Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején

DeVern Fromke, részlet Ultimate Intention (Isten végső szándéka) c. könyvéből

Eljött az idő, hogy felébredjünk az isteni cél meglátására. Nem lehet más magyarázatot találni az Úr népe között oly sokak egyre intenzívebbé váló fenyítésére a mostani időben. Mindenhol sok a szenvedés. Ez bizonyára egészen addig növekedni fog, amíg a Test számára egyetemes vajúdás nem kezdődik. A Gyülekezetnek szülési fájdalmakat kell elszenvednie ahhoz, hogy egy új napot hozzon világra. Semmi sem tesz bennünket annyira test-tudatossá, mint a szenvedés. Van valami csodálatos a szimpatikus rezgésben („Az a rezgés, amely egy testben keletkezik egy szomszédos szerv rezgésének hatására” – Merriam-Webster szótár), ami végighalad a testen – amint egy tag szenved, az egész test is szenved. Ez igaz a természeti testre, és igaz a Gyülekezetre is, amely az Ő szellemi Teste.

A késői eső az érést segítette elő

Talán érdemes megnéznünk a Palesztinában uralkodó időjárási feltételeket vetés és aratás idején, hogy jobban megérthessük a Gyülekezet növekedését. Először is, figyeljük meg, hogy keleten a magvetés idejét kiadós eső előzi meg, amelyet korai esőnek neveznek. Ez felpuhítja a kemény, felmelegedett talajt, és előkészíti a vetésre. A gabonaszem gyorsan kihajt és több hónapon át növekszik. Aztán hirtelen úgy tűnik, megáll a növekedésben, holtpontra jut. Az érés és az érettség a késői esőtől függ. Ha sokáig nem jön eső, a szár megsárgul, a kalász pedig, ha egyáltalán látszik, szárazzá, összeaszottá válik. Nem csoda, hogy a földműves alig várja az esőt, és állandóan figyeli a távoli horizontot, hogy mikor kezdenek felhők gyülekezni az égen, amelyek meghozzák a régen várt esőt.

Kétség nélkül, a „korai eső” képletesen a Szent Szellem kitöltetése volt Pünkösd napján. Ettől az első, felfrissítő esőtől a fiatal gabonaszálak jó kezdést kaptak. Aztán, a természetben van egy időszak, amikor a gabona nem mutat látható növekedést, hanem úgy tűnik, mozdulatlan. Ugyanez jellemezi a Test növekedését is. Amint a Szent Szellemet egyre kevésbé ismerték el és engedelmeskedtek Neki, hanyatlás következett be. A növekedés kevésbé volt észrevehető. A természetben az eső a növekedés közbeeső idejében sem szűnik meg, de éppen csak annyi esik, ami elég, hogy a termés életben maradjon. Hasonlóképp, a Gyülekezet is kapott közbe-közbe záporokat, amelyek az évszázadokon keresztül életben tartották.

Most mindenfelé várakozás tapasztalható. Az óra eljött, amikor szükség van a késői esőre ahhoz, hogy az aratás valóra válhasson. A Földműves már régóta nagy türelemmel várja a késői eső idejét, a termés beérését. Most azt mondja gyermekeinek: „Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, kinek-kinek füvet a mezőn” (Zak. 10,1).

Nyilvánvaló, hogy Isten népe kezd felébredni, hogy meglássa, szükséges eljutnia az érettségre. Egyre növekvő nyomás, tehetetlenség és kudarc vette hatalmába, és az egész világon hallható a sóhajtás a gabona-érlelő esőért. Isten vetésének aratása eljut az érettségre, de a kalászok egyenként nem érik el az érettséget, ha úgy élnek, hogy elsősorban saját jólétükkel és növekedésükkel vannak elfoglalva. Isten útja ezzel épp ellentétes. Az igaz érettség és gyümölcstermés Istennek mindig abban mutatkozik meg, hogy osztozunk Istennek mások növekedése iránti aggodalmában. Önmagunkért való, önző aggodalmaskodás, önmagunk megtartása, féltése szellemi halálhoz vezet. Ami igaz volt Isten Fiára, igaz lesz minden „búzaszemre”, aki gyümölcsöt akar teremni.

“Veszteség nélkül nincsen nyereség,
és kereszt nélkül sincsen megmentés.
A búzamag, hogy sokat teremjen,
el kell földben halnia, csendesen.
Ahol csak érett búzamezőt látsz,
szélben lengedez sok aranykalász,
előbb egy búzaszemnek meg kellett halni,
egy életnek a kereszten elvérezni.
Valaki imában küzdött és könnyezett,
a pokol felett így győzedelmeskedett.”
– Arthur S. Booth-Clibborn