk ez a rendszer volt. Aztán eljött az a nap, amikor az Úr megnyitotta a szemünket, hogy igazán meglássuk Krisztus jelentőségét. És akkor az a teljes rendszer hatályát veszítette, mivel teljesen értelmetlenné vált. Nem, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk, „Gyere ki ebből és abból, és lépj be ebbe a másikba.” Azok a szavak, hogy „kell” és „tedd” nem tartoznak ebbe a királyságba. Ezek a régi törvény birodalmába tartoznak. A „kell” szellemi dologgá válik, nem törvénnyé. Elmondhatnánk Pállal, hogy egy hatalmas „muszáj” élt a szellemében. Láttam az Urat, és egyre többet meglátok abból, hogy kicsoda az Úr, és ez bennem egy nagy felszólítást teremt. „Egyet teszek, azokat, amik hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnan felülről való elhívása jutalmára.” Tehát, nem mondjuk azt, „Válassz másik rendszert”. Azt viszont mondjuk, „Kérd az Urat, jelentse ki az Ő Fiát benned.” És akkor elkezdődik majd a nagy felszabadító munka.

Észrevettétek-e már, hogy amikor Isten tett egy új előrelépést, akkor mindig a Fiára alapozva tette azt. Hogy az a lépés egy teljesen új szakasz kezdete volt, vagy valami elveszett dolog helyreállítása, Ő mindig a Fiát helyezte az élvonalba. A Biblia azzal kezdődik, hogy Isten egy új világot teremt. És Ő mindezt a Fiában, Fia által és Fiára nézve teszi. Az Ő Fia a Cselekvő, az Eszköz és a teremtés Mintája. Később, amikor Isten egy újabb előrelépést készült tenni Ábrahámmal, Ábrahám életét Fiára alapozva építette. Lépésről lépésre elvezette őt a tetőpontra. És mi volt az a tetőpont? „Vedd a te fiadat, a te egyetlen egyedet, akit szeretsz, és áldozd meg őt.” Ez volt Ábrahám életének a tetőpontja. Egész élete ebben összpontosult. Ebben a cselekedetében Ábrahám belépett Isten szívébe. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.” Isten előrelépése Ábrahámmal Isten Fián alapult.

Isten következő nagy lépése Izraellel, mint nemzettel történt. Izrael népe rabszolgaságban van Egyiptomban. Ennek a népnek a szolgaságból való megszabadítása a Páska alapján történt, a Páska bárány vére és húsa által. Isten az Ő Fiát a nemzeti életnek pontosan a kezdetére tette. Miután kihozta őket a szolgaságból Fia által, a pusztában Fiára alapozva építette fel őket. A sátor a pusztában Isten Fiának egy átfogó és részletes kiábrázolása volt. Több évvel később, amikor a nemzet eltávolodott az Úrtól, és amikor minden kérlelés hiábavaló volt, Isten prófétákat támasztott. Közülük voltak, akik a fogságra vonatkozóan prófétáltak; némelyek pedig a fogságon túli időről. De mindkét csoport mindig az Úr Jézust tartotta szem előtt. Ézsaiás ötvenhárom a szenvedő Isten Fiának és az Úr szolgájának a csodálatos képe; és ez már a fogságon túli időre mutat. Tudjátok, ezeknek az embereknek a történelme Isten Fiának bemutatásán alapult.

Isten következő nagy előrelépése ebben a világban az Újszövetség volt. Isten Fia testetöltésével kezdődik, Isten Fia feltámadásával folytatódik. Majd tovább azzal, hogy megmutatja, Isten Fia teljes jelentése az, hogy kiábrázolódjon a Gyülekezeten keresztül. Mindig Isten Fia van szem előtt. Isten minden előrelépését azáltal teszi, hogy Krisztusból megmutat valami újat. A Jelenések könyvének első három fejezetében Krisztus arra törekszik, hogy a gyülekezetek szellemi állapotát helyreállítsa. Ez olyan lépés, amely megpróbálja visszaállítani azt, ami elveszett. Ezért az első fejezetben Krisztusnak egy páratlan kijelentésével találkozunk. Milyen gyönyörű ábrázolása ez Krisztusnak! Olvassátok el újra, mert annak a leírásnak minden részlete Krisztusnak egy-egy oldalát mutatja be. Ez Krisztus jelentőségének egy szimbolikus, átfogó bemutatása. Azt gondolom, teljesen nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy a teremtéstől, Mózes első könyvétől kezdve a Biblia végén a Jelenések könyvéig Isten mindig az Ő Fia alapján cselekszik.

Tehát, visszatérve Pálhoz, ez Istennek egy új és hatalmas lépése. Ez egy nép felszabadítása a törvény rendszerének halott állapotából. Krisztus korában a nép ugyanolyan rabságban volt a törvény rendszere alatt, mint Izrael volt az egyiptomi rabszolgaságban. És ugyanaz az Isten, aki azt mondta Mózesnek, „Láttam az én népem nyomorúságát, és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; le is szállok, hogy megszabadítsam őket. Most azért eredj, elküldelek téged.” Ugyanez az Isten látta a nép megkötözöttségét a törvényi rendszerben, akik küszködtek, és meg voltak terhelve a törvény igája alatt. Ugyanez az Isten mondta, „Leszállok, hogy megszabadítsam őket.” És ismerjük a történetet, odafordult Pálhoz, és ezt mondta neki, „Menj, elküldelek téged.” Mint választott edényt népének megszabadítására.

Csodálatos Istennek ez a gondolata. Mindezeket egyetlen mondat foglalja össze, „Tetszett az Istennek, hogy az Ő Fiát kijelentse énbennem.” „Krisztussal együtt megfeszíttettem” a törvény egész rendszerének. „Élek, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” Ez volt a második tanulmány erről a nagyon lényeges témáról, hogy „Mi a keresztyénség?” Egy törvényi rend, amit Isten népének be kell tartania? Vagy pedig egy hatalmas felszabadító mennyei eredetű szellemi mozgalom? A válasz ebben található: „Láttuk-e igazán az Urat? Valóban megláttuk-e Krisztus jelentőségét?” Mert csak akkor leszünk szabad emberek. Itt befejezzük a ma délelőtti alkalmat. Ha az Úr is úgy akarja, holnap azzal folytatjuk, amit úgy érzek, az egyik legfontosabb szempontja ennek az egész témának. Ez lesz az igazi alapvető különbség a régi és az új diszpenzáció között. Tehát azt javaslom, szakítsatok időt arra, hogy olvassátok el újra ezt a levelet.

forrás: http://www.austin-sparks.net/english/books/001098.html

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s