Dániel imája

 „És orcámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem Őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban” (Dániel 9:3)

Mit jelent ez, hogy „az orcámat az Úr Istenhez emelém”? Nagyon sokszor, amikor imádkozunk, előttünk van egy probléma, amit szeretnénk, hogy megoldást nyerjen: ’Uram, oldd meg ezt a problémát.’ És ha nem történik semmi, akkor így szólunk, ’Uram miért nem segítesz nekem ebben a problémában?’ Így kezdte Dániel az imádságát? Dániel látta azt, hogy Jeruzsálem le van rombolva, Istennek a népe fogságban van, és megértette az Igéből, hogy itt az ideje a szabadításnak. Mégsem mondta azt, ’Na, Uram, itt az idő, vidd haza a népet’, hanem „az én orcámat az Úr Istenhez emelém.”

Lehet úgy imádkozni, hogy elmondom az Úrnak csak azt, amit én gondolok valamiről, elmondom azt, hogy mit szeretnék én. De Dániel azt kereste, hogy előbb megértse, mit lát az Úr és mit akar tenni Ő. A különbség az, hogy az egyikben elmondom, hogy mit szeretnék én, hogyan látom én a problémát, a másikban pedig kérem az Urat, ’Uram mutasd meg, hogyan látod te ezt a  problémát.’ Ha valami nehéz vagy fájdalmas dolog történik velem, nemcsak annyiból áll az imádság, hogy ’Uram szabadíts meg’, hanem ’Uram, miért engedted, hogy ez így történjen, mivel szolgáltam rá, hogy ez történjen, mit akarsz tanítani azzal, hogy beleengedtél ebbe a nehéz helyzetbe?’ Ez mind része annak, hogy felemelem az orcámat az Úrhoz: ’Uram, én szeretném úgy látni a dolgokat, ahogyan Te látod.’  És meg fogjuk tapasztalni, hogy noha a körülményeink még nem változtak meg, mégis másnak tűnik az egész helyzet. (Szabó Z.)