Mit jelent az evangélium helyes hirdetése?

Az alábbiakban néhány részlet következik az “Ébredés Himnusz”-ból, melyek a Paris Reidhead által elmondott részek. A lehető legaktuálisabbak, és ha imádkozva olvassuk, egyszerűen forradalmasítani tudják az életünket és gondolkodásunkat! (Radu Gavriluţ)

“Miért kell az embernek a kereszthez jönnie? Miért kell megragadni a halált Krisztussal együtt? Miért kell Krisztussal azonosulva a keresztre menni, aztán a sírba, majd feltámadni?

Megmondom miért! Mert Isten csak így kaphat dicsőséget egy emberen keresztül!

~~~

Tévednék, ha haszonelvű vallásról beszélnék veletek? A kényelmes kereszténységről? És a kérdés, amelyet fel kell tenni magatoknak az, hogy Isten cél vagy eszköz? Keresztény életednek mindjárt az elején el kell döntened, hogy Istent célnak vagy eszköznek tekinted-e.

Korunk filozófiája a humanizmus lett, amelyet a következőképpen határozhatunk meg: a humanizmus olyan filozófia, amely kijelenti, hogy minden létezés célja az ember boldogsága. Az ember azért létezik, hogy boldog legyen. A humanizmus szerint az üdvösség egyszerűen azt jelenti: a lehető legtöbb boldogságot megszerezni az életben.

A fundamentalisták, az a csoport, akikhez én is tartozom, azt mondják:

“Hiszünk a Szentírás ihletettségében.

Hiszünk Jézus Krisztus istenségében.

Hisszük, hogy van pokol és van menny.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus meghalt, eltemették és feltámadt.”

De ne feledjük, a humanizmus légköre vesz körül bennünket, amely kimondja, hogy a létezés végső célja az ember boldogsága. Nem sokkal később a fundamentalisták e fenti hitvallás alapján ismerték fel egymást. Legtöbben olyan emberek voltak, akik valóban találkoztak Istennel. De tudjátok, nem sokkal azután, hogy azt mondták: ezek azok a dolgok, amelyek meghatároznak minket mint fundamentalistákat, a második generáció ezt mondta:

“Így válhatsz fundamentalistává:

Higgy a Biblia ihletettségében!

Higgy Krisztus istenségében!

Higgy halálában, eltemettetésében és feltámadásában!

És akkor fundamentalista leszel.”

Nem sokkal később jött a mi nemzedékünk, ahol már az egész üdvterv tulajdonképpen azt jelentette, hogy valaki értelmi beleegyezését adja néhány tantételhez, és akkor kereszténnyé válik. Ha körülbelül 4-5 kérdésre igennel tud válaszolni, és ha tudja, hol kell azt válaszolnia, hogy “igen”, akkor valaki megveregeti a vállát, kezet ráz vele, barátságosan rámosolyog, és ezt mondja neki: “Testvér, meg vagy térve.”

Tehát az egész olyan alacsony szintre süllyedt, ahol az üdvösség semmi több nem volt, mint egy rendszerhez vagy egy előírt szöveghez adott beleegyezés. És ennek az üdvösségnek a célja az ember boldogsága, mert a humanizmus hatja át. Ha a fundamentalizmust a 100 évvel ezelőtt kialakult liberalizmussal ellentétben elemeznénk, a következőket figyelhetnénk meg:

A liberálisok szerint a vallás célja az, hogy az embert boldoggá tegye, amíg él.

A fundamentalisták szerint a vallás célja az, hogy az embert boldoggá tegye, miután meghal.

Amíg valami ilyesmihez nem jutunk:

“Fogadd el Jézust, hogy a mennybe mehess. Csak nem akarsz abba az undorító, koszos, tüzes pokolba kerülni, amíg csodálatos menny van odafent! Gyere Jézushoz, hogy a mennybe kerülhess!” Ez a felszólítás legalább annyira az önzésnek szól, mint amennyire két ember egy kávézóban üldögélve úgy dönt, kirabolnak egy bankot, hogy szerezzenek valamit a semmiből.

Attól tartok, annyira alattomos lett ez az egész, hogy mindent átjárt. De mi is ez? Lényegében a következő: ez a filozófiai feltevés, amely kimondja, hogy a létezés célja az ember boldogsága, evangéliumi kifejezések és bibliai tanok köntösébe lett öltöztetve, míg végül oda jutunk, hogy Isten a mennyben az ember boldogságáért uralkodik, hogy Jézus Krisztus az ember boldogságáért öltött testet, hogy az angyalok mind az ember boldogságáért léteznek. Minden az ember boldogságáért van!

Igenis kijelentem, ez nem kereszténység!

A kereszténység azt mondja: minden létezés célja Isten dicsősége.

A humanizmus azt mondja: minden létezés célja az ember boldogsága.

Ez minden idők legnagyobb megtévesztése!

És mi ebben a megtévesztésben élünk! Nem látom, hogyan ébreszthet fel bennünket Isten, ha nem térünk vissza a kereszténységhez.

Hát nem boldog az ember? Hát nem akarja Isten boldoggá tenni az embert? Igen, de úgy, mint ami a hit velejárója, nem pedig az elsődleges célja!

Most azt kérdezem tőletek, mi a missziók filozófiája? Mi az evangelizáció filozófiája? Mi a keresztény ember filozófiája?

Ha azt kérdezitek, miért mentem Afrikába, azt válaszolom, hogy elsősorban azért, hogy javítsak Isten igazságosságának szemléletén. Úgy gondoltam, nem lenne jogos, hogy valaki úgy kerüljön a pokolra, hogy nem kapott esélyt a megmenekülésre. Ezért azzal a gondolattal indultam el, hogy a szegény bűnösöknek esélyt adjak, hogy a mennybe juthassanak. Csak néhány szóban mondtam most el nektek, de ha megvizsgáljátok, amit most mondtam, akkor tudjátok, mi ez? Humanizmus. Egyszerűen Jézus Krisztus erőforrásait használtam eszközként a nyomorúság és a szenvedés emberi feltételeinek javítására.

És amikor eljutottam Afrikába, rájöttem, hogy ők nem szegény, tudatlan pogányok, akik a dzsungelben rohangálnak ide-oda, hogy találjanak valakit, aki elmondja nekik, hogyan juthatnak el a mennybe. Gonosz szörnyek voltak! Abszolút és teljes ellenszegülésben éltek, pedig több ismerettel rendelkeztek Istenről, mint azt valaha is elképzeltem volna!

Megérdemelték a poklot, mert egyáltalán nem voltak hajlandók lelkiismeretük világosságában és a szívükbe írt törvény világosságában járni, vagy a természet tanúbizonyságában és az általuk ismert igazságban járni! Amikor erre rájöttem, őszintén mondhatom, annyira megharagudtam Istenre, hogy egy alkalommal így imádkoztam: Hát elég szép kis dolog volt Tőled, hogy elküldtél ezekhez az emberekhez, akik arra vártak, hogy elmondják nekik, hogyan lehet eljutni a mennybe! Amikor odaértem, rájöttem, hogy tudtak a mennyről, de nem akartak odamenni, mert szerették bűnüket és meg akartak maradni benne.

A humanizmus motivált, hogy odamenjek. Láttam leprások és mindenféle fekélyekkel borított emberek fényképeit, láttam pogány temetési szertartások fotóit, és nem akartam, hogy embertársaim örökké a pokolban szenvedjenek egy ilyen nyomorúságos földi lét után. De ott, Afrikában Isten kezdte összetörni a humanizmus burkát! Aznap a hálószobám bezárt ajtaja mögött küzdöttem Istennel. Mivel itt kezdtem megérteni, hogy azok az emberek, akiket tudatlannak tartottam, és azt gondoltam, alig várták, hogy megtudják, hogyan juthatnak a mennybe, és azt mondták: “Jöjjön már valaki, és tanítson minket”,  valójában még arra sem akartak időt szánni, hogy eljöjjenek és beszéljenek velem, vagy valaki mással.

Nem érdekelte őket a Biblia, nem érdekelte őket Krisztus; szerették bűnüket és tovább akartak élni benne. Ekkor úgy éreztem, hogy minden nevetséges képmutatás. Úgy éreztem, megtévesztettek. Haza akartam jönni.

Ott voltam a szobámban egyedül, és amikor őszintén elmondtam Istennek, ami a szívemen volt, úgy tűnt számomra, hogy azt válaszolta: „Igen, vajon nem fog-e az egész föld bírája igazságosan ítélni? A pogányok elvesznek és a pokolba kerülnek, nem azért, mert nem hallották az evangéliumot. A pokolba kerülnek, mert bűnösök és szeretik a bűnt, amelyben élnek! És mert megérdemlik a poklot. De nem őértük küldtelek oda, nem az ő kedvükért.”

És hallottam, tisztábban, mint valaha, bár nem fizikai hang volt, hanem minden idők igazságának visszhangja, amely behatol a nyitott szívbe. Hallottam, ahogy Isten a szívembe mondja: „Nem a pogányok érdekében küldtelek Afrikába. Az én érdekemben küldtelek Afrikába. Megérdemlik a poklot! De szeretem őket! És elszenvedtem helyettük a pokol kínjait! Nem értük küldtelek oda! Magamért küldtelek oda! Hát nem érdemlem meg szenvedéseim jutalmát? Hát nem érdemlem, hogy az enyéim legyenek azok, akikért meghaltam?

Ez mindent megfordított, mindent megváltoztatott és mindent a helyére tett. Már nem Mikánál dolgoztam tíz ezüstért és egy ingért, hanem az élő Isten szolgálatában álltam.

~~~

Te miért tértél meg? Szeretnék olyanokat látni újra, akik úgy térnek meg, ahogyan a Biblia beszél a bűnbánatról.

Észreveszitek a különbséget? Látjátok a különbséget?

A különbség az, hogy valaki fél és remeg, hogy a pokolban szenvedni fog. De nem érezte a bűntudat szörnyűségét! Nem érezte gonoszságainak szörnyűségét! Nem veszi észre azt a sérelmet, amelyet Istennek okozott! Csak azért remeg, mert meg fog perzselődni a bőre.

Itt van a különbség a huszadik századi prédikációk és John Wesley prédikációi között. Wesley az igazság prédikátora volt, aki Isten szentségét emelte fel. A szabad ég alatt tartott két-három órás prédikációiban Isten szentségét, Isten törvényét, igazságosságát, követelményeinek bölcsességét és haragjának igazságát emelte fel, majd a bűnösökhöz fordult, és rámutatott bűneik szörnyűségére, nyílt lázadásukra, árulásukra és összekuszált életükre. Isten hatalma olyan erővel szállt le a gyülekezetre, hogy az emberek teljesen öntudatlanul zuhantak a földre! Mert kijelentést kaptak Isten szentségéről, és ennek világosságában meglátták bűneik szörnyűségét. Isten Szelleme annyira elméjükbe és szívükbe hatolt, hogy a földre zuhantak.

Nem azt tette, hogy jó embereket próbált meggyőzni arról, hogy egy gonosz Istennel kerültek bajba! Hanem rossz embereket próbált meggyőzni arról, hogy megérdemlik egy jó Isten haragját és haragjának következményét!

~~~

Beszélgettem olyan emberekkel, akik nem voltak biztosak abban, hogy bűneik meg vannak-e bocsátva. Érezni akarják, hogy meg vannak mentve, mielőtt készek lennének teljesen átadni magukat Krisztusnak. De hiszem, hogy  Isten Szelleme csak azokban tesz bizonyságot arról, hogy tőle születtek, akik Jézus Krisztushoz jönnek és valami ilyesmit mondanak:

„Uram Jézus, engedelmeskedni fogok neked, szeretni foglak, szolgálni foglak, és azt fogom tenni, amit akarsz, hogy tegyek, amíg csak élek, még akkor is, ha életem végén a pokolra kerülök, egyszerűen azért, mert méltó vagy arra, hogy szeresselek, engedelmeskedjem neked és szolgáljalak téged. És nem próbálok üzletet kötni veled!”

De oly sok emberrel találkoztam már, akik azért akarják megismerni Isten teljességét, hogy használhassák Őt!

Egyszer Huntingtonban, Nyugat-Virginiában egy fiatal prédikátor jött oda hozzám, és azt mondta nekem:

“Reidhead testvér, van egy nagyszerű gyülekezetem. Van egy csodálatos vasárnapi iskolai programom, egy virágzó keresztény rádióműsorom. De hiányt érzek az életemben; Szent Szellemmel kellene megkeresztelkednem, Szent Szellemmel kellene beteljesednem. Valaki azt mondta nekem, Isten végzett valamit Önben, ezért gondoltam, hogy Ön biztosan tud segíteni nekem.

Ránéztem erre az emberre, és tudjátok, kire hasonlított? Rám. Pontosan olyan volt, mint én. Láttam benne mindent, ami bennem is volt. Azt gondoltátok, azt fogom mondani, hogy ilyen voltam korábban? Nem, kedveseim: aki már meglátta magát, az tudja, hogy soha nem lesz képes más lenni, mint amilyen addig volt. “Mert bennem, vagyis az én hústestemben semmi jó nem lakik.” Ez az ember olyan volt, mint én.

Olyan volt, mint egy fiatalember, aki a nagy Cadillac autójában ülve behajt a töltőállomásra, és azt mondja a benzinkutasnak: A legmagasabb oktánszámú benzinnel töltse fel!

Így nézett ki. Erőt akart a programjaihoz. De Isten nem lesz eszköz egyetlen ember céljainak megvalósításához sem.

Azt válaszoltam:

– Nagyon sajnálom, de nem hiszem, hogy tudnék segíteni.

Azt kérdezte tőlem:

– Miért?

– Nem hiszem, hogy kész vagy rá. Feltételezem, hogy azt képzeled magadról, hogy Cadillac autót vezetsz. Meséltél a programjaidról, a rádiódról, a vasárnapi iskoládról és a gyülekezetedről. Nagyszerű. Csodálatosan jól csináltad mindezt a Szent Szellem ereje nélkül.

Ugyanezt mondta egy kínai keresztény, akit megkérdeztek, amikor visszatért Kínába: Mi volt a benyomásod Amerikáról? Azt mondta: “Az, hogy az amerikaiak nagyszerű dolgokat tudnak véghez vinni Isten nélkül.”

Ez a fiatal prédikátor is nagyon sokat tudott elérni, Isten nélkül. Most valamiféle erőre vágyott, hogy folytatni tudja céljai elérését.

Azt mondtam neki:

– Nem, nem. Ott ülsz a volán mögött, és azt mondod Istennek: “Adj erőt, hogy gyorsabban haladjak”, de ez nem így megy; csússz át a másik ülésre.

De ismertem ezt a csibészt, mert ismertem magam. Azt mondtam neki:

– Nem, így sem fog menni. Ülj a hátsó ülésre.

És láttam, ahogy kinyújtja a kezét és megragadja a kormányt. Azt mondtam neki:

– Nem, nem elég a hátsó ülésen. Mielőtt az Úr cselekedni tudna érted, tudod, mit kell tenned?

– Mit?

– Ki kell szállnod a kocsiból, kivenni a kulcsot, kinyitni a csomagtartót, aztán add át a kulcsot az Úr Jézusnak, majd szállj be a csomagtartóba, csukd le az ajtaját és suttogd azt a kulcslyukon keresztül: „Uram, töltsd fel azzal, amivel akarod, te vezetsz, innentől te döntesz.”

Sok keresztény ezért nem lép be Krisztus teljességébe, mert léviták akarnak lenni 10 ezüstért és egy ingért. Mikának szolgálnak, de úgy gondolják, hogy ha rendelkeznének a Szent Szellem erejével, akkor szolgálhatnák Dán törzsét is. Soha nem fog így menni, soha.

Csak egyetlen oka van annak, hogy Isten találkozott veled. Ez pedig az, hogy elvigyen téged arra a helyre – hogy miután bűnbánattal megtértél és Isten megbocsátott neked az Ő dicsőségéért, és az Ő  győzelmében elvitt téged a halál helyére -, ahol Ő uralkodhat benned és Jézus Krisztus rajtad keresztül tud élni és járni az Ő teljességében.

A hozzáállásod magának az Úrnak a hozzáállása lesz, aki azt mondta: “Semmit sem tehetek önmagamtól”. Nem tudok beszélni magamtól. Nem készítek terveket magamtól. Csak azért létezem, hogy Isten dicsőségére éljek Jézus Krisztusban.

Ha azt mondanám nektek: Jöjjetek és vegyetek üdvösséget, hogy a mennybe kerülhessetek; jöjjetek a kereszthez, hogy örömötök és győzelmetek legyen; jöjjetek, hogy megkapjátok a Szellem teljességét, hogy megelégedettek legyetek, – akkor a humanizmus csapdájába esnék.

Kedves barátom, ha Krisztus nélkül vagy itt, jöjj Jézus Krisztushoz, és szolgáld őt, amíg élsz, még akkor is, ha végül a pokolba kerülsz, mert Ő méltó!

Keresztény barátom, jöjj a kereszthez, és válj Vele eggyé a halálban, és tapasztald meg mindazt, amit az önmagadnak való meghalás jelent, azért, hogy Ő megdicsőüljön.

Kedves testvér, ha nem ismered a Szent Szellem teljességét, gyere és hozd el a testedet élő áldozatként, és hagyd, hogy betöltsön téged, hogy teljesíthesse benned azt a célt, amelyért eljött, hogy dicsőséget szerezzen életed által.

Nem arról van szó, hogy te mit fogsz kapni Istenből, hanem arról, hogy Ő mit fog kapni a te életed által.

Egyszer s mindenkorra vessünk véget ennek a haszonelvű kereszténységnek, amely Istent eszközzé teszi a dicsőséges CÉL helyett – aki Ő maga.

Mondjunk fel. Mondjuk azt Mikának: végeztünk. Nem leszünk többé az ő papjai, nem szolgáljuk tovább tíz ezüstért és egy ingért. Mondjuk azt Dán törzsének, hogy végeztünk. És jöjjünk, és boruljunk le Isten Fiának szögekkel átszúrt lábainál, és mondjuk azt neki, hogy engedelmeskedni fogunk, szeretni és szolgálni fogjuk Őt, amíg élünk, mert Ő méltó rá!

A 18. század vége felé két fiatal morva testvér hallott egy nyugat-indiai szigetről, ahol egy ateista brit tulajdonos két-háromezer rabszolgát dolgoztatott. A tulajdonos azt mondta: „Soha egyetlen prédikátor vagy pap sem fogja betenni a lábát a szigetemre. Ha hajótörést szenved, akkor elkülönítjük egy házban, amíg el tudja hagyni a szigetet, de soha senkivel nem fog beszélni Istenről. Elegem van ebből a zagyvaságból.” Háromezer rabszolgát vittek Afrika dzsungeléből az Atlanti-óceán egy kis szigetére, ahol úgy élnek és halnak majd meg, hogy nem hallottak Krisztusról.

Ezek a morva fiatalok hallva nyomorúságos állapotukról, eladták magukat ennek a brit telepesnek egy rabszolga átlagos áráért, és az eladásból származó pénzből fizették ki hajóútjukat, mert még a szállításukról sem akart gondoskodni. És amint a hajó elhagyta a kikötőt a hamburgi folyónál, és a dagállyal elindult az Északi-tenger felé, a Herrnhuti morva közösség kikísérte ezt a két húszas éveiben járó fiatalt, akik soha nem térnek majd vissza, mivel életre szóló rabszolgaságra adták el magukat. Egyszerűen azért, hogy rabszolgaként keresztény tanúi legyenek Isten szeretetének közöttük.

Családjaik sírtak, mert tudták, hogy soha nem fogják őket viszontlátni. Elgondolkodtak, miért is mennek el, vajon bölcs dolog-e ez a rendkívüli áldozat? A köteleket eloldozták a mólótól, és rátekerték a cölöpökre. Ahogy távolodtak, és a két fiú látta az egyre növekvő távolságot a hajó és a móló között, egymásba karolva álltak, majd egyikőjük felemelte kezét, és átkiáltott az egyre növekvő távolságon. Ezek voltak az utolsó szavak, amit hallottak tőlük:

„A megöletett Bárány vegye el szenvedésének jutalmát!”

Ez vált a morva missziók jelmondatává.

Csak ezért az egyért létezünk: hogy a megöletett Bárány elvegye szenvedésének jutalmát!

forrás:

Paris Reidhead teljes szolgálata letölthető itt:

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.