A szeretetről

„Következőleg, legőszintébben magamhoz szólok és minden szenthez, hogy tárjuk szélesre a szíveinket, hogy Isten szeretete gazdagon áradjon belé…

Isten Személy, és az Ő szeretete személyek felé irányul: „Az Atya szereti a Fiút”; „Úgy szerette Isten a világot”; „Maga az Atya szeret titeket.” A szív, amely az Ő szeretetével van telve, szereti a testvéreket. Végzetesen könnyű szeretni egy felekezetet, egy hitvallást, tanokat, az igazság (főképp korszakos és prófétai igazság) felőli saját látásomat, jobban, mint a testvéremet.  A szeretet azt tanulmányozza, hogy mennyit tud befogadni: rendkívül vonakodik kirekeszteni, és csak akkor teszi meg, ha ez végképp elkerülhetetlen. Tehát a legkisebb érvényes talajon közösségbe fogad, a közösségvállalás próbáját olyan kevéssé és könnyűvé téve, amennyire csak lehetséges. Jobban retteg attól, hogy kizárjon valakit, akit be kellene fogadni, mint attól, hogy befogadjon valakit, akit ki kellene zárni. A szeretet az utóbbi kockázatát kisebbnek számítja. Buzgón magáévá teszi ezt a végzést: „fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róma 15: 7). Krisztus, az Ő isteni szeretetében minden egyes embert befogadott az igaz megtérés legkisebb jelét és az őszinte hit legcsekélyebb mértékét látva, óriási tudatlanság, ezerféle jellembeli hiányosság és nyilvánvaló, makacs magatartási hibák ellenére. A szeretet, az Ő szeretete az Ő népében arra kényszerít, hogy így cselekedjünk.”

(forrás: G.H. Lang, The Churches of God, részlet)